Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

Még nincs döntés az ország medvéjéről

A medve hatalmas távokat tett meg rövid idő alatt, ezért fizikailag legyengült. Tömörkény miatta vált híressé, de vajon hogy élték meg a helyiek a macikalandot?
– Ezt ugyan nem láttam, de hozzá vagyok szokva a macikhoz. Erdélyi vagyok. Pásztorként volt, hogy meglátogatta a nyájat a medve, és vitte a kisbárányt – mesélte a delmagyar.hu-nak Belső László, akivel a tömörkényi bolt előtt futottak össze a lap munkatársai, egy nappal a macikaland lezárulta után.
A medve sorsáról hétfőn döntenek, addig a Szegedi Vadaspark vendégszeretetét élvezi.
Fotó: Kuklis István
A medve sorsáról később döntenek, addig a Szegedi Vadaspark vendégszeretetét élvezi. Fotó: Kuklis István
– Tőlünk 600 méterre járt a maci. Úgyhogy én nem mertem kijönni a tanyánkból. Inkább bezártam kaput, nehogy baj legyen – mesélte Pallagi Brigitta.

– Figyeltük a híreket, óvatosan jártunk-keltünk. Egy medve azért nem vicc. Nem tudtuk, hogy mekkora. Végül kiderült, hogy nem is volt túl nagy. Bár még így sem szerettem volna a szemei közé nézni. Örülök, hogy kábítással fogták el, nem pedig lelőtték. A gyerekemnek, ha nagyobb lesz, biztos mesélek majd a maciról.

– Én nem féltem. Tudtam, hogy a medve nem támad, ha nincs bocsa, vagy nem érzi magát veszélyben. Otthon sem hoztunk védintézkedéseket – mondta Fehér István.
 
– Már legendák is születtek. A postásunk például azt mesélte, hogy a maci elkísérte a hídig, aztán mutatta, hogy Pusztaszer arra van... – vette át a szót Kósa Mihály.

– Ezzel a medvével olyan felhajtás volt az elmúlt napokban, hogy egy ember eltűnése miatt nem csinálnak máskor ilyen kálváriát! – bosszankodott Antal József. – Az én tanyámnál egyébként járt: láttam a nyomait. Csinált egy csapást. Az sem tetszett, hogy voltak, akik már 3 mázsás medvével riogatták a tévében is a jónépet. Ha még pár napig nem kapják el, lehet, hogy még 5 mázsás is lett volna... – tette hozzá.

További reakciók itt.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága hétfőn közleményt adott ki a medvéről, ebben azt írják:

"A 2018. 06. 09-én hajnalban Sándorfalva közelében megfogott, jelenleg a Szegedi Vadasparkban tartott medve ügyében a mai napon összeült szakértői bizottság, első lépésben – mivel az állat bizonyíthatóan hatalmas távokat tett meg rövid idő alatt és emiatt fizikailag legyengült – állategészségügyi vizsgálatokat rendelt el.

A medve érdekében szükséges további lépésekről a vizsgálatok alapján, néhány napon belül születik döntés."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baktériumot találtak a Lidl ásványvízében - Visszahívja a Lupilu vizeket a Vivienvíz Kft.

Baktériumot találtak a Lidl ásványvízében - Visszahívja a Lupilu vizeket a Vivienvíz Kft.
A visszahívásról azért döntött a gyártó, mert az általa és a Lidl Magyarország megbízásából végzett… Tovább olvasom