Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Gáncs Péter: Isten húsvét hajnalán igent mondott az emberiségre

Isten húsvét hajnalán igent mondott az emberiségre és az életre; húsvét, Jézus feltámadása óta tudjuk, hogy a halál nem az élet vége, hanem része az életnek - mondta Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök húsvétvasárnapi prédikációjában Budapesten a Deák téri evangélikus templomban.

A nagy érdeklődéssel kísért szertartáson az elnök-püspök rámutatott: "húsvét hajnala óta nem igaz, hogy az életben egy bizonyosság van: a halál", mert az "nem tudta a sziklasírban tartani a keresztre feszített Jézust". Gáncs Péter emlékeztetett arra, hogy a feltámadás "döbbenetet, tanácstalanságot váltott ki" a korabeli szemtanúkban, és a mai társadalom "sem tud a szabadsággal mit kezdeni a szabadító Jézus nélkül". Úgy vélte: ha a húsvét "nem válik személyes találkozássá a feltámadott Jézussal, akkor az csupán egy sivár emlékezés".

A püspök az igehirdetésben kiemelte: a Biblia tanúsága szerint "Jézus egy halott kislány ágya mellett kimondta a lényeget: nem halt meg, csak alszik". Van élet a halál után is, mert "Jézus azt mondja, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; Jézus minket is fel tud támasztani" - tette hozzá. Utalt arra: húsvétkor "nem egyszerűen húst veszünk magunkhoz, hanem életet", mert ezen a napon arra emlékeznek a hívek, hogy "Krisztus győztesként tért vissza a halálból", és "Isten minden nemzedéket megkínál halál feletti győzelméből".

Mint mondta, "szabad bízni és belekapaszkodni a feltámadottba, a szabadítóba, aki csak annyira jár előttünk, hogy belekapaszkodhassunk". Húsvét az a nap, amit "az Úr szerzett nekünk, hogy örüljünk, és győztesként térjünk vissza a hétköznapokba" - fogalmazott. Az egyházi vezető felhívta a figyelmet: a Magyarországi Evangélikus Egyház az idén a Szabadság miatt nyitva mottót hirdeti meg a reformáció 500. évfordulójára való készülődés jegyében, és minden évben rendeznek egy-egy tematikus évet 2017-ig, az évfordulóig.

Az idei plakátokon a mottó felirata alatt egy nyitott templomajtó szerepel, amelyen szabadon ki-be lehet járni - mondta -, hozzáfűzve: az idei mottót akár a húsvéti sír fölé is ki lehetne írni. Gáncs Péter prédikációjában hangsúlyozta: gyakran "nem tudunk élni a szabadság ajándékával, visszaélünk vele önző, sokszor másokat pusztító módon". Az istentisztelet végén a püspök lelkésztársával úrvacsorát osztott a gyülekezetnek.

Olvasóink írták

  • 2. NyBatteri 2011. április 25. 04:16
    „"Krisztus győztesként tért vissza a halálból", és "Isten minden nemzedéket megkínál halál feletti győzelméből".

    Komolyan...fáj...”
  • 1. janika 2011. április 24. 19:14
    „"halál nem az élet vége, hanem része az életnek " Hát persze hisz ez is üzlet, a papoknak,a temetkezés, hamvasztó cégeknek stb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tánc világnapja - Giselle: időtlen szépség az operaház színpadán

A tánc világnapján, április 29-én újítja fel a Magyar Állami Operaház Budapest a Giselle című… Tovább olvasom