Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Le kellene mondania a Hitlerrel pózóló fideszesnek

A szocialisták azért szorgalmazzák ezt, mert Kapus Krisztián hagyta, hogy diákjai egy londoni kiránduláson Adolf Hitler és Szaddám Husszein viaszmásával fényképezkedjenek egy panoptikumban.

Az MSZP szerint "illene lemondania" önkormányzati képviselői mandátumáról a Fidesz kiskunfélegyházi választókerületi elnökének, a helyi katolikus gimnázium igazgatójának.

Erről Garai István Levente, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szombati sajtótájékoztatóján.

Az internetre is felkerültek az ügyben érintett képek. Az egyiken például egy diáklány Adolf Hitler viaszmása mellett áll, egy másikon pedig Kapus Krisztián Adolf Hitler és Szaddám Husszein viaszfiguáráját karolja át. Garai István Levente szerint káros és kerülendő, hogy gyerekek egy tömeggyilkos másával együtt fotózkodjanak, ez már nem tartozik a jópofaság kategóriájába - fogalmazott. A közoktatás egyik legfontosabb szerepe a diákok erkölcsi értékrendjének kialakítása, ebben felelőssége van a tanárnak is - fűzte hozzá.

Az MSZP szerint ez az eset megbocsáthatatlan és "bűnös gondatlanság" a kirándulást vezető Kapus Krisztiántól, éppen ezért a szocialisták azt várják a választókerületi elnöktől, hogy mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról, illetve a képviselő-testületben betöltött további tisztségeiről. Ahogy Garai István Levente fogalmazott: "illene lemondania". A Fidesz helyettes szóvivője közleményben reagált, Cser-Palkovics András azt írja: a szocialistáknak most nem biztos, hogy az ellenzék támadásával kellene foglalkozniuk. Az emberek inkább arra kíváncsiak, mi áll annak a többmilliós sikkasztási ügynek a hátterében, amely a közvéleményt sokkoló leszámoláshoz vezetett MSZP-s politikusok között Csepelen - olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

96 hozzászólás
  • 96. Zaraki_Kenpachi 2009. január 17. 07:44
    „APEH-hoz pályázat útján mentem volna, a honlapjukon megtalálható a kiírás. Csak eleve, hogy ha valakinek a munkáját és felelősségét megfizetik nem fog elmenni ilyen céghez. Majd nyugdíj előtt 10 évvel átmegyek”
  • 95. Lárika 2009. január 15. 19:50
    „Zaraki, protezsálj be engem az apeh-hoz, légyszi! Nem könnyű ám oda elhúzni! Sok év gyakorlatot kívánnak, de azt meg lehet szerezni más cégnél. A többi helyen (oktatás, egészségügy stb.) sajnos végig kell gályázni a megfelelő mennyiségű évet.
    A többire meg válaszolt Angel40. Köszi szépen Angel!”
  • 94. Zaraki_Kenpachi 2009. január 15. 09:11
    „Épp ez a bajom xd!

    Nem az oldalakkal van a baj, hanem a poltikussal. Minden ciklus első éve arról szól, hogy bebiztosítják maguknak a bért, a juttatási rendszer, és a többi pluszt. Majd utána jöhet a "munka". Nem arról szól a poltika, hogy miként lenne jó egy jól működő országot létrehozni, hanem, hogy milyen módon és alapon tartsunk be a másiknak. Tiszta óvoda!

    Gyurcsány megszorint, mert nincs pénz, Viktor meg Brüsszelbe megy ki bemártani az államot. És nekem ezzel van a baj, hogy ha annyira kormányra akar kerülni és valóban az ember a fontos, miért aljnérozza az országot? A belügy az belügy, nem tartozik arra, hogy ezek ketten hogyan akarják egymást megfojtani, de rajtunk múlik, hogy el tudjuk-e őket zavarni vagy sem.

