Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Egyre több az árvízi jelenség a Zagyva és a Tarna mentén

A lassan apadó, ám továbbra is magas vízállás miatt egyre több az árvízi jelenség a Zagyva és a Tarna Szolnok megyei gátszakaszain, míg a Tiszán újabb árhullámot indított el a vízgyűjtőkön lehullott eső.

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság illetékes osztályvezetője, Csibrán Zoltán elmondta: a Zagyván a lassú apadás ellenére továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn Jászberény és Újszász között. A folyó tetőzése miatt szerda délben harmadfokúra emelték a készültséget az Újszász és Zagyvarékas közötti szakaszon is.

Mindez összesen 135 kilométernyi töltést érint.
Csütörtök reggel elsőfokú készültséget rendeltek el a Tisza jobb és bal partján, a Tisza-tó alatt Kisköre és Szórópuszta, valamint Tiszabura és Fegyvernek között, összesen 83 kilométernyi gátszakaszon.

A Jászság Zagyva menti településein tart az árvíz elleni védekezés. Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Jászberény, Jásztelek, Szászberek önkormányzata további homokzsákokat és fóliát igényelt az igazgatóságtól, amely eddig összesen 41 ezer homokzsákot használt fel és további 74 ezret adott át az érintett helyhatóságoknak.

A 31-es számú főúton Jászjákóhalma és a Jászberény között befejeződött a lokalizációs töltésmagasítás szerdán megkezdett kiépítése. Az útpadkán húzódó nyúlgát miatt itt jelenleg is félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. A szivárgó vizek elleni védekezés megkönnyítésére a Zagyva töltésén több helyen bordás megtámasztást építettek ki - közölte a védelemvezető-helyettes, aki kiemelte: a rekord árhullámot tartó gátakon megjelentek az árvízi kísérő jelenségek, amelyek száma a várhatóan elhúzódó magas vízállás miatt feltehetőleg szaporodik majd.

Ezzel párhuzamosan a Közép-Tiszán tovább romlottak az árvízi kilátások, miután szerdán a folyó északi, északkeleti vízgyűjtőin helyenként 20 millimétert meghaladó mennyiségű eső hullott. Az újabb csapadék a Felső-Tiszán ismét elindított egy kisebb árhullámot, amely folyamatos vízszintemelkedést idéz elő a Tisza magyarországi szakaszán.

Egy korábbi árhullám szerda délelőtt 723 centiméterrel tetőzött Vásárosnaménynál, ahol azonban a rövid apadó periódust követően ismét áradás várható.

A hétvégén előreláthatólag Kisköre és Szolnok térségében is eléri a folyó a másodfokú készültség szintjét. Sőt előfordulhat, hogy a jövő hét elejére jelzett újabb hidegfront csapadékzónája 800 centiméter fölé emeli a vízállást, szükségessé téve a harmadfokú készültség elrendelését – közölte Csibrán Zoltán.

Az igazgatóság illetékességi területén továbbra is kilenc szakaszon tartanak fenn első-, illetve másodfokú belvízvédelmi készültséget. A beérkezett jelentések szerint szerda reggel óta mintegy 2000 hektárral, 18.700 hektárra növekedett az elöntött területek nagysága, ebből 7400 hektár a vetés. Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 12.650 hektár áll víz alatt.

A belvízvédelmi szakaszokon az elmúlt 24 órában 26 stabil szivattyútelep 2 millió köbméter, míg a szerdainál öttel több, összesen kilenc szállítható szivattyú 216 ezer köbméter vizet emelt át a befogadókba. Az ár- és belvízvédelmi munkákban ez idő alatt összesen 560 ember vett részt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább áradnak a Kőrösök

A Fekete-Körös Antnál átlépte az elsőfokú készültségi szintet, áradó tendencia mellett csütörtökön… Tovább olvasom