Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Gyógyszerek: Egy vényen egy havi adag

A szaktárca egészségügyi államtitkársága szerint a sajtó félreértette a gyógyszerfelírásra vonatkozó változásokat, ezért egy közleményt adott ki, amely végre részletezi a módosítást.

1. "Az orvos alapesetben egy vényen, egyszeri kiváltásra, ugyanúgy mint eddig is legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget írhat fel. Természetesen a rendelet az alapesettől eltérő gyógyszerfelírás szabályairól is rendelkezik. Ebben lényegi változás azonban nem történt, hiszen a megfelelő indokoltság esetén az orvos eddig is és a jövőben is rendelhet 1 hónapnál nagyobb mennyiséget is.

2. Ha az orvos az egy havi adagnál nagyobb mennyiségű gyógyszert rendel a krónikus állapotú betegének, akkor az új szabály szerint ezt például 3 hónapra 3 db vényen írja fel, és a gyógyszerek csak az orvos által jelölt időpontban, havonta válthatók ki. Így a betegnek az eddigiekhez hasonlóan csak 3 havonta kell gyógyszerfelírás miatt felkeresnie az orvosát, de a gyógyszertárban nem válthat ki egyszerre nagyobb mennyiséget, csak egy hónapra elegendő adagot, az orvos által előírt ütemezés szerint. Ettől 7 nappal hamarabbi gyógyszerkiváltás megengedhető. Ezen rendelkezések március 1-jétől lépnek életbe, addigra az orvosok vényíró szoftvereit is felkészítik a kiválthatósági időpontok kötelező megjelenítésére. A változás azért szükséges, hogy ha a három hónapos időközben a beteg terápiás átállítására van szükség (pl. mellékhatás miatt), akkor sem neki, sem a társadalombiztosításnak nem jelent pazarlást a feleslegessé vált, már kiváltott gyógyszer.

3. Ha az orvos orálisan (szájon át ) alkalmazott gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy az mely időpontig (időtartamig) elegendő, a gyógyszerész az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet adja ki. Azonban ha az orvos a vényen és a beteg dokumentációjában jelöli, hogy mely időtartamig látta el a beteget, akkor a 30 napot meghaladó mennyiség is kiadható. E szerint, ha 50 darabos kiszerelésű tabletta szerepel a vényen és az orvos nem jelölte az alapesettől való eltérést, azaz a napi 1x1 adagolású gyógyszer 50 napra elegendő, akkor a gyógyszertárban, ha ebből a gyógyszerből 20 darabos a legkisebb kiszerelés, akkor azt adják ki. Ha az orvos – mint ahogy eddig is szükséges volt – jelöli, hogy a beteget 50 napra látta el, akkor kiadható az 50 darabos készítmény.

Nincs változás abban a „kivételes betegellátási érdek" esetén fennálló lehetőségben sem, hogy az orvos egy vényen akár 1 évre (12 hónapra) elegendő gyógyszermennyiséget rendeljen.

A rendelet a gyógyszerrendelés és gyógyszerkiadás általános szabályait tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezések a gyógyszerek támogatásától függetlenül érvényesek és alkalmazandóak.
A gyógyszerrendelés és kiváltás szabályozásának változásai a betegek gyógyszerköltségeinek csökkentését és a betegbiztonság javítását célozzák.˝ - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkársása.

Olvasóink írták

  • 9. pamutzokni 2012. január 10. 08:14
    „7-es: Azért a felháborodás,mert nagy csinnadrattával bejelentenek egy olyan törvényt, ami már a gyakorlatban így működött. Sok hűhó semmiért.

    8-as: Kérsz ajánlást, s kinti maszek orvos kiírja kinti patikára. Ha 3 patikában váltod ki, csalsz. Na most hogy téged vagy az orvost büntetik e meg, nem tudom.

    Amúgy meg inkább azért lobbiznának, hogy rendben működjön minden. Azért nem kaptam 5.-én receptet, mert NEM VOLT (csak nagyon kevés és az kellett a sürgősebb esetekre), így mehetek vissza 19.-én. Nonszensz. Akkor 3,5 órát vártam, most nem tudom mennyit fogok. Ha elkapok valami fertőző nyavaját, beperelhetem a TB-t???

