Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Győri Nyár vízen, földön, levegőben

Június 24-én startol a 40. Győri Nyár programsorozata, idén is rengeteg programmal várnak mindenkit.

Húsz helyszínen lesznek koncertek, előadások, bemutatók, és ezek egyharmada ingyenes a jubileumi Győri Nyáron. A programok a helyieknek szólnak, de várhatóan sok turistát  vonzanak majd  a megyeszékhelyre.

 A Győri Nyár idei programja innen letölthető >>

 – Új lendülettel, újra és újra átgondolva az igényeket szerveztük meg a fesztivált. Abból a keretből, ami a rendelkezésünkre áll, rövidebb, de talán intenzívebb programsorozatot tudtunk összeállítani. A hagyományos karakter mellé új arculati elemeket is beépítettünk. Ilyen például a rocknap a Tankcsapda, az Auróra az Ossian, az Alvin és a Mókusok koncertjével – mondta el a június 24-én kezdődő programsorozatról Csurák Erzsébet főszervező.

A keret valóban nem túl bőséges. A fesztivál sajtótájékoztatóján informális beszélgetéseken elhangzott:  jó pár magyar nagyváros, főleg, amelyek az EU kulturális fővárosai szeretnének lenni, többet költenek a nyári fesztiválokra.

Dusza András kommunikációs vezető az egyik kiemelt támogató, a Rába rt. képviseletében elmondta: „Cégcsoportunk a város első és harmadik számú adózója, és úgy gondoljuk, ha az éves három-négyszázmillió forint, amit befizetünk, nem elég egy színvonalas fesztivál megszervezéséhez, akkor szponzorként is támogatjuk az eseményt. Mészáros József, az OTP Bank – szintén kiemelt támogató – győri igazgatója szerint öröm, ha a „valóvilágos" időkben vannak még olyan rendezvénysorozatok, melyek értéket közvetítenek, ráadásul jó részük ingyenes,  így mindenki számára elérhető. Bankjuk ezért is állt a jubileumi Győri Nyár mellé. Az Égáz Rt.-től Asztalos Andrea  örömét fejezte ki, hogy a szervezők megtalálták őket, hiszen így támogathatnak egy olyan programsort, ahol az ő ügyfeleik is megjelennek, és még inkább hisznek majd a cég ügyfélbarát céljaiban.

Azt nem lehet tudni, hogy a szponzori pénzek ilyen apróra beválthatók-e, és arra sem kaptunk választ, hogy az említetteken kívül az
Audi Hungaria Motor Kft., a Vill-Korr Bt., a Győri Vásár Kft. és a többiek fejenként mennyi pénzt adtak, azt azonban elárulta Csurák Erzsébet, együtt pontosan 11 milliót. Ez rekordnak számít a fesztivál életében. (A Kisalföld is támogatja az eseményt két programmelléklettel is, valamint a fesztiváljátékkal.

A mellékletek a pontos programokkal június 17-én és július 1-jén jelennek   meg.) A támogatásra szükség is van, hiszen csak így lehetnek nagy, ingyenes koncertek, bemutatók. A megnyitó hagyományosan ilyennek számít: Besenyei Péter akrobatikus repülőmutatványait  –  helyszín  a Rába-part  –  huszárfelvonulás előzi meg. Utána Demjén-koncert lesz, majd vízi felvonulás, tűzijáték és moldvai táncház.

A fesztivál tegnapi  sajtótájékoztatóján bemutatták azt a kisfilmet, melyen megszólaltak az esemény megálmodói. Bári Olga, Finta Lajos mesélt a daliás időkről. Baross Gábor, a győri filharmonikusok vezetője pedig szerényen mondta el, ő mint zenész már az első fesztiválnak is részese lehetett, most hat koncerttel lesznek jelen a programsorozatban. Igazi kuriózum a győri Rotary klub által megszervezett,
dr. Horváth József által le is védetett „fröccs városa napok". A klub elnöke, Csermák Gusztáv  kifejtette: minden pohár jó célt szolgál. A haszon a Kazinczy-gimnáziumé, illetve a Kazinczy Napok szépkiejtési versenyé lesz.
 
Ajánló a programok közül

Néhány érdekesség: I. Győri Musical Fesztivál: június 23–26., Vaskakas Bábliget: június 26., Udvaros Dorottya és a Cotton Club Singers: június 27., IV. Győri Nemzetközi Főzőverseny. Kardiológiai napok: július 1–3., Győri Balett, Győri Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar Carmina Burana-előadása: július 5., a Swing Ladies Hungary 17 fős női fúvószenekar műsora: július 10.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lagzi-randi

Kat elkényeztetett féltestvére, Amy esküvőjére készül. Mindez roppant örvendetes lenne, ha Kat épp… Tovább olvasom