Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Magyar halt meg Irakban

Egy magyar biztonsági őr is életét vesztette szerdán Bagdad nyugati részén egy demokráciafejlesztő civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely az eddigi értesülések szerint legkevesebb négy halálos áldozatot követelt.
Az őrök az URG (Unity Resources Group) nevű, nemzetközi biztonsági magáncég alkalmazásában álltak, mely az amerikai kongresszus alapítványa által finanszírozott Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) védelmét látja el. Leslie Campbell, az NDI közel-keleti regionális igazgatója szerint a fegyveres rajtaütésben az URG egy magyar, egy horvát és egy iraki állampolgárságú biztonsági őre, valamint az NDI egy amerikai női alkalmazottja vesztette életét. Campbell szerint eddig csak két holttestet sikerült megtalálni, s azt nem közölte, hogy mely állampolgárokét. Egy névtelenséget kérő biztonsági forrás szerint a rajtaütés szerda délelőtt történt Jarmuk negyedben, és állítása szerint a támadásban hat iraki őr halt meg. A fegyveresek háztetőkről vették kereszttűz alá a konvojt, amelyben több gépkocsi kigyulladt, a benne ülők pedig elégtek. A támadók hosszú perceken át tartották gépfegyvertűz alatt a járműoszlopot. A rajtaütés akk or történt, amikor a konvoj kihajtott a legjelentősebb iraki szunnita párt, az Iszlám Párt bagdadi székházából. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Küzdelem az iskoláért

A harkai képviselő-testület úgy döntött, mindent megtesz a község iskolájának jövőjéért. Az… Tovább olvasom