    Amúgy rájöttem, hogyan lehet kevés írással megoldani az orvosoknak, s a gyógyszerészeknek sem kell matekolni, na most akkor milyen csomagolásút adjon és egyáltalán van e:

    Mondjuk a példában szereplő esetben, 50 darabos kiszerelésű esetben:
    Napi 1x1 ÉS SZÜKSÉG ESETÉN.
    Na így kitörölheti a törvényhozó a rendeletével magának :D
    De legalább elmondhatja, hogy bekerült a neve a magyar törvényhozásba, még ha semmit sem ért el vele :)”
  • 8. hokiel 2012. január 10. 06:49
    „Édesanyám régóta így szedi a gyógyszert, és havonta váltottuk ki,mert nem vagyunk krőzusok. A havi kiváltás meg azért agyrém, mert akkor beteg nem mehet 1 hónapnál hosszabb ideig messzebb magyar patikától? Majd azt kell csinálni, hogy utazás előtt 3 patikába kell elmenni, aztán valamikor a gyógyszerkasszában összeér a kimutatás. Ha valaki egyszerre vált ki 3 havi gyógyszert és 3 hónapig patika felé sem néz, akkor mi van. persze, ha valaki új gyógyszert kap, az más, na de krónikus betegeknél azért ennek szokott előzménye lenni.”
  • 7. 621 2012. január 10. 06:30
    „Nem egészen értettem a felháborodást. Hosszú évek óta szedek vérnyomáscsökkentőket, és a doki az aktuális kurzusnak megfelelően kettő v. három havi adagot ír fel - külön vényen, és havonta kell beváltani.Egyébként ezt olvastam ki a rendeletből is, megjelenésekor...”
  • 6. Pikulics 2012. január 10. 03:12
    „Lassan a gyógyszerellátás követi a felvágottak csomagolását: ma pl egyhavi adag (egyes gyártóknál 28 nap!), holnap kétheti (pl.10db), majd egyheti (pl. 5napi!)
    Ez akárhogy is nézem, a legtisztább agyhugykö.
    Az üzemanyagot is lehetne adagolni: kiskocsi 5 liter, középkategória 15 liter, terepjáró 20 liter.
    A háziorvosi rendelökböl minden széket, három felett, a fertözésveszély miatt el kell távolitani.
    A kórházak bejáratánál hirdetményt kell kiakasztani:
    Belépés csak saját orvossal, saját kötszerrel, saját bilivel, saját WC-papirral, saját lavórral, saját, kölcsönkért gyógyszerrel....
    Ja, hogy ez már ma is alapkövetelmény???”
  • 5. Stive 2012. január 09. 23:31
    „Ezt biztos megint valami nagyon okos találta ki,hogy lássák dolgozik.... igazán remek munkát végeznek! Már értem miért ilyen az egészségügyünk és miért nem lesz jobb. több a papírmunka mint egy könyvelőirodában, a gumikesztyűvel meg spórolnak.....szuper!”
  • 4. pancser 2012. január 09. 21:16
    „Az egész ország félreértett egy takarékossági intézkedést? Szerintem a kiagyalója is irasson valamit fel magának!”
  • 3. Loich 2012. január 09. 17:43
    „A várótermeken betegből 3 havi adag ...”
  • 2. pamutzokni 2012. január 09. 17:37
    „Ez egy baromság.
    1-es és 2-es eddig is így működött.
    A 3-mas meg csak tintapazarlással jár, ugyanis a doki azért ír fel mondjuk 50 db-os készítményt napi 1x1 adagnál, hogy a páciensnek ne kelljen havonta bemenni, s esetleg valami más nyavaját elkapni.
    Így meg szegény asszisztens egy sorral többet gépelhet, miszerint napi 1x1, de ha rosszul van vehet be még kettőt.
    Ezt is csak azért hozták, hogy a jelenlegi mufti neve szerepeljen valamilyen hivatalos okmányon és úgymond bekerülhessen a történelembe.
    Hülye exhibicionista...”
  • 1. eceteshal 2012. január 09. 17:23
    „Nesze semmi,fogd meg jól!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egekben a gázolaj ára, díjat emelnek a fuvarozók is

Szakmai érdekképviseletek szerint az üzemanyagárak emelkedése miatt a fuvarozók előbb-utóbb a… Tovább olvasom