Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Eltitkolhatják-e kampányköltségeiket a nyugdíjkasszák?

Soron kívül vizsgálja Jóri András adatvédelmi ombudsman, hogy közérdekű adatnak minősül-e, mennyit költöttek reklámra a tagok által befizetett pénzekből a hazai nyugdíjkasszák - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

Jóri András hivatalában a lap érdeklődésére azt közölték: mivel több millió embert érintő ügyről van szó, az adatvédelmi biztos rövidesen kialakítja álláspontját. Révész Balázs, a vizsgálati főosztály helyettes vezetője azt is közölte, a vizsgálat lefolytatásának ideje attól is függ, hogy az adatvédelmi biztos "házon belül" meg tudja-e hozni döntését, vagy meg kell keresnie a Stabilitás Pénztárszövetséget.

A Magyar Nemzet emlékeztetett: a lap korábban azt kérte az ombudsmantól, vizsgálja meg, hogy közérdekű adatnak minősül-e, hogy a november vége óta tartó magánnyugdíjpénztári reklámkampányt kinek a pénzéből fizette a pénztárszövetség.

Olvasóink írták

  • 19. quaestor 2011. február 05. 13:20
    „Hogy is van ez akkor?
    Tavaly 8 %-ot fizettem a mnypt-ba, 1,5%-ot meg az államiba.
    Ha nyugdíjas leszek akkor a nyugdíjamnak mennyi %-a lett volna az állam által fizetett és hány %-a a mnypt által utalt összeg??? (költői kérdés)
    Load szerint az egynegyedét fizeti a mnypt, akkor 3/4-ét meg az állam fizeti?
    Akkor hol van az %-os arány a befizetések és a majdani kifizetések között??? (szintén költői kérdés)”
  • 18. load 2011. február 03. 15:12
    „17. Csetneky
    16. load
    Akkor nézzük a számokat!
    Évente átlagosan 110 ezer ember megy nyugdíjba.
    Tételezzük fel, hogy mindannyian manyup tagok!
    Az átlag nyugdíj most úgy 88 ezer ft. körül van.
    Ennek negyedét (22 ezer forint/hó) kellene nyugdíjasonként folyósítani a pénztáraknak.
    Ez évente 110 ezer friss nyugdíjast kalkulálva kevesebb, mint 30 milliárd forint növekmény minden évben.
    Első évben 30 milliárd, másodikban 60, harmadikban 90, majd 120 ....stb.
    Az így növekvő kifizetésekkel a most eltérített 3.000 milliárdos vagyon több, mint 10 évre fedezte volna a kifizetéseket akkor is, ha addig egyetlen fillér befizetés nem történik.
    Később a rendszerbe belépők és kiesők száma nagyjából kiegyenlítődik és a rendszer önfenntaróvá válik.
    (Nem számoltam a nyugdíjak emelkedésével, mert a fizetések és járulékok nagyjából ugyanilyen arányban növekednek, valamint nem számoltam a hozamokkal sem.)”
  • 17. Csetneky 2011. február 03. 09:42
    „16. load

    Éppen ezt mondom. Tehát addig könnyű vigéckedni, amig csak jön a pénz, de nem kell fizetni. Majd nézzük meg őket 2013 után. Úgy a hülye is tud gazdálkodni, hogy csak kapom a lóvét és a kiadásom minimális a működési költségekre - na meg a haszonra. Persze, a beáramló összeghez képest minimális.”
  • 16. load 2011. február 03. 00:29
    „14. Csetneky
    A magánnyugdíj pénztárak 2013-ban váltak volna kifizetővé, akkortól a manyup tagok felé az állami nyugdíjbiztosítónak a nyugdíjuk 3/4-ét kellett volna fizetni.
    Most már fizethetik az egészet.
    Ha nem bírja, jön a nyugdíj csökkentés és a korhatár emelés.
    Már a közeli jövőben.”
  • 15. load 2011. február 03. 00:17
    „14. Csetneky
    Az okoskodásod egy kicsit sántít.
    A magánpénztárakba irányított 8,5% nem az ország pénzét nyelte, hanem az adófizetőkét.
    A betétgyüjtés 12 évében a személyi jövedelemadót fizetők száma átlagban 3,5 millió volt.
    Ugyan ez a 3,5 millió volt az, aki nyugdíj járulékot is fizetett. Tehát a pénztártagok az adójuk által finanszírozták a nyugdíjkasszába kerülő, az állami nyugdíjrendszerben ez által keletkezett hiányt.
    HA azt mondod, hogy a hiányt hitelekből finanszírozták, akkor gondolj arra, hogy a hitel törlesztő részletei és a kamatok is az adófizetők (akik egyben járulékfizetők is) által lesznek visszafizetve.
    Az állam nem termel pénzt és jövedelmet.
    Csak beszedi és újraosztja.”
  • 14. Csetneky 2011. február 02. 21:07
    „miracle