    Angel!
    -------

    Mielőtt reagálsz inkább olvasd vissza, hogy valaki adócsalásokat emlegetett. A cafeteria már jó ideje létezik és nem kormányvívmány. Adott volt a lehetőség, csak meg kellett formázni annak mikéntjén. Fidesz kormány alatt is voltak pl étkezi tiketek.
    Csak, hogy ha annyira az adócsalással jössz reagáltam, hogy el kell venni mindent és nincs legális adócsalás sem, mert a határok betartása végül is a járulék és adó egy részének a megúszása.
    - Vállalkozó is adhat magának cafeteriat, ha akar. Úgyhogy no comment. Ha nem is komplex rendszerben, de az elemeit megadhatja magának, mivel önmaga a vállalkozásának alkalmazottja, emiatt van, ha jövedelmet vesz ki a vállalkozásból hivatalosan, akkor adóznia kell, mint egy alkalmazottnak. A járulékfizetése és adófizetése is inkább magánszemélyéhez hasonlít.
    - Az akkori időben bevezetett lakáshitelprogram során minimális kamat és költségkezelés mellett, vállalva az elvárásokat juthattak lakáshoz és támogatáshoz, amelyet nem fedeztek le a bevételi oldalon. Ha csökken a járulék és adunk is még, de a bevételt nem módosítjuk, az akárhogy is nézzük mínusz

    Csak, hogy ne feledd, nincs termelő szféra. Van verseny- és állami szféra, meg magánszféra. A termelőipar a versenyszféra része, hisz a termelő cégek egymással versenyeznek a piacért. Tsókolom”
  • 93. xd86 2009. január 14. 02:44
    „Zaraki nem látja annyira egyoldalúan a helyzetet. Inkább a jobboldal az, aki állandóan mellébeszél és a cigányozással mindenkit maga mellé akar állítani. Ez utóbbi pontban sajnos én sem vagyok jobb, erről már megírtam a véleményem.
    Jobb vagy bal, egy kutya, mindegyik a saját malmára hajtja a vizet. Ez mindig így volt és így lesz. De nincs is ezzel semmi baj, kutyából nem lesz szalonna. Ha viszont változna MO gazd. helyzete és elérnénk Ausztria életszínvonalát, akkor nem is törődnénk azzal, hogy melyik politikus mire költi a pénzét.
    Ha neked megvan mindened, amire szükséged van és boldog vagy, akkor nem mindegy, hova tömi a politikus a zsebét? Vigye csak, ha nem hiányzik sehonnan!
    Viszont amíg olyan égető problémák vannak, mint MO-n, kétszer gondolja meg Gyurcsány és pártja, hogy kitől, mitől veszi el a pénzt. Mert hogy valahova befektetné a saját zsebén kívül, eddig nem látszik, 7 év után sem.
    Nulla eredmény 7 év alatt.... ez itt a baj...

    Na de a Fideszes korszak alatt is voltak ilyen dolgok:
    Happy End kft és a legdrágább tűzijáték
    Országimázs központ, azaz reklámozzuk MO-t itthon (ráadásul zsidó vallási ünnepet ábrázolva a TV-reklámban, hoppá, cionista jobboldal? - micsoda ellentmondás!)
    Autópálya-építéshez való kövek szállítása fideszes haver kőbányájából sokkal drágábbért, miközben az autópályához közelebb és olcsóbb is lett volna
    Tokaj pincészet és Orbán Viktor tulajdonviszonya
    és a többi...

    Jó lenne. ha a jobb oldal is magába nézne, mielőtt egyoldalúan mindig csak kritizálna.
    Magam is az ellenzékhez tartozom, de legalább nyitott szemmel járok.”
  • 92. Angel40 2009. január 14. 01:29
    „Kedves Zaraki!

