A pár: A szerepformálás erénye az együtt játszás harmóniája.

A színpad méretei szinte kínálják az alkotói „mozis" mozdulatot és azt, hogy még olyan híres darab esetén is éljen ezzel a rendező, mint a Rómeó és Júlia. A mozi mint alkotóelem a hagyományos előadásokhoz képest ily módon felértékeli az előadás egyes elemeit, mindenekelőtt azt, hogy egy színházi darab kollektív, közösségi produktum.

És tömegélmény. Bátonyi György díszletei, Bakó Gábor és Gyöngyösi Tamás koreografikus mozdulatelemei lényeges kötőanyagai a győri produkció egészének, artisztikumának, amely döntően épít a látványra.
Teszi ezt azért, mert a mai néző már a vizuális kultúrához szoktatta érzékszerveit. Egy mű fogyaszthatósága ettől függ. Júlia tehát fogyasztható.

Bár hosszú ez a vacsora, aroma mégis maradt bennünk. Erről Shakespeare gondoskodik. És Korcsmáros György, a darab rendezője is persze, akit egy cél mindvégig éberen motivált: nézőbarát előadást óhajtott létrehozni.

Az eredményről mindenki vitatkozhat önmaga ízlése szerint. A premierközönség reakcióiból az volt kibogozható, hogy kétarcú előadás született. Ez az észrevétel illeszthető a nagyérdeműre, amely méltányolta a felé irányuló gesztusokat. Megértette, hogy ez az előadás egy mozdulatlannak látszó reneszánsz kép felidézése, megelevenítése.

Az esetleges gond ott kezdődik, hogy az eredeti Shakespeare-t nem lehet képekkel kiváltani az olvasásról és a tűnődésről leszokott ember számára, mert az angol zseninek erőssége a nyelve. A kétarcúság másik vége a Shakespeare-t közvetítő művészek, a színészek keze ügyében van. Vagy tudják, érzik, értelmezik a szöveget, vagy nem. Esetleg kevésbé. Nádasdy Ádám mai keletű fordítása igyekszik a színészek segítségére lenni. A műfordító levet minden fölösleges patetikus burkot, ellenben meghagyja a briliáns nyelvezet finom, rímekbe szedett hajlékonyságát.

Mindezt a monológokban érzékeli leginkább a közönség. Aligha véletlen, hogy Janisch Éva dajkaként, Szilágyi István Lőrinc barátként sikert arat a premieren. Hasonló örömben lehet része Posonyi Takács Lászlónak, aki Mercutio elhíresült szerepében orgánumának haloványabb adottságait mozdulatainak dinamikájával, szerepértelmezésének pontosságával váltja ki: ő a költő, a mű vész és persze a gyűlölködés egyik áldozata.

Júlia szerepében Balsai Mónikát láthatjuk, Rómeót Mesterházy Gyula alakítja. Érdekesnek nevezhető, hogy együtt játszásuk harmóniája a szerepformálásuk erénye az előadáson, monológjaik kevésbé meggyőzőek. Érthető, mert Shakespeare tinédzsereit és a maiakat ég és föld választja el egymástól. Kissé zavaró az is, hogy az úgynevezett „sírós jelenetekben" artikulációjuk nem a legtisztább.

Kétarcúság ide vagy oda, hagyományos, nézőbarát előadás született Győrött. Az emlegetett erények és kételyek mellett ez döntően a Hruby Mária tervezte reneszánsz jelmezekbe bújtatott epizodisták erejének köszönhető. Szinte kivétel nélkül emlékezetes pillanatokkal lepték meg a közönséget. Többek közt Áts Gyula Verona hercegeként magas hangtónusban, Turek Miklós Páris grófként középhangon, Rupnik Károly a Capulet-ház fejeként váltakozó hangfekvéssel, tiszta dikcióval vétette észre magát.

A többiek olyan karaktereket alkottak, akik az együtt játszás követelményeit pontosan igyekeztek megoldani. Mindezt azért, hogy konvencionális dramaturgiai eszközökkel, ám szelíd nyelvi és mozdulatművészeti provokációkkal tegyék emlékezetessé a Shakespeare-művet Győrött az idei őszön a réges-régi veronai történettel.

A veronai fiatalok unaloműzésként malackodnak forró délutánokon. Miről beszélnének legtöbbet, mint a szerelemről és gyűlölt ellenségeikről. Szép, hangulatos képekkel ez egyértelmű helyzet a darab nyitóképében.