Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Marihuána ültetvény Debrecenben

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság szombaton egy debreceni testvérpárt, mert lakásában marihuánaültetvényt alakított ki - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A bírói intézkedés előzménye, hogy a férfiakat a növények ápolása közben érték tetten és fogták el a kommandósok.

A lakásban 250 tő, beérett állapotban lévő marihuánát, valamint a termesztéshez szükséges vegyi anyagokat és technikai berendezéseket foglaltak le a nyomozók.

A rendőrség közlése szerint egy Debrecen közeli tanyán 20 tő palántát is lefoglaltak. Mint kiderült: a testvérpár ezen a tanyán ültette el a magokat, majd a palántákat a debreceni lakásba vitték, ahol folytatták a növények nevelését.

A tanya tulajdonosának lakásán tartott házkutatás során 48 cserépben 55 darab palántát, valamint kábítószer fogyasztásához használatos eszközöket találtak és foglaltajk le a rendőrök. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, előzetes letartóztatásáról a hétvégén dönt a Debreceni Városi Bíróság.

A lefoglalt kábítószer piaci értéke 50-60 millió forint. Az elkövetők ellen a rendőrség visszaélés kábítószerrel bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két autó ütközött frontálisan - Hat sérült

Frontálisan ütközött két személyautó Dány és Isaszeg között szombaton, a balesetben hatan sérültek… Tovább olvasom