Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Elölről kezdődött a Kolompár és társai elleni büntetőper

Elölről kezdődött a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen indított büntetőper tárgyalása csütörtökön a Kecskeméti Városi Bíróságon.

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró bejelentette: a tárgyalás elölről kezdődik, mert a legutóbbi tárgyalási nap óta több mint hat hónap telt el.
A legutóbbi tárgyalási nap 2009 októberében volt. A 2010. februárra tervezett tárgyalást el kellett halasztani, mert Kolompár Orbán a MCF Roma Összefogás Párt képviselő-jelöltjeként indult az országgyűlési választáson, ezért mentelmi jog illette meg.

Kolompár Orbánt és társait sikkasztással, számviteli fegyelem megsértésével, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, magánokirat-hamisítással és az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolják.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és nyolc társa ellen indult eljárásban három ügyet egyesítettek, és egyben tárgyalják azokat. A tárgyaláson Steigler Lászlóné Rédei Rita ügyész ismertette az egyesített vádiratot.

Az első vádpontot a budapesti ügyészség nyújtotta be, de képviseletét a Kecskeméti Városi Ügyészség látja el. A vádirat szerint Kolompár Orbán az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából 5 millió 70 ezer forintot vett fel 2004-ben, majd azzal a sajátjaként rendelkezett. Ezért jelentős értékre elkövetett sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése bűntett elkövetése miatt mint tettest, két alkalmazottat pedig mint társtettest vádolják.

A második vádpont szerint a Kolompár Orbán vezetésével működő Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet valótlan tartalmú számlákkal számolt el az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA) roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert 13 millió forintos összegből folyósított 7,2 millió forint egy részével. Emiatt a vád jogosulatlan gazdasági előny megszerzése.

A harmadik vádpontban Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét és társait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével vádolják. A vádlottak az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből 36,4 millió forintot, összesen 145,5 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, s további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.

Az Európai Bizottság és a munkaügyi minisztérium illetékes hatósága a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci belépésének vagy visszailleszkedésének segítésére pályázatot írt ki. A kiírás alapján a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti Szervezet - ennek elnöke Kolompár Orbán -, és még két szervezet, valamint a Kolompár Orbán által képviselt Cigányság Foglalkoztatásáért Kht. nyújtott be pályázatot.

A támogatási szerződést 2006. február 14-én aláírták. A szerződésben a minisztérium vállalta, hogy a megyében élő roma kisebbség társadalmi integrációjának, a gazdasági életben és a munkaerőpiacon való részvételük esélyegyenlőségének biztosításához 255 millió forint, vissza nem térítendő támogatást folyósít. Ennek az összegnek a 75 százalékát az Európai Szociális Alap, 25 százalékát a hazai költségvetés biztosította.

A szerződő felek részére, az aláírással egy időben kiutaltak 63,75 millió forintot. A vádirat szerint a szervezetek ezt követően úgynevezett előrehaladási jelentést nyújtottak be, és további 81,75 millió forintot vettek fel. Ezután a szervezetek további 76,5 millió forint támogatási összeg kiutalását kérték, melyet azonban az ellenőrző szervezet nem teljesített és átfogó szabálytalansági vizsgálatot kezdeményezett.

Kolompár Orbánt a vádirat ismertetése után a harmadik vádponttal kapcsolatban hallgatta meg a bíróság. Kolompár vallomásában nem ismerte el büntetőjogi felelősségét, és azt hangsúlyozta, hogy nem követett el bűncselekményt.

A bíróságnak arra a kérdésére, hogy mire használták fel az előfinanszírozáskor átutalt 63,75 millió és a későbbi 81,75 millió forintot, azt válaszolta: a munkabérekre, azok járulékaira és üzemeltetési kiadásokra fordították az összeget, amit igazolni tud.

Az elsőrendű vádlott kiemelte: a projektet egy konzorcium nyerte meg, az abban részt vevő szervezeteknek az elszámolásáért nem ő felel. Hozzátette: a Kiskunmajsai Cigány Érdekképviseleti szervezetnek átutalt pénzzel el tudnak számolni, az elszámolást a per jövő heti tárgyalási napján be fogja nyújtani.

Kolompár Orbán arra nem tudott pontos választ adni, hogy négy "konferenciaút" - két alkalommal Nápolyban jártak - elszámolása hogyan történt meg, közlése szerint erre a kérdésre a projekt vezetője tud felelni.

Hangsúlyozta: az Országos Foglalkoztatási Alapítvány (OFA) a mai napig nem utalt át mintegy 40 millió forintot, amit munkabérekre és azok járulékaira kifizettek.

A per a déli szünet után az ügyész és a védők kérdéseivel folytatódik.

Olvasóink írták

  • 3. máris 2010. szeptember 14. 13:33
    „ÚGY HÚZZÁK AZ ÜGYET, MINT A RÉTESTÉSZTÁT !

    A VÉGÉN EZ IS MEGÚSSZA, EGY KIS PITI BÜNTETÉSSEL !!”
  • 2. tódi 2010. június 17. 14:25
    „Épp ideje volt.”
  • 1. Agent 2010. június 17. 14:05
    „Ki az a "Kolompárés"?:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elítélték a 13 éves lány megrontóját

Megrontásért egy év négy hónap börtönbüntetésre ítélte a Kaposvári Városi Bíróság csütörtökön azt a… Tovább olvasom