Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Levegő Munkacsoport: Elhibázott az autógyárak támogatása

Értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét, mint autógyárak támogatására – állapította meg a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége annak kapcsán, hogy a magyar kormány jelentős összeggel járul hozzá az Audi és az Opel beruházásaihoz.
A Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége sajtóközleménye:

A kormány bejelentése szerint a két cég összesen 16,7 milliárd forint állami támogatást kap, azonban egyéb tételekkel együtt az összeg jóval nagyobbra rúg. Az Audi által vásárolt telek fejlesztésére a kormány 4,2 milliárd forintot fordít, és még nem közismert az adókedvezmények mértéke, amelyek az ilyen jellegű nagyberuházások esetén immár szokványosnak számítanak Magyarországon. Emellett a kormány európai védelem alatt álló természetvédelmi területeket is átminősíttetett a beruházások érdekében.

A kormány bejelentése szerint "a két autóipari beruházás közvetlenül 2.634, közvetetten pedig 17.500 új munkahelyet teremt". A két civil szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy a kormány által kommunikált 17 500 közvetett új munkahely teremtés jól hangzik, de csupán annyit jelent, hogy ekkora beszállítói igény jelentkezhet az Audi és Opel beruházásai kapcsán, amelyet egyáltalán nem biztos, hogy magyar beszállítók fognak ellátni.

A közvetlen és a telekfejlesztési támogatást figyelembe véve, munkahelyenként közel 8 millió forint az adófizetők pénzéből adandó támogatás. A kis- és középvállalkozások ekkora összegről álmodni sem mernek, pedig az ő fejlődésük esetében is kell közvetett munkahelyek teremtésével számolni.

Különösen aggályos az autógyárak támogatása most, amikor a kormány nagymértékű megszorításokkal munkahelyek tömegeit szünteti meg, illetve sodorja veszélybe. Összehasonlításképpen: a két autógyárnak juttatott támogatás közel megegyezik annak a zárolásnak az összegével, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztériumnak kellett elszenvednie, súlyos helyzetbe sodorva a nemzeti parkokat és a környezetvédelmi felügyelőségeket. Ráadásul legígéretesebb vállalkozásait is ellehetetleníti azáltal, hogy zárolta az innovációra, a kutatás-fejlesztésre fordítható pénzeket, és csökkentette az oktatási támogatásokat is.

Az Európai Unió és az OECD társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi okokból folyamatosan szorgalmazza a gépjármű-közlekedés támogatásainak felszámolását, illetve a gépjármű-közlekedést terhelő adók emelését. Ezzel a törekvéssel gyökeresen ellentétes az autógyárak támogatása.

Amint az elmúlt évek pénzügyi és gazdasági válságai is bizonyították, az autógyártás rendkívül kockázatos, hiszen egy gazdasági visszaesés során ez a tevékenység egyike azoknak, amelyek a legnagyobb visszaesést szenvedik el. Számos ország csak hatalmas állami pénzekkel tudta megmenteni az autóiparát.

Az autóipar most is válságban van. Az Opel épp 2010 decemberében zárta be az antwerpeni gyárát, szélnek eresztve 2500 dolgozóját, a beszállítók veszteségeiről nem is beszélve. Ráadásul a gépkocsikhoz út és üzemanyag szükséges, méghozzá óriási mennyiségben, amelyekre egyáltalán nem a hazai magas hozzáadott érték és élőmunka-igényesség, hanem éppen ellenkezőleg, az alacsony hozzáadott értékű import és a tőkeigényesség jellemző, ami már most is hatalmas összegeket szivattyúz ki az országból.

A közúti közlekedés a környezeti problémák, köztük az éghajlatváltozás egyik fő okozója. Az Új Széchenyi Terv kimondja: "Az olcsó energiahordozókra épülő gazdaság időszakának végével, és az éghajlatváltozást előidéző tényezők csökkentésére irányuló erőfeszítések következtében a 21. században az emberiség visszatér a földi létünk alapjait jelentő környezeti elemekhez és természeti erőforrásokhoz: a talaj, a víz, a levegő minősége, az energia, valamint az ezekhez való hozzáférés lesz bolygónk gazdasága és ökoszisztémája fenntarthatóságának legfontosabb kérdése."

Ha ilyen jól látja a kormány a világban végbemenő folyamatokat, akkor miért teszi éppen az ellenkezőjét annak, amire szükség lenne?