    Nem az enyémet nyelte, hanem az országét, az átutalandó levont nyugdíjjárulék miatt. De nem ez a lényeg. Szerinted úgy könnyebb gazdálkodni, hogy csak kapom a pénzt és nem kell kifizetni egyetlen forint nyugdíjat sem, vagy úgy, ha jön ugyan a járulék, de fizetni is kell kifelé? Na? Ez volt a 10 forintos kérdés.
    Ha ügyesen válaszolsz, továbbléphetsz a következő szintre! :)”
  • 13. tudorka 2011. február 02. 18:06
    „Egy pénztár költsége csak a pénztár tagjaira vonatkozik, másnak semmi köze hozzá, még a Viktorkának sem.
    A kormány sem mondta meg pontosan, hogy mennyit költött a pénztárak elleni kampányra.
    Arról ne is beszéljünk, hogy melyik szereplőnek mekkora lehetősége van elmondani a véleményét a médiában.”
  • 12. load 2011. február 02. 14:46
    „11. Goldmund
    Igen, de a pénztárak alkalmazotti létszáma (fontos költségtényező) nem kezelt vagyon arányosan csökken.”
  • 11. Goldmund 2011. február 02. 14:26
    „10-re:
    Ezt jó tudni, köszi az infót! :-)
    Tudniillik nem a bent levők száma, hanem a kezelt vagyon nagysága a fontos.
    Sőt, ha kevesebb emberhez van rendelve ugyanakkora vagyon, akkor a működési költség is alacsonyabb. :-)”
  • 10. load 2011. február 02. 14:09
    „A 3%-nyi maradó a teljes nyugdíjpénztári vagyon 12-15%-át birtokolja a rendszerben.
    Itt a bizonyíték arra, hogy a nagyobb jövedelemhez több ész kell.”
  • 9. miracle 2011. február 02. 13:58
    „Csetneky
    Az enyémet nem nyelte, úgyhogy csak a magad nevében beszélj. Szép többlet van rajta.
    A mutatvány meg kb 3-4 év múlva kezdődik, amikor ki kell fizetni az állami nyugdíjakat úgy, hogy már nem lehet mit elkobozni az állami nyugdíjkassza hiányának fedezésére.
    Persze akkor te majd hirtelen amnéziás leszel, vagy nicknevet váltasz, mert nem akarsz égni.”
  • 8. Csetneky 2011. február 02. 13:00
    „miracle

    Eddig a magánnyugdíjpénztárak csak nyelték a pénzt, illetve saját elképzeléseik és érdekeik szerint befektették. Hamarosan azonban kifizetőhelyekké is válnak. Na, a mutatvány akkor kezdődik majd.”
  • 7. miracle 2011. február 02. 12:34
    „Patriot
    Nem, nem az állam pénze volt, csak akkortól lesz, amikor elveszik.
    Túrabakancs
    Nem fog. Most is voltak mnyp-k pár ezres taglétszámmal és működtek is. Akkor pl egy OTP mnyp, ahol kb 25 ezren maradnak miért is nem tud majd működni?
    pozdorja
    Még szerencse, hogy az általad felajánlott mnyp pénzeket nem költik majd semmi másra csak a te nyuugdíjadra, ugye? PL nem költik kiküldött marketinlevelekre, meg államadósságcsökkenésre, mi? De, jó részét arra költik. Az államnak szabad herdálnia, igaz?”
  • 6. pozdorja 2011. február 02. 12:04
    „A legfrissebb hírek szerint már csak 100 ezer embert érint a dolog. Megjegyzem a működési költségként levont pénzen felül nem igazán költhettek, hiszen az nem az övék, csak kezelik azt. Képzeljük csak el ha a bankszámlakivonaton megjelenik egy levonás: Bank marketing költség. Nem sok betétes maradna.”
  • 5. Túrabakancs 2011. február 02. 12:04
    „2-éven belül meg fog szűnni az összes magánnyugdíjkassza, igaz, ez
    csak az én véleményem! Meg pár pénzügyi szakértőé is...
    A függetlenségükön persze lehet vitatkozni.”
  • 4. Patriot 2011. február 02. 11:34
    „Mint utólag kiderült 96,8%-ban az állampénze volt, nos ebből az aspektusból nézve az elszámolás már nem magánügy.
    De ha már úgy is az elszámolásokat készítik, ( vagy felszámolásukat :) ) akkor esetleg az igazgatósági tagsággal járó kifizetésekről is közölhetnének adatokat.”
  • 3. Jandex 2011. február 02. 11:25
    „1. Goldmund 2011.02.02. 10:54
    Kösz,hogy leírtad helyettem!:)”
  • 2. miracle 2011. február 02. 11:11
    „Semmi közük hozzá, a saját kiadásuk. Esetleg az iránt is kutakodnak majd, hogy mennyi megy el fűtésre és világításra?”
  • 1. Goldmund 2011. február 02. 10:54
    „Szerintem az a korrekt, ha a működési költségükből finanszírozzák. Magyarán megmondva: ennyivel kevesebbet költenek irodára, alkalmazottakra, szolgálati kocsikra stb. Ha ez így volt, akkor tökmindegy, a cég belügye.

    De akkor azért azt is megkérdezném, a Selmeczi-Szíjjártó kampány mennyibe került az adófizetőknek? Meg az ONYF levele minden pénztártagnak, amiben megmagyarázzák, hogy akárhány éves vagyok, és akármennyi gyűlt össze a számlámon, jobban járok, ha visszalépek az államiba?
    A tévészereplés persze ingyenreklám volt, hiszen a hírekben ingyen mehetett a kampányszövegük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diszkótragédia - Ma tárgyalja a kormány a tervezett jogszabály-módosítást

Ma tárgyalja a kormány azt a jogszabálytervezetet, amelynek célja, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő diszkótragédiák. Tovább olvasom