Kisalföld logö

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Elvándorol a turisták miatt Velence lakossága

Egyre fogy Velence lakossága: az 1966-os nagy áradáskor még 121 ezren éltek a történelmi városközpontban, ez a szám jelenleg 66 ezer, és az elvándorlás folytatódik - erről tanúskodik a lagúnák városának vezetése által közzétett legfrissebb adat.
Ha a sajnálatos tendencia folytatódik, Velence egyfajta Disneylanddé válhat, amelyben hemzsegnek a turisták - számuk évente 18 millió körül van -, de állandó lakói közül egyre többen elhagyják, jórészt éppen az idegenforgalom miatt - figyelmeztetett a La Repubblica című lap.

Az 1966-os nagy árvíz sok ház földszintjét elöntötte, akkor 16 ezer embernek kellett távoznia tönkrement otthonából, s az azóta eltelt négy évtized alatt csaknem felére csökkent a város lakossága. Folyamatosan emelkedett viszont a vízszint és a turisták száma: jelenleg naponta 50 ezer látogató érkezik, és az élet egyre drágább.

Velence már elvesztette a lelkét - mondta keserűen a Reuters brit hírügynökségnek egy kis bár tulajdonosa. Ezzel arra utalt, hogy a pékségektől az ácsműhelyekig sorra zárnak be a hagyományos családi vállalkozások, s helyükön igen hamar szuvenírboltok, luxus divatüzletek, méregdrága gyorséttermek és vendégfogadók nyílnak. A szállodák azonnal felvásárolják a szabaddá váló területeket, dúsgazdag külföldiek pedig az ingatlanokra vadásznak, felverve ezzel az árakat: a városközpontbeli lakás négyzetmétere már nyolcezer euróba (több mint kétmillió forintba) is kerülhet.

A városvezetés egyik illetékese, Mara Rumiz a Reutersnak elmondta, hogy az elvándorlás miatt eltorzult a város demográfiai szerkezete: minthogy a főként a fiatalok távoztak és távoznak, az állandó lakosoknak immár egyharmada hatvan éves vagy annál idősebb. Az ellenszert abban látják az illetékesek, hogy rendbe hozzák a megüresedett házakat, sőt újakat építenek, s az ezekben lévő lakásokat aztán rögzített áron bérbe adják, nem bocsátják tehát áruba az érdeklődőknek, mert azok túlnyomó többsége rögtön szállodát csinálna belőlük.

Az önmentő programhoz Velencének olyan stratégiát kell kidolgoznia, amelynek révén annyi pénzt gyűjt majd be a turistáktól, amennyit csak tud - mondta Rumiz asszony. Hozzátette: arról természetesen nem lehet szó, hogy belépti díjat szedjenek a Velencébe érkezőktől, de arról annál inkább, hogy a tömegközlekedési díjakat és múzeumi belépőket is magukban foglaló turista-programcsomagokat állítsanak össze, s ezekből is igyekezzenek forrásokhoz jutni a város megóvásához.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Javítják az úthibát

„ A rábapordányi Arany János út balesetveszélyes! Ki lesz a felelős, ha baleset történik?… Tovább olvasom