Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Előzetes letartóztatásban a meggyilkolt golfbajnoknő férje

Elrendelték a nemrég meggyilkolt Fodor Krisztina férjének előzetes letartóztatását - hangzott el a TV2 Tények című műsorában vasárnap este.
A gyanú szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta profi golfozó feleségét, hogy a nő belehalt a sérüléseibe A férfi a gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni, hasba szúrta magát, ezért kórházba szállították. A hírműsor szerint előzetes letartóztatásáról is a baleseti kórházban döntött a bíró, azután pedig átszállították a tököli rabkórházba.

Fodor Krisztina korábban a magyar kupát is elhódította, illetve kétszer is az év női sportolójának választották sportágában. Fodor Krisztina volt az első magyar női golfozó, aki 2006-ban indult az amatőr játékosok Európa-bajnokságán, 2007-ben pedig ő volt az ötletgazdája a Sikeres nők a rák ellen mottóval megrendezett jótékonysági golftornának.

A BRFK emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.

Olvasóink írták

  • 4. antalneandi1975 2010. május 14. 08:03
    „Világ már nagyon szörnyü lett.semmi szeretet és igy emberek egymás ellen fordulnak aki szereték valami kor egymást”
  • 3. MTT 2010. május 10. 07:07
    „Most lassan ez lesz a trendi, kinyírni, ha nem szimpatikus....”
  • 2. kuugar 2010. május 10. 02:55
    „A gyilkossag mindig sikerul az ongyilokhoz mar nincsen eleg batorsag. Hagyta volna szepen kilepni a hazassagbol.”
  • 1. Baradlay 2010. május 10. 01:32
    „Beteg ember! A seppukohoz csak a japanok ertenek!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasárnap este elérheti Magyarországot az izlandi hamufelhő

Vasárnap este Magyarországot is elérheti a dél-nyugati irányból érkező hamufelhő, de ez alig lesz… Tovább olvasom