Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Korrupt rendőrre szabott ki börtönbüntetést a Debreceni Ítélőtábla

Jogerősen hat év hat hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla egy rendőrre, aki cigarettacsempészek tevékenységéhez nyújtott segítséget 2008-ban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.

Koszta János ismertette: az elsőrendű vádlottat a táblabíróság büntetőtanácsa vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegésben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett vesztegetésben és hivatali visszaélésben találta bűnösnek, amiért a börtönbüntetés mellett kétszázezer forint pénzmellékbüntetésre és ugyanekkora összegű vagyonelkobzásra is ítélte. Az elsőfokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság által alkalmazott tíz év rendőri foglalkozástól való eltiltást az ítélőtábla mellőzte. A bíróság jogerősen elítélte a férfi feleségét, az ügy harmadrendű vádlottját is hasonló bűncselekmények bűnsegédként való elkövetéséért, és két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá. Az ügy másod-, negyed- és ötödrendű vádlottjainak felfüggesztett börtönbüntetése már elsőfokon jogerőre emelkedett.

Az ügy előzménye, hogy 2008 augusztusában és szeptemberében az elsőrendű vádlott - aki a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság rozsályi rendőrőrsének parancsnoka volt - cigarettacsempészettel foglalkozó személyeknek ötvenezer forintos kenőpénzért segített az illegális dohányárut átjuttatni az őrs illetékességi területén. Potenciális "ügyfeleihez" Jánkmajtis körzeti megbízottja, az ügy ötödrendű vádlottja irányította. A férfi összesen százezer forintot, majd felesége is ugyanennyi pénzt vett át a csempészektől a fuvarokért. Az ügy másik részeként az elsőrendű vádlott segített egy ismerősének - a negyedrendű vádlottnak - egy haragosát lebuktatnia csempészetért. A parancsnok egy cigarettaszállítmány átvételekor küldött járőröket, hogy igazoltassák a férfit az áru átvétele után, de az átadókat szabadon akarta engedni. A rendőri intézkedés során a lakásban csaknem hárommillió forint értékű cigarettát foglaltak le. Az átvevő azonban tájékoztatta a rendőröket a szállítók kilétéről, akiket a közelben igazoltattak is, de nem találtak náluk jövedéki terméket.

A szállítást végző személyekkel szemben az elsőrendű vádlott sem a cselekménykor, sem később nem intézkedett, így mint hivatalos személy hivatali helyzetével visszaélve számukra jogtalan előnyt biztosított.
A bíróság az elsőrendű vádlottnál egyebek mellett súlyosbító körülményként értékelte az elkövetett cselekmény társadalomra való kiemelkedő veszélyességét, azt, hogy a rendőr főhadnagy cselekménye alkalmas a vezető beosztású hivatalos személyek iránti közbizalom megingatására.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2011. február 24. 17:05
    „Akkor lesz a rendőrségnek újból tekintélye, ha felszámolják a korrupt,és felületes munkát végző bírókat is!”
  • 2. igazszó 2011. február 23. 18:13
    „Továbbra sincs bizalom! Érdemes arról beszélni, mit jelent az intézményekbe, igazságszolgáltatásba, rendőrségbe vetett hit elvesztése! Milyen okokra vezethető vissza?
    Tartósan mélyponton van a közbizalom vesztése. Egyre erőteljesebben hitelét vesztette. Önkormányzatok, hivatalok, rendőrség, ügyészség, bíróságok....sorolhatnám még, nincs hitele, korrupt összetartás, korrupciók melegágyai!
    Amikor lehet hamis tanukat vinni , hamis jegyzőkönyveket gyártani a hivatal, és igazságszolgáltató szervek részéről, nem csoda, ha a társadalom elégedetlen, és nincs áttörés a politikusokban vetett bizalom terén sem.
    Nagy korszakválátsra lenne szükség, mert meglehet nézni a Győr város rendőreit, gyerekrendőrök, akik kiélik magukat hatalmukkal, ami mögött sem tudás, sem emberi hang, intézkedés nincs! iNTELLIGENCIA? Olyan ismeretlen.
    A demokráciában egészen máskép kellene lenni. Felmérések is bizonyítják, hogy a megkérdezettek több mint 80 % a vallottt, hogy bizalmatlan, és ez egy tartósállapotoöt mutat! Nagyon komoly problémák vannak a hátterében.”
  • 1. LAZA 2011. február 23. 17:37
    „Szóval itt van megint!
    Mondja meg már valaki nagyon okos,hogy mi ebben a ráció?
    Jó rendben.Büntessék meg!No de ennyire?
    Vagy ha ezért ennyi jár akkor mások miért úszhatják meg a sokkal súlyosabb büncselekményeket jóval kevesebbért azt is felfüggesztve.
    Ez az egész igazságszolgáltatás egy nagy kupleráj.Élen a bíróságokkal,az itélkezési gyakorlatukkal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányszóvivő: Nincs miért változtatni az adórendszeren

A szocialisták két kulccsal adóztatnának, visszahoznák az adókedvezményeket. Politikusuk elismerte:… Tovább olvasom