    Hihetetlenül egyoldalúan látod a gazdasági helyzetet könyvelő szakemberként képzelve magad. Neked, mint vállalkozónak fáj, hogy nincs cafeteria lehetőséged, hozzáteszem nekem sincs, de az általad fogcsikorgatva emlegetett adómentes juttatás (melyet nem köteles a munkáltató alkalmazottjának nyújtani) adhatóságának lehetősége az általad foggal-körömmel védett baloldali maszop kormány vívmánya.:):):):), mely adómentes juttatás összegét évről évre emelik, annak tudatában, hogy az ország a csőd felé rohan a süllyesztő mélyére.
    Fáj neked a családi ház építéshez, lakásvásárláshoz nyújtott kedvezményes forintalapú hitelek lehetősége, melynek törlesztő részlete még adókedvezményre is feljogosítja a hitelt igénybevevő adózót. (Talán nem tudtál élni a lehetőséggel?:):):):) A fedezethez ott a felépített ház vagy vásárolt lakás, ha az adós vagy adóstárs a 3-4 kezes nem tudja fizetni a törlesztő részletet máris árvereznek, hol van itt az állami kezességvállalás? A hitelt folyósító pénzintézetek kellően bebiztosították magukat. Kik is voltak az utolsó nagyemberek, akik éltek a hitelfelvétel lehetőségével? Emlékezzél csak, egytől egyik MSZP SZDSZ vezetők!!! Az építkezéssel pedig sok építőipari vállalkozás jutott munkalehetőséghez, bevételhez, bért tudott fizetni, melyből adóbevétel keletkezett.
    Mi a problémád a Munka Törvénykönyvével? Csak nem alkalmazotti státuszba kívánkozol? Te pár éve nem dolgoztál volna 95 ezer forintért kezdő apeh ellenőrként??? (pedig milyen sokan dolgoznának ma is ennyiért, csak lenne munkahelyük) Inkább kockáztattál, de bejött, akkor meg ne sajnáld az alkalmazottaidtól az adómentes juttatásokat! Hogy tudd, nem a te munkád, és az enyém, mint számviteli szakemberek fogjuk ezt az országot helyrehozni, hiába lovagolsz a versenyszférával, nem ezen múlik, hanem a termelőszférán, melyhez kormányodnak szakértelme egyenlő a nullával. A versenyszférához, a haverok, rokonok megtollasodásához, nagyon értenek az biztos. Kis apróságok, melyek beszerzése felesleges pénzkidobás volt a piaci érték többszöröséért pl: kakaóbiztos számítógépek óvodásoknak, minden beteg ágyhoz széf, vizitdíjhoz automata, fém kordonok, plazmatévék tömkelege a kórházak folyosóin, a postákon, ... évről évre új mobiltelefon a közszféra jelentős részének stb... erre nem sajnálod a befizetett adódat? Kinek fontos ez???? Annak aki eladta, nem a betegeknek, nem az adófizető lakosságnak. Szoci módon a versenyszféra, kb. ehhez értenek, üzletelni fű alatt egymással. Feri vesz a te adódból az SZDSZ-től.:):):):):):):)”
  • 91. Zaraki_Kenpachi 2009. január 13. 20:20
    „Nem éri meg, hogy egyáltalán lealacsonyodjon bárki hozzátok. Mint jobboldali pribékek annyira tökéletesnek és hibátlannak gondoljátok magatok, hogy az szinte fáj. Hitler volt annak idején, aki vehemesen ragaszkodott az igazához. Ha összehasonlítjuk viktorotok beszédét Hitler egykori beszédeivel ugyanaz a beteg ember személyiség köszönt vissza, szóról szóra. Vakon elhiszitek, amit mond, a szemetek becsukjátok, amikor hibázik a jobb oldal, és mint a dögkeselyűk lakmároztok, ha más hibázik.

    Az ész nélküli osztogatás fellegvára nálatok van. Osztanátok a templom egerének sajtját is.
    - ész nélkül bevezettétek a kedvezményes lakáshiteleket, hiányosan kialakítva a hozzátartozó tárgyi feltételeket, mivel a hitelkiadás során az egyensúly átbillent a kiadás oldalára
    - megváltoztatták a munka törvénykönyvét úgy, hogy a dolgozókat a lehető legkevesebb jog védi a munkáltatóval szemben, igaz azóta se javított ezen a helyzeten egy kormány sem. Az akkori időszakban a viktor annyira nyalni akart a cégeknek, hogy átalakította a kötelezettség - jog arányát: egyre több jogot adott a munkáltató, egyre kevesebbet a munkavállaló kezébe ezáltal növelve a munkahelyi stresszt, és bizonytalanságot

    Csak egy-két példa. Kicsit gyanús, hogy mindig csak a szocik hibái vannak felemlegetve. A jobb oldal nem követett el hibát, vagy fájdalmas elismerni, hogy nem különb az egyik birka a másiktól.

