Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Jótékonysági gyűjtés

„Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod, ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik."

Ancsel Éva idézetével és hagyományteremtő szándékkal a Fehér Ló Közösségi Ház december 5-én jótékonysági gyűjtést szervez rászoruló családok, gyerekek részére. A program délelőtt 9 órától kezdődik a Flesch Károly Kulturális Központ előtt és 12 óráig tart. Városunk két nívós zenekara, a Mofém és a Kühne Zenekar váltja egymást a kulturális központ előtti téren miközben kedves dallamokkal szórakoztatják Önöket. Adományaikat ebben az időben a Flesch Károly Kulturális Központ portáján is leadhatják. Ha az időjárás „közbeszól", a műsort az aulában tartjuk meg.

Délután 15 órától a Fehér Ló Közösségi Ház színháztermébe várjuk a zenekedvelőket. Itt a híres veszprémi Légierő Zenekarát láthatják és hallhatják, akiket már jól ismerhetnek a televízióból, többször szerepeltek már a Szuperbuli című műsorban is. A fúvós zenekar, neve ellenére, nem csupán katona nótákat szólaltat meg, hanem báli dalokat, slágereket, akár a jazz műfajt is kiemelkedően képviselik.

A belépésre pénzt nem kell szánniuk, de ha elfér a zsebükben egy darab csokoládé, egy zacskó tészta vagy egy megunt kis plüss játék, azt szívesen fogadjuk. A Fehér Ló Közösségi Ház november 29-től várja ajándékaikat, legyen az bármilyen csekély is. Szívesen fogadunk gyermekruhákat, cipőket, játékokat könyveket és tartós élelmiszereket.

A szervezésben nagy segítséget nyújt: a Gyermekjóléti Szolgálat, aminek munkatársai a beérkezett adományokat szétosztják a gyűjtést követő hetekben. A családokat az átvétel idejéről levélben értesítjük,
valamint a Nepomuki Szent János Plébánia Templom, a mosoni plébánián már november 29-től december3-ig leadhatják összegyűjtött tárgyaikat.
Csempésszünk örömöt és mosolyt a város minden gyermekének arcára.

Bővebb információ: Piller Katalin 206-307 (A programváltoztatás jogát fenntartjuk.)

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

VI. Győri Téli Fesztivál

Tovább olvasom