Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Fidesz: a kormány minden eddiginél jobban támogatja a szociális szövetkezetek működését

A kormány a kistelepülések életképességét és a szociális szövetkezetek működését is minden eddiginél jobban támogatja és ösztönzi - reagált a Fidesz szombaton közleményében Harangozó Gábor (MSZP) nyilatkozatára, amelyben a közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezetek támogatását javasolta a kormánynak.
Hozzátették: ezért is tették lehetővé például, hogy az önkormányzatok is indíthassanak ilyen szociális foglalkoztatási programokat, amelyekkel több ezer szegénységben élőnek tudnak munkalehetőséget és önfenntartást biztosítani. Mint kiemelték: a tartósan munkanélkülieknek és az alacsony iskolázottságúaknak a közfoglalkoztatás megélhetést és a szakmaszerzés lehetőségét nyújtja.

A Fidesz szerint "a szocialisták változatlanul a legnehezebb helyzetben lévőket üldözik". Ugyanis - mint írták - a közfoglalkoztatási program eltörlése azt jelentené, hogy több százezer jelenleg munkából és fizetésből élő embertől vennék el az előre jutás lehetőségét, és újra segélyre ítélnék őket.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke a szövetkezeti világnapon tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az MSZP közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezetek támogatását javasolja a kormánynak.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint a közmunkaprogram nem hozta meg a várt sikert, mert egyre többen élnek nehéz körülmények között, így a programra fordított források emelése sem vezet sehová. Harangozó Gábor szerint a szociális szövetkezetekkel - amelyek a többi között idősgondozást, a település karbantartását, a helyi élelmiszertermelést végeznék - tartós foglalkoztatást lehetne kialakítani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: közmunka helyett szociális szövetkezeteket

Harangozó Gábor szerint a szociális szövetkezetekben foglalkoztatottak munkabéréhez lehet európai uniós támogatást igényelni. Tovább olvasom