    Jobban tudtok mindent, legyen úgy. De köszönöm, én az irreális események következményét nem vagyok hajlandó elfogadni, mert nem látok semmi racionalitást benne. Egyéni igényeket próbáltok meg érvényesíteni leszarva a kollektívát.”
  • 90. aha. 2009. január 13. 19:20
    „Gyurcsány igazat mondott, mikor azt mondta, hogy nincs olyan kormányzati teljesítmény, amire büszkék lehetnének. Vigyázat: a lopás és a csalás nem kormányzati teljesítmény!

    Mellesleg, azóta sem tudnak felmutatni semmi kormányzati teljesítményt! A mai napig sem. Nem csak 2006-ot megelőzően nem kormányoztak, de azóta sem tudnak semmit felmutatni azon kívül, hogy kinevelték a baloldalinak álcázott valaglényeiket, mint Zaraki és dr73”
  • 89. aha. 2009. január 13. 17:58
    „16.5milliárd dollár hitel!
    A hazugságnak ára van!”
  • 88. Nooormális? 2009. január 13. 16:49
    „Úgy.”
  • 87. dr73 2009. január 13. 15:36
    „noormális?
    ez az orbán viktorod szövege....: mindig mindenért az mszp és Gyurcsány Ferenc tehet.
    Csak a fidesz a szent ődiktátorságával az élen......ugye.”
  • 86. Nooormális? 2009. január 13. 11:22
    „aha!

    Ebből egy szó sem igaz, mind szemenszedett hazugság.
    Kérdezd csak meg a haza bölcsét Zaraki_Kenpachit!! :)))))))

    Esetleg ha mégis igaz, akkor Orbán Viktor a felelős.”
  • 85. aha. 2009. január 13. 07:55
    „Osztogatók és fosztogatók!

    a kormányzati pofátlanság esetei közzé tartozik az a megbízás, amelynek alapján Páva Zoltán MSZP-s képviselő családi cége ötmillió forintért adott tanácsokat a MeH-nek. A vállalkozás orvosi műszerekkel foglalkozik - UDVARI KÖLTŐK!: a Hócipő című lap 4,5 millió forintot kapott ahhoz, hogy tovább vegetáljon.
    Kupa Mihály, a Centrum párt volt elnöke 1 millió forintot, az el sem indult Új Tulajdonosi Program előkészítéséért.

    Atkári János volt SZDSZ-es polgármester egymillió forintot tehetett zsebre a magyar adórendszer átalakítására adott tanácsaiért. Az adórendszer azonban nem alakult át, így ez a pénz is kárba veszett. Két volt MSZP-s képviselő (Stipkovits Pál és Szabados Tamás) összesen 10 millió forintot kapott olyan feladatokért, amelyeket a MEH alkalmazottainak kellett volna elvégezniük. Dóra Ottónak, az MSZP Nógrád megyei elnökségi tagjának 4,2 millió forint jutott az emberek pénzéből.”
  • 84. Zaraki_Kenpachi 2009. január 12. 22:55
    „Azért kedves normális, mert nem értek egyet veled, nem kéne ennyire önmagad ostorozni. De, ha ennyire szereted a szado-mazót, mehetsz kolostorba.

    Lárika, van legális adócsalás, és illegális.

