Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 16. szerda - Mózes, Botond

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > Menedékjog: Mohácsi Viktória roma jogvédő kivándorolt Kanadába

Menedékjog: Mohácsi Viktória roma jogvédő kivándorolt Kanadába

Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér.

mti - 2012.02.03. 08:37
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az ismert roma jogvédő és politikus, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába, amit környezetéből többen is megerősítettek - írja a Népszabadság pénteki számában.

Mohácsi Viktória korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Jogvédőként a Mozgalom a Deszegregációért Alapítványt vezette.

Életveszélyes fenyegetések miatt 2009-ben rendőri védelmet kért. Az Egyesült Államokban 2010-ben rangos emberi jogi díjat kapott - ismerteti a lap.

Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér. Bár névvel senki nem kívánt nyilatkozni, többen elmondták, hogy országosan ismert politikus és jogvédő létére idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött.

A cikk szerint egyelőre pontosat nem sikerült megtudni arról, hogy szándékának megfelelően ténylegesen beadta-e a menedékjogi kérelmet. A lap próbálta felvenni a kapcsolatot Mohácsi Viktóriával, az elküldött e-mailekre még nem érkezett válasz.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123 következő >> végére >>> 24 hozzászólás
Moderálásra küldöm 24. Pretorianus 2012.02.05. 14:32

16. gjozsi88 2012.02.04. 10:01
Ha TISZTESSÉGESES munkával akar megélni,nem fog kiesni a diploma a kezei közül,ha elvállal nem diplomás végzettséget kívánó munkát!Sokan teszik ezt,becsülöm is őket!Egyébként nem tudott segíteni Brüsszelben sem,itt sem fog!Megélhetési "jog és fajvédő" volt csak,SEMMI MÁS!

Moderálásra küldöm 23. Pretorianus 2012.02.05. 13:15

pancser jól beszélsz,géjózsi pedig mellé!
Azért mert itt nem tud megélni,nem fog POLITIKAI menedékjogot kapni!A gazdasági menekülteket pedig nem látják szívesen!A Kanadában a kolbászkerítést kereső cigányság 98% -a nem kapja/kapta meg a menedékjogot!A fennmaradó 2% pedig elbírálási folyamat alatt!Tehát ott sem biztos semmi sem!
Persze,most minden erejével mocskolni fogja a "hazáját" és a magyarságot,hogy bizonyítsa nem létező politikai üldözöttségét...Több is veszett Mohácsinál!:-)))

Moderálásra küldöm 22. TUDODKI 2012.02.04. 22:23

Állampolgárságot megvonni, mielőtt hazajön mint az elődei! Ezzel elárulta a hazáját és a fajtáját!

Moderálásra küldöm 21. rommel 2012.02.04. 21:21

JÓZSI
MIÉRT , KANADÁBA MENT A ROMÁKAT VÉDENI ???
ODA NEM JOGVÉDŐ , HANEM SOK ÜGYVÉD KELL !!!
MÁR OTT IS ISMERIK A ROMÁKAT !!!

Moderálásra küldöm 20. gjozsi88 2012.02.04. 17:46

pancser!
"nagyon akar van munkája, "

Ezt nem támasztottad alá!
Ráadásul az 500 ezer embernek mindnek vannak barátai......még sem tudnak dolgozni!!!!
Politikus társak addig vannak, mig poziciód van.....tovább nincs!
Ez az élet realitása!!!!

Moderálásra küldöm 19. pancser 2012.02.04. 17:03

Te is fogd fel, hogy ha MV. nagyon akar van munkája, voltak barátai politikustársai, nehogy már megmagyarázza valaki, hogy ő diszkrimináció áldozata!

Moderálásra küldöm 18. gjozsi88 2012.02.04. 16:43

Fogd már fel, hogy soha nem a munkavállaló dönt.....mindig a munkáltató és van kb 500 ezer munkanélküli!!!!!

Moderálásra küldöm 17. pancser 2012.02.04. 11:43

Van munkahely, kitartóan kell keresni. Értem én őt, biztosan rettenetesnek gondolta azt a megoldást, hogy mondjuk beáll biztosítási ügynöknek, vagy elvégzi a mérlegképes könyvelői tanfolyamot és könyvel. A nyelvet is tudja, nyelvet is taníthatott volna stb. Tönkretette a politka, ennyi!

Moderálásra küldöm 16. gjozsi88 2012.02.04. 10:01

pancser!
A roma főiskolát végzettek számára nincs munkahely......!
Ugye az nem baj, ha ő sem szeretne, mint a legtöbb nem roma diplomás......segédmunkás lenni, főként ha a tudására föként a saját rétege leszakadásának megakadályozásánál főként szükség lenne!!!!

Moderálásra küldöm 15. pancser 2012.02.04. 09:47

Őt is mint sokakat tönkretette a sztárolás. Magasra emelte egy széljárás, aminek nem volt komoly alapja. Vajon hol vannak akik őt annak idején önös érdekből sztárolták, miért nem segítik most? Alapvetően képzett nő, talált volna munkát, gondolom, amit talált nem felelt meg neki. Nem könnyű ám a mennyekből újra a koszos földön járni!


24 hozzászólás123 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...