Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Leépítés-szakértők lesznek

Nyugat-Dunántúl - A munkanélküliek magukon, a nyugdíjas másokon szeretne azzal segíteni, hogy jelentkezett a leépítésre kerülők segítésére felkészítő tanfolyamra. Az érdeklődés olyan nagy, hogy a tanfolyam létszáma csaknem betelt.
Leépítésekhez képeznek segítőket címmel február 9-i számunkban írtunk a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kezdeményezéséről, az úgynevezett pályatanácsadók képzéséről. A gazdasági válság miatt további vállalati létszámleépítésekre számító munkavállalói érdekképviselet projektje keretében az állásukat elvesztők közvetlen támogatására, tanácsadására készít fel embereket. A tanfolyam iránt cikkünk nyomán rögtön mintegy ötvenen érdeklődtek, legtöbben Győrből és környékéről. Többen jelentkeztek is, már csaknem betelt a létszám.

– Főként az lepett meg, mennyiféle területről jöttek jelentkezők. Ez azt mutatja, hogy széles társadalmi rétegek összefogását ösztönzi a jelenlegi gazdasági válság, a leépítések hatására kialakult nehéz helyzet. Az érdeklődők azt a véleményünket is megerősítették, hogy nagy szükség van olyan tanácsadókra, tudásra, ami a leépítésre kerülőket segítheti. A velük különböző helyzetekben találkozók sem mind eléggé felkészültek arra, hogy a mostani körülmények közt támogassák őket – mondta el lapunknak Kránitz Pál, az MSZOSZ tisztségviselője, aki régiónkban a képzést szervezi. Hozzátette: a jelentkezők közt voltak családsegítő szakemberek, kistérségi megbízottak, önkormányzati alkalmazottak, munkaerő-közvetítő munkatársai, még egy személyzeti osztályvezető is.

Munkanélküliek is megkeresték a szervezőt, hogy elvégezzék a tanfolyamot.

Annak ellenére is, hogy tudják, az nem jelenti, hogy álláshoz jutnak. De saját tudásuk fejlesztése, kapcsolataik bővítése miatt fontosnak tartják. Egy frissnyugdíjas mérnök például így akar segíteni ismerősein. Még lehet érdeklődni a 96/512-720-as számon.

Olvasóink írták

  • 1. PrettyWoman 2009. február 19. 06:21
    „Ezzel aztán minden probléma meg fog oldódni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordszintre ugrott az állástalanok száma

Győr-Moson-Sopron - Egyetlen hónap alatt kétezerrel nőtt a munkanélküliek száma a megyében. Megdőlt… Tovább olvasom