    Illegális az, amikor nem fizetik be az adót, zsebbe jön a money.
    Legális az, amikor az emberek sírnak, hogy sokan nem fizetnek adót, de ennek többsége az, hogy utalványban kapják meg, ami után bizonyos mértékig nincs adóvonzat. Így az adó megint elkerülhető. Meg ugyebár ott van a megtakarítási fajták adókedvezménye. Minél többen menekülnek ebbe, annál jobban az épp adott kormány el akarja azt venni, mert bevezetéskor erre nem számítottak, csak azt felejtik el, hogy az öngondoskodás nem épp hülye dolog.

    40 éves pályakezdőt nem láttam, de pl az apeh-hoz, a friss diplomásokat leszámítva, 45 fölött húznak át az emberek dolgozni.”
  • 83. Lárika 2009. január 12. 20:32
    „kedves Zaraki!
    Azért utaltam a ledolgozott évekre, mert az írtad, hogy sokan 40-45 évesen húznak a közszférába dolgozni, de 40 éves pályakezdőt sehol sem fogadnak tárt karokkal :-)))))
    Ami az "adócsalást" megelőző javaslataidat illeti, sajnos vészes sebességgel kezdenek megvalósulni pártunk és kormányunk jóvoltából. :-((((”
  • 82. Nooormális? 2009. január 12. 17:20
    „Reménytelenül hülye vagy.”
  • 81. Zaraki_Kenpachi 2009. január 12. 13:52
    „Tudományosan nézve nincs 13. hónap. A versenyszférában ezt évvégi jutalomnak nevezik. És kicsit kapj észhez, mert egyenlőre a versenyszféra bevétele tartja el a közszférát. Ha ennyire fáj Neked, akkor tuti biztos, hogy rendőr vagy, vagy tűzoltó :) Szépnek látod azt, amit annak idején szidtál, lelked rajta. Hiszel a rendszerükben, tedd azt, de azt nem tudod lemosni magadról, hogy kinek a szekerét tolod a magyar népet mocskolja mások előtt. Becsületesség és a tökéletesség jellemző rátok? Akkor vágd kupán a Viktorod, hogy miért "dolgozik" rendesen, ahelyett, hogy a nyála fröcsögne a nemzetközi placcokon. Minden rendszernek meg van a maga hibája, a tiédnek is megvolt, csak egy dologhoz nagyon jól értesz: kitérsz a negatívumok alól, hogy ne kelljen szembesülni azzal, hogy hamis álomban ringattad el magad.

    imádkozz, hogy soha ne ébredj fel belőle.

    ami meg az adócsalást illeti :)
    - szüntessük meg az összes adókedvezmény magánszférában
    - az összes kedvezményt céges szinten
    - az összes cafeteria elemet töröljük el
    - szüntessük meg az összes megtakarítási formához kapcsolódó adótámogatást
    - szüntessük meg az adójóváírást

    és kérdezem én utána mire fogod majd azt a szót, hogy "adóelcsalás"? Az oktatás tönkretételét pedig épp a te időd alatt kezdték el. Annál meg már csak rosszabbat lehet alkotni, ahogyan anno elindult.”
  • 80. Nooormális? 2009. január 12. 11:03
    „Zaraki_Kenpachi !

