Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Meghalt Bacsó Péter

81 éves korában elhunyt Bacsó Péter - tudatta a Független Hírügynökséggel Szekeres Dénes, producer. A Kossuth-díjas filmrendezőt hosszas szenvedés után szerda kora délután érte a halál.

Bacsó Péter volt az egyik legidősebb, legtapasztaltabb, legszorgalmasabb és legsikeresebb filmes filmes. Az 1945 utáni korszak részese, tanúja és alakítója. Sokoldalúságának köszönhette, hogy szinte minden munkafolyamatba belekóstolhatott, ami a stúdiókban egyáltalán adódhatott.

Bacsó Péter (1928-2009)
Bacsó Péter (1928-2009)


Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán. 1946-ban felvételizett a Színház- és Filmművészeit Főiskolába, ahol 1950-ben kapott diplomát. Kezdetben dramaturgként és forgatókönyvíróként dolgozott, első rendezése az 1963-as Nyáron egyszerű című film volt.

1969-ben rendezte a legendás A tanú című filmet, amely az 1950-es évek koncepciós pereit elevenítette fel. A film túlzottan merész volt az akkori kultúrpolitikának, ezért egészen 1979-ig be sem mutatták, de az 1981-es cannes-i filmfesztiválon nagy sikert aratott, mára pedig kultuszfilm lett Magyarországon.

Munkásságáért 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. A mai napig dolgozott, 2005-ben a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékot, 2008-ban pedig a Majdnem szűz című filmet forgatta.

Olvasóink írták

  • 8. RickCartman 2009. március 12. 15:45
    „Dr. Kotász mégiscsak ráért egyszer...”
  • 7. SAmu 2009. március 12. 11:18
    „A tanú érdemeit nem vitatom.
    A "....Lumnitzer nővérek" filmjei hánytatóan pocsék volt. Irtózatos pénzpocsékolás volt, alig nézték. Én is tévedtem, mikor beültem rá.”
  • 6. jockey 2009. március 12. 10:03
    „Nagy művész volt. A tanú című filmje szenzációs, sajnos néhány részletében még mai is aktuális. Nyugodjon békében!”
  • 5. elemér 2009. március 12. 05:11
    „Kijózanító, ha arra gondolok, hogy Mozart annyi idősen mint én, már több mint 30 éve halott volt.”
  • 4. VJack 2009. március 11. 22:43
    „A tanú halhatatlan, szinte naponta lehetne idézni belőle. Szoktam is néha. Nyugodjon békében!”
  • 3. Primax 2009. március 11. 21:13
    „Hát elment a "tanú"....pedig micsoda filmeket csináhatott volna még...most, hogy a "nemzetközi helyzet egyre fokozódik"...
    Nyugodjon békében !”
  • 2. jirzi1 2009. március 11. 21:07
    „Megint elment egy nagy Magyar.Nyugodjon békében”
  • 1. Szilágyi_Zsolt 2009. március 11. 20:42
    „"Az élet nem egy habos torta, Pelikán elvtárs." Szegény! Nyugodjon békében.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisebb mértékben változnak az adósávok

A személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára július helyett januártól visszamenőleg… Tovább olvasom