Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Javuló megyei közbiztonság

A megyei rendőrkapitányság felderítési eredményessége 11,3 százalékkal nőtt, a nyomozásé pedig 8,7 százalékkal lett jobb, így szűkebb régiónk a 16. helyről a 8.-ra ugrott fel. Csökkent többek között az autólopások száma és a prostitúció.

A megyei közgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el kedden Szabadfi
Árpád megyei rendőrfőkapitány elmúlt évről szóló beszámolóját.
Ebben semmi rendkívüli nem volt, főleg azok után, hogy az ezredes a
bűnüldözés csaknem valamennyi területén javuló tendenciát mutatott
fel. Egy példa: a megyében tavaly 20.808 bűncselekmény vált
ismertté, ez a szám az előző évi 24.191-hez képest 14 százalékos
csökkenést jelent.
A tavaly ismertté vált összes bűncselekményt tekintve a megye az országban a hatodik helyre esett vissza, amely ebben az esetben javulást jelent, ugyanis 2000-ben még az örvendetesnek egyáltalán nem mondható 3. helyen állt. A megyei rendőrkapitányság felderítési eredményessége 11,3 százalékkal nőtt (így jelenleg 40,5 százalék), a nyomozásé pedig 8,7%-kal lett jobb – ez az 56,3 százalék azt jelenti, hogy szűkebb régiónk a 16. helyről a 8.-ra ugrott fel. Százezer lakosra 4907 bűncselekmény jutott, s ezeknek csaknem a fele Győrben és vonzáskörzetében vált ismertté. A megyeszékhely kiemelkedő bűnügyi fertőzöttsége a rendőrfőkapitány szerint erre az évre is prognosztizálható.

Kevesebb autólopás

A bűnözés struktúráját a vagyon elleni bűncselekmények határozták meg: tavaly a megyében 11.825 esetet prognosztizáltak (ez az összes bűneset 56,8 százalékát jelenti), ami a 2000-ben mérthez képest 8,7 százalékos csökkenést mutat. A személy elleni bűncselekmények száma is kevesebb lett (732-ről 719-re esett vissza), a gazdaságié azonban 993-ról 1381-re nőtt. Teljesen háttérbe szorult a prostitúció és jelentősen csökkent a nagy értékű gépkocsik eltulajdonításának száma is. Ez utóbbi eseteknél a rendőrség nemzetközi bűnszervezet jelenlétét tárta fel,
majd tavaly novemberben a – döntően ukránokból álló – bűnszervezetet felszámolta. A gépjárműlopások száma 226-ról 147-re csökkent, ez 35 százalékos változást jelent. Az Audik eltulajdonításánál hasonló tendencia mutatható ki: míg 2000-ben 59-et loptak el közülük, addig 2001-ben már
csak 27-et, ez 54 százalékos csökkenés. Az autópályán az elmúlt időszakban jelentős trükkös autólopásokat az év végére szintén felszámolták.

Kisebb raktárak feltörése 

A  lakásbetörések száma 452-ről 428-ra csökkent, de ezzel együtt át is alakult a struktúrája. Míg korábban az üdülők, lakások voltak inkább veszélyben, most azt látni, hogy a kisebb értékben elkövetett bűncselekményekre (majorok, raktárak feltörésére) specializálódtak a betörők. A víkendházfeltörések száma 277-ről 194-re csökkent, amiben
szerepet játszik az is, hogy a felderítési eredményesség itt 13,8 százalékkal nőtt.
Az ismertté vált bűnelkövetők száma 4513-ról 4719-re nőtt, közülük 167 volt gyerekkorú, 471 fiatalkorú, 1349 pedig külföldi állampolgár. Tavaly 10.042 személy esett bűncselekmény áldozatául, ami 13,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Ismeretlen tettes által elkövetett, befejezett emberölés a megyében 2001-ben nem volt.

A legszigorúbb rendőrség

A közlekedési bűncselekmények száma 882-ről 876-ra csökkent, a halállal járó balesetek száma is kevesebb lett (68-ról 55). A közlekedési szabálysértések miatt folytatott eljárások száma ugyan nőtt, a felelősségre vontak száma viszont 13,85 százalékkal csökkent (igaz, az egy főre eső bírságolási átlag már folyamatosan emelkedett). A kiemelt közlekedési szabálysértéseknél az országos bírságátlag 27.823 forint, a megyében viszont 35.544. Szabadfi Árpád elismerte: a megyében alakították ki a legszigorúbb gyakorlatot, de azért, hogy a balesetek és a kiemelt szabálysértések számát csökkentsék. 

Fokozott ellenőrzés

A közgyűlésen részt vett Orbán Péter országos főkapitány is, aki megerősítette: május 1-jétől fokozott ellenőrzéseket vezetnek be az ország közútjain.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

„ Fényírók ” programjai

A fényírók fesztiváljának holnapi programjában az esti filmvetítést követően a szombathelyi Pathália… Tovább olvasom