Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Közel négyszáz település pályázott a településőr-programra

Az október elsején indult településőr-programra eddig 396 település pályázott 791 településőr foglalkoztatására - mondta Tóth József, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Hajdú-Bihar megyei Polgár polgármestere beszámolt arról is, hogy a településőrök felszerelésére egyszeri nyolcvanezer forintos támogatást biztosít a kormányzat. Hozzátette: a településőrök bérét, a minimálbért és annak közterheit, szintén kormányzati forrásból finanszírozzák. Az ugyancsak szocialista Csige Tamás, a Hajdú-Bihar megyei Hajdúdorog polgármestere azt mondta: a települések olyan embereket alkalmaznak, akik megfelelő végzettséggel rendelkeznek, de ha nem találnak ilyet, akkor az átképzésükre is van forrás.

Csige Tamás közölte, hogy Hajdúdorogon a településőrök reggel a polgármesternél jelentkeznek, ismertetik, hogy arra a napra mit terveztek, majd az iskolák környékén segítenek a rend biztosításában. Hozzátette: a településőrök napközben az utcákon járnak, és beszélgetnek az emberekkel, foglalkoznak a biztonságukkal. A két polgármester azon a véleményen volt, hogy a rendőrség mellett a helyi közösségnek, a település vezetőinek is feladata van a közbiztonság megőrzésében.

Juhász Ferenc, az MSZP elnökségi tagja a kormány Rend és biztonság programja kapcsán arról beszélt, nem szégyellik, hogy a júniusi európai parlamenti választások után rájöttek arra, tenni kell valamit a közbiztonság területén. Hozzátette: a közbiztonság területén olyan feszültségek vannak, amelyek irritálják az embereket, és nagyon sokan olyan politikai pártokhoz fordultak, amely egy európai Magyarország számára nem járható utat képvisel.

A sajtótájékoztatón jelen volt Gulyás Károly, a 293 fős, hetven százalékában romák lakta, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Beret polgármestere. Elhangzott, a településen az utóbbi években nem történt bűncselekmény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödött a forint a bankközi devizapiacon

A kedvező nemzetközi környezetben a forint megőrizte hétfői nyereségét: az eurót 264,68 forinton… Tovább olvasom