Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Kevesebben várnak műtétre, mint a nyáron

Több mint tíz százalékkal csökkent a műtétekre várakozók száma az elmúlt négy hónapban - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
A lap az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatására hivatkozva azt írta: 43 580-an, a nyáron dokumentálthoz képest több mint négyezerrel kevesebben várakoznak arra a tíz beavatkozásra, amelyek esetében a legnagyobb a torlódás. Ebben azonban nincsenek benne az előjegyzéses esetszámok, vagyis azok a páciensek, akik maguk döntöttek úgy, hogy a lehetséges ellátási időponthoz képest egy későbbit kérnek.

A legtöbben, mintegy 18 400-an szürkehályog-műtétre várnak, 1100-zal kevesebben, mint négy hónapja. A sorban a második a térdprotézisműtét, amelyre mintegy 8800 beteget regisztráltak, ez több mint háromszázzal kevesebb, mint június végén. Nem sokkal marad el ettől a csípőprotézisre várakozók száma: 7326 beteg várja, hogy megoperálják, kevesebb a négy hónappal ezelőttinél (7600).

A várólisták rövidülése kapcsán Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta: látszik, hogy az idén erre a célra érkezett forrásokból valamelyest csökkenteni lehetett a műtétre várakozók számát, de átütő eredményt nem sikerült elérni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét tüntettek az internetadó ellen Budapesten - galéria, videó

Meg tudjuk akadályozni az internetadó bevezetését - mondta Várady Zsolt a keddi fővárosi tüntetésen. Tovább olvasom