Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Hogy az ablak csillogjon

Napfénynél sohase tisztítsunk ablakot, túlságosan gyorsan szárad, és csíkok keletkeznek az üvegfelületen. Ha erős napfénynél dolgozunk – bárhogy igyekszünk is – mosás után homályos lesz az ablaküveg!

Sohase használjunk szappant, mert rákötődik az üvegre.

Áttörléshez használjunk újságpapírt, jobb és olcsóbb, mint a törlőkendő.
Házilag elkészíthető hatásos ablaktisztító oldat: egy vödör meleg vízbe tegyünk fél csésze szalmiákszeszt, ugyanannyi ecetet és két kávéskanál keményítőt.

Gyorsan szeretnénk kész lenni az ablaktisztítással? Használjunk ecetbe mártott rongyot. Ez elsősorban belső üvegek tisztítására alkalmas.

A kifőzött tealevelet mielőtt kidobjuk, öntsük le lobogó forró vízzel, majd néhány perc után szűrjük le. Kitűnő ablaktisztítót kapunk, amitől nemcsak az ablak, de a pohár, a tükör egyaránt csillogó lesz.

Ha nagyon piszkos az üveg, vágjunk ketté egy hámozott burgonyát, azzal dörzsöljük le a piszkot, utána öblítsük le és töröljük szárazra.

A korommal szennyezett ablaküveget először ecettel dörgöljük át, azután mossuk tiszta vízzel. Ha az öblítővízbe kevés spirituszt teszünk, hamarabb szárad és tükörfényes lesz az üveg.

Ha szarvasbőrrel tisztítjuk az ablakot, utána a bőrt meleg sós vízben mossuk ki. Nem keményedik meg száradás után.

Fűtési idényben hamarabb piszkolódnak az ablakok. Fagyos időben vízzel nem moshatjuk le, mert ráfagy. Tegyünk langyos vízbe néhány kanál denaturált szeszt, nem fagy az üvegre s fényesre törölhetjük.

Hogyan tisztítsuk az ablakkeretet?

Felhígított denaturált szeszbe mártott ruhával töröljük át az egész felületet, olyan, mintha frissen mázolták volna.

Ha időnként padlóviasszal átmossuk a kereteket, nem piszkolódnak be olyan hamar.

Egy állandóan kéznél levő – olcsó – hatásos tisztító: reszelt, nyers burgonyával tisztítsuk meg az olajmázolású keretet, nem veszíti el a fényét. Az olajjal festett falakat is ezzel tisztítsuk!

A világos keretekről egy szelet burgonya eltünteti az ujjlenyomatokat!
Hogy a redőny se legyen piszkos!

A nem mosható redőnyöket, illetve sötétítőt lisztbe mártott durva porronggyal dörzsöljük át.

Puha radírgumival minden folt eltávolítható.

A kisebb töréseket, repedéseket a viaszosvászon függönyön színtelen körömlakkal javíthatjuk. Ez csodákra képes.

Hogyan tisztítsuk a fémkeretes billenő ablakot?

A petróleum kiválóan alkalmas tisztításra és rozsdavédelemre. Így a billenőablaknak is a leghatásosabb tisztítószere.

Ha gyors és alapos munkát kívánunk végezni, a hajsütéshez használt kefével „fésüljük át" az ablakot. Meglepődve tapasztaljuk, hogy mennyi por és pehely rakódik le a kefén!

Az alumínium ablakkeretet vékony szálú fémszivaccsal tisztítsuk meg.
Újra az eredeti fényében csillog.

Az ezüst politúr szintén újjávarázsolja az alumíniumkeretet.

...és a faredőnyöket?

Legjobb egy gumispatula, melyet süteménykészítésnél használunk. Ezt borítsuk be denaturált szeszbe mártott ronggyal, így könnyen kitisztíthatjuk a zsalut még a lamellák között is.

Hogy a függöny könnyen gördüljön.

A függönyrudat tisztítás után vékonyan bekenjük padlóviasszal. Új karnist is gördülékenyebbé tehetünk ily módon.

Az U alakú beépített függönysíneket sem árt néhányszor viasszal kezelni: folyékony viaszba mártott késfokát (vagy tortakést) húzogassunk végig a sínen.

Hogy ne lásson be senki!...

Ha egy negyed kiló sót egy negyed liter világos sörrel összekeverünk, és ezzel bekenjük az üvegtáblát nem lehet átlátni rajta! Előnye, ha nincs szükség homályos üvegre, le lehet törölni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre többen járnak a megyei könyvtárba

Csaknem kilencezer olvasó mintegy 170 ezer dokumentumot kölcsönzött tavaly a megyei könyvtárból. Az… Tovább olvasom