Olvasóink írták

  • 11. Mate78 2011. április 23. 21:30
    „Kíváncsi lennék,ezek a munkacsoportosok mivel járnak.Gondolom autóval ők is.
    A cikk írójának: miből gondolja hogy válságban van az autóipar?Az Audinál dolgozom, és ennek pont az ellenkezője igaz.Miért írnak valótlant?Azt hiszem nem olvasok több Kisalföldet.”
  • 10. gyorildy 2011. április 15. 18:55
    „Inkább a bogarak mint az emberek?? Na ettől aztán nem lesz jobb senkinek sem. Fontos a környezetvédelem a jövőnk, a gyerekeink szempontjából, de ahhoz, hogy legyen jövőnk kell a jelen................ a munka ami megélhetést biztosít pontosan azért hogy jövőnk legyen. Aki másképpen gondolja és győri annak ajánlom figyelmébe pl. északmagyarországot vagy az alföldet a jövőbeni lakhelyéül. Tuti meg fogja látni a különbséget és talán megérti az ok okozati összefüggéseket.”
  • 9. jóhatudod 2011. április 13. 13:15
    „Ne bántsátok a "levgő munkacsoportot"-t ! Ők teszik szorgalmasan a tennivalójukat, amikor fel kell emelni szavukat egy-egy beruházás ellen azért,hogy minél jobban meglehessen sarcolni a beruházót !!!!! DE MI a LÓ:::_T TESZNEK AKKOR AMIKOR A HATÁRÉRTÉKET MEGHALLADÓ A LÉGSZENNYEZETTSÉG GYŐRBEN ?????!!! Eddig miért nem emelték fel hangjukat amikor a tovarisok gyakorlópályának és nyilvános hulladéklerakónak és szabadtéri wc-nek használták a területet,szeretett futrinkáink a siklók és a vöröshasu unka lakóhelyét ! A tovarisok távozása után /nem a csoport érdeme/ jelentős javulás történt,már csak a hajléktalanok használtá wc-nek ! Már most megállapitották ,közel 600 millába fog a mentés kerülni,amit majd Szentendre és Makó körzetében fognak telepiteni !! És miért nem Győr környékén ? Vitték volna a diákokat 2 hétre táborozni ,környezetismeret keretében és meg van oldva a dolog !! És még 10 millából luxus körülményeket lehetett volna biztositani nekik !!/lakókocsis elhelyezés,kaja a Rába hotelból / !!”
  • 8. todoer 2011. április 13. 10:19
    „Akkor a Levegő Munkacsoport teremtsen munkahelyeket !Egyébként amíg a természetvédők a radar ellen terepmotorokkal quadokkal mentek a Mecsekre , amíg használják az internetet , a lakásukat távfűtés vagy gáz segítségével fűtik , villannyal világítanak addig ne osszák az észt . Majd ha lemondanak minderről akkor hiszek nekik .”
  • 7. fióka 2011. április 11. 14:56
    „6. Bo9903 2011.04.11. 14:46-->erre az évre a fidesz 18milliárdot von el az egészségügytől csak nem is értem erről miért nem olvasunk a médiába.”
  • 6. Bo9903 2011. április 11. 14:46
    „Az egészségügyhöz is hozzávághatnának úgy 11 milliárdot... meg még sok minden máshoz. Mindegy, ez van.”
  • 5. Primax 2011. április 09. 08:38
    „Megható az, amikor az outsider-ek beleszól(hat)nak mindenbe.
    Mondjuk nagyon kíváncsi lennék :
    Valójában mit csinál egy ilyen csoport ?
    Meg lehet ebből élni ?
    A "levegőből" ? Okoskodásból ? Folyamatos tiltakozásból ? A "kákán is csomót keresésből" ? Tüntetésekből ? Petíciók írásából ? "Megállapításokból" ?
    Félreértés ne essék : védeni és óvni kell természeti értékeinket, de nem az emberek rovására.
    " Értelmesebb célokra is lehetne fordítani az adófizetők pénzét, mint autógyárak támogatására - állapította meg a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége "
    Tehát : megállapították. Jó.
    Szerencsére nincsenek olyan helyzetben, hogy dönthetnének is ilyen fontos ügyekben.
    Akkor pedig hadd szórakozzanak... ! :)”
  • 4. szemi70 2011. április 09. 00:48
    „A levegő "megmunkálásából" még nem fogok megélni !!!!!!!!!!!”
  • 3. Rinpócse 2011. április 08. 17:28
    „Csak pénzhez akarnak jutni,várják ki fizeti le őket,termesszenek futrinkát,nagyon hiányoznak Győrben”
  • 2. CCM 2011. április 08. 17:14
    „Ha nincs támogatás ,nincs munkahely és igy nem lesz amiböl tápot venni tápiában !”
  • 1. pancser 2011. április 08. 16:00
    „Albán szamarakat a levegő munkacsoport alá, nincsen annál környezetbarátabb, sőt még út sem kell nekik. Hangos iázás jelezné, hogy megjöttek a minket az autóktól megmentő környezetvédők.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Romagyilkosságok: továbbra is tagad a harmadrendű vádlott

Továbbra sem tesz vallomást és tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el a romagyilkosságok… Tovább olvasom