    A vörös köd elborította azt a csökevényes agyadat.
    Tény: A rendszerváltás óta egyedül a 1998-2002-es időszakban csökkent az államadósság, megélénkült a gazdaság. Az elvtársaid is elismerték ezt akkor, de azt mondták, lehet ezt még jobban is csinálni.
    Eltapsolták az államkasszában lévő 300 milliárdot, rengeteg mindent privatizáltak, különféle adókat emeltek, mégis minden tönkrement, amihez nyúltak. (oktatás, egészségügy közlekedés stb...)
    Ezek az emberek egyvalamihez értenek kíválóan: elosztani egymás között olyan javakat, amiket más termelt meg.
    A komcsi fajta már csak ilyen. Sajnálod másoktól a 13. havi bért, a klienseidnek meg azt sem tudod, hogyan csald el az adóját.”
  • 79. Zaraki_Kenpachi 2009. január 12. 09:47
    „Ó, és a Munka Törvénykönyvének megváltoztatása a munkáltató részére, hogy bármikor, bármilyen formában és körülmények között azonnal megszabadulhasson a dolgozóitól, ha úgy tartja kedve. Mióta a kormányod hozzányúlt - pontosabban szerinted kormányzásra való párt - olyan könnyen rúgnak ki embereket, hogy ihaj.”
  • 78. Zaraki_Kenpachi 2009. január 12. 09:46
    „Lárika, hogy miért írtam az életkort? Mert jobb esetben az életkorból következtethető a munkában töltött évek száma, azaz, ha a gyerek nem lógni akar az adófizetők nyakán és pl 23 éves korában elkezd az első diploma után dolgozni, akkor 28 éves korára cirka 5 éve már van, ami édeskevés. Nincs mostanában az a gyakorlat, mint régen szüleink gyerekkorában, hogy már 16 évesen volt ki ment dolgozni, és az munkában töltött időnek számított. Úgyhogy nem érzem azt, hogy rosszat mondtam volna :) Ahogy ezt Ti szoktátok mondani: féligazság?

    Ne gyere azzal, hogy milyen lehet ott dolgozni. Vannak, akik a frontvonalban dolgoznak, és vannak, akik íróasztal felett gubbasztanak. Nem hiszem, hogy pl a tűzoltóság zenekarának rézfúvósa annyira nehéz munkát végez, hogy 45 évesen nyugdíjba kell küldeni. Igenis el kell tiltani azoktól a nyugdíjat, akik csak íróasztalt láttak és nem járőröztek, oltottak tüzet, forogtak a rabok között, dolgoztak veszélyességi munkakörben. Minek őket elengedni? Hogy aztán feketén menjenek dolgozni? Rengeteg aktív emberke van, nem sajnálni kell őket, nyugdíjukat megvonva visszazavarni dolgozni.

    Ó, és Angel, ami a kormányod osztogatását illeti.
    - támogatások folyósítása történt a határon túliaknak
    - járulékcsökkentés csökkentett állami bevétel mellett
    - irracionális vásárlási értékek harcászati területen
    - lakáshitelprogram állami kezességvállalással a fedezet biztosításának ténye nélkül”
  • 77. hehe08 2009. január 11. 22:37
    „tisztelt túl sokat tv-t néző hozzászólók!
    kérem felejtsétek el azt a képzavart, hogy a vállalkozó a kopasz mercis adócsaló....!!!!!!
    miért????
    mert a kopasz mercis adócsalónak még vállalkozása sincs!!!!!!

    Nyugodtan lehet köpködni a vállalkozói rétegre, de meg is lehet próbálni......
    előnyök:
    - viszonylag rugalmas időbeosztás
    - alkalmazotti fizetésnél általában jobb jövedelem

    hátrányok:
    - időnként napi 20 óra munkaidő (nem ám 8 )
    - ha lógsz, éhenhalsz! (munkahelyen azért lehet kummantani..... főleg hivatalokban..... (tisztelet a kivételnek, de azért ők is érzik, hogy nem dolgozzák ki a 8 órájukat..... ))
    - folyamatos bizolnytalanság
    - nagyfokú stressz

    ehhez társul az ellenőrző szerv (apeh) koránt sem adózóbarát hozzáállása ami mindjárt a szakmai tudás hiányával kezdődik..... (nyugodtan lehet kérdezni a 06-40/42-42-42 -n...... aztán ugyanazzal a kérdéssel egy másik ügyintéző az ellenkezőjét fogja bizonygatni...)
    aztán a folyamatos irreális bűntetések..... (többségében jogos, de egyre több a mondvacsinált ügy...... persze lehet bíróságra is vinni a dolgot......)

    szerencsés akinek jólfizető munkahelye van szerintem......

    az meg hogy a közszférában ilyen nevetségesen alacsonyak a fizetések????? lehet menni tűntetni!!!!!!!!!!!”
96 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrautó balesete Békésben

Rendőrautóval ütközött egy személyautó szombaton reggel a Békés megyei Kétegyházán. Tovább olvasom