Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Kontrát: az alaptörvény és az egyházi törvény biztosítja az egyházak szabad működését

Az alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szombaton Pápán, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye fennállásának 200 éves évfordulóján.
Az ünnepi közgyűlést köszöntve kijelentette: "hálásak lehetünk, hogy a hívek az elmúlt kétszáz évben megőrizték a hitüket, egyházmegyéjüket", nagy szolgálatot tettek ezzel a magyar hazának.

Az egyházmegye sorsa, történelme összefonódott az országéval: a kommunista hatalom nem csak az emberek hitét, hanem a szabadságukat is elvette, ahogy az országét is - mondta az államtitkár, hangsúlyozva: a rendszerváltás után újra megteremtődtek a feltételek a szabad vallásgyakorláshoz.

Polgárdi Sándor lelkész felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházmegye alapításának 200 éves évfordulója, nem jelenti azt, hogy 1812 előtt ne lett volna itt szervezett egyházmegyei élet, hiszen már az 1600-as évekből is vannak ilyen emlékek. 1812-ben az egyházmegyei közgyűlés a felső és alsó veszprémi egyházmegyék összevonásáról szóló döntésével hozta létre a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyét. A megyében évszázadokon át, a reformáció kezdetétől virágzik az evangélikus hit - tette hozzá.

Az ünnepi közgyűlésen bemutatták a Mily drága a te szereteted Istenem! című könyvet, amely a rendszerváltás utáni evangélikus útkeresésről, a Veszprém megyei evangélikus templomépítésekről szóló írásokat, valamint az egyházi évhez, ünnepkörökhöz kapcsolódó igehirdetéseket tartalmaz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Putnokon veszélyes, öt további településen egészségtelen a levegő

A szálló por magas koncentrációja miatt Putnokon veszélyesnek, öt további településen egészségtelennek minősítette a levegő minőségét az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szombaton. Tovább olvasom