Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Leszakadt két ujja az indítóbírónak a balatoni vitorlásverseny startlövésekor

Vitorlásverseny startlövése okozott súlyos sérülést a Balatonon vasárnap délelőtt.

Szokványos startlövés okozott súlyos balesetet vasárnap délelőtt a Balatonon, egy vitorlásverseny; a startpisztollyal és nitrogénes, sűrített levegős hangkürttel elindított mezőny rajtoltatásban közreműködő férfi két ujja leszakadt a lövést követő kisebb robbanásban.

"Először a döbbenettől, aztán a segítségnyújtás miatt nem foglalkoztunk a verseny leállításával" - mondta a versenyt szervező csopaki Kereked Vitorlás Klub vezetője az MTI-nek. Farkas Tamás közlése szerint ő maga is jelen volt a zsűrihajón, amelyről a versenyszabályok szerint kétféle hangjelzéssel indították el a klub hagyományos házi versenyét. Az előírás szerint három startlövést adtak le, amellyel felváltva megszólalt a duda is - mondta, hozzátéve, hogy a klub nem rendelkezik startpisztollyal, azt a Magyar Vitorlás Szövetségtől kölcsönzik a versenyekre.

Tájékoztatása szerint kürtként egy boltokban, benzinkutaknál is kapható nitrogénes, sűrített levegős palack által működtetett műanyag duda szolgált. A verseny indításában közreműködő férfi harmadik lövésekor, azzal csaknem egyidejűleg következett be egy kisebb robbanás, amelyben a férfi jobb keze súlyosan megsérült. A zsűrihajón - ahonnan a startlövést leadják - a szabályoknak megfelelően orvos is tartózkodott - mondta Farkas Tamás. Beszámolója szerint, mire az orvos ellátta szorítókötéssel a sérültet, már meg is érkezett a mentőhajó, és a szárazföldi mentőszolgált is példás gyorsasággal érkezett a legközelebbi helyszínre. A klubvezető tudomása szerint a súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett férfit a veszprémi kórházban ápolják.

Farkas Tamás szólt arról, hogy a verseny indítása teljesen szokványos volt. A jelenlévők sem tudják megmondani, pontosan mi okozhatta a robbanást, azt a rendőrségi vizsgálatnak kell majd kiderítenie - tette hozzá. (Az MTI-nek korábban nyilatkozó rendőrségi forrás elsődleges feltételezése szerint egy lövés közben keletkező szikra robbanthatta be a hangkürt palackját.) A robbanás annyira kicsi volt, hogy az nem okozott semmiféle sérülést a zsűrihajón lévő másik három embernek, és a hajó sem rongálódott meg - közölte a klubvezető.

Olvasóink írták

  • 10. zrx_xzr 2011. június 28. 08:06
    „a vitorlasok azert elindultak?”
  • 9. Star-Spangled 2011. június 27. 20:57
    „Hat ezen csak "rohogni" lehet!!!!! Amator MAGYARORSZAG!”
  • 8. thermoline 2011. június 27. 14:57
    „6!Köszi az infót!Így már érthető.”
  • 7. kóchenger 2011. június 27. 14:12
    „Az a vicces az egészben, hogy ezen a baleseten itt többen röhögnek. Tegnap megírtam ezzel kapcsolatban a véleményemet róluk ( hogy ez nem egészséges lelkületű emberekre vall),nem pont ezekkel a szavakkal, hanem rövidebben. Engem töröltek, őket nem.
    Most hogy is van ez???”
  • 6. antistar 2011. június 27. 13:36
    „5 thermoline!
    Ki mondta hogy égett valami????
    A Palack a nyomástól robbant fel!
    Feltette mind a két kezét,a jobban volt a pisztoly, balban a duda, a lövés pillanatában elmozdult a jobb keze és belelőtt a dudába.”
  • 5. thermoline 2011. június 27. 12:45
    „A nitrogén mióta éghető?”
  • 4. roloci 2011. június 26. 22:11
    „Ujjujuj ez fájhatott..(”
  • 3. bojtár 2011. június 26. 18:42
    „én egész délután ezen röhögtem mert csak a rádióban hallottam már,mint nem a szerncsétlen hülyén hanem ahogy nyilatkoztak:)
    sok volt a cefre megint:)”
  • 2. buggyant 2011. június 26. 16:09
    „hát ne haragudjatok de elkapott a nevetés... ezt a béna helyzetet...”
  • 1. karakter 2011. június 26. 14:13
    „Mert milyen gáz van a hangkürt gázpalackjában? Fotballmecseken is szokták nyomni a kürtöt, meg petárdáznak, mégsem robbant még be.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méhcsípéstől halt meg egy vadász Borsodban

Méhcsípés okozta egy vadász halálát vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pamlény térségében -… Tovább olvasom