Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Egyre több a szegény gyermekes család

Magyarország - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 18 évvel ezelőtt adta először közre a létminimumadatokat. A különböző értékösszegek utalnak a szerény, de a megélhetéshez szükséges összegekre csakúgy, mint a infláció mértékére. Következtethetünk belőlük arra is, hogy egyre több gyermekes család él a létminimum alatt és százezreket sújt a mélyszegénység, annak minden körülményével.


A politikusokat aligha sokkolják az adatok, legalábbis évekkel ezelőtt kútba esett Friderikusz Sándor ötlete, miszerint a showman arra próbálta rávenni honatyáinkat, egy hónapig létminimumnyi összegből gazdálkodjanak. A felhívást senki nem vette komolyan, s talán ez a ma érvényes létminimumokkal is így lenne. A tanulmány szerint ez 2008-ban 71.736 forintot jelentett.

A létminimum értékét azonban a statisztikusok is másként számítják az aktív és nyugdíjas háztartásokra, ezen belül is meghatározó a gyermekek száma.

Ami idén is tény: az inflációt meghaladó mértékben, két felnőtt és két gyermek esetében 208 ezer 34 forint a havi létminimumérték, míg az egytagú nyugdíjas háztartásokban 64.562 forinttal számolhatunk. Már ahol befolyik ennyi pénz, mert nagyjából ekkora összeg kellene minimálisan az alapvető szükségletek kielégítéséhez.

Az összes alapvető szükséglet fedezésére egy aktív korú felnőttnek minimálisan havi 71.736 forintra volt szüksége 2008-ban, két felnőtt pedig 125.538 forintból tudta fenntartani a közös háztartást havonta.


 


Szegénynél szegényebb: Magyarországon a becslések szerint 25-35 ezer hajléktalan él. S. Pál, vagy ahogyan sokan ismerik, ˝Hosszúpali˝  évek óta nem látott egyben annyi pénzt, mint a havi létminimum összege, 72 ezer forint.  A statisztikában emlegetett élelmiszerkosarat pedig hírből sem ismeri. Fotó: Harcsás Judit

Az egy gyermek, egy felnőtt összeállítású háztartásokban legalább 118.364 forintra volt szükség, egy nyugdíjas pár esetében pedig 111.191 forint volt a havi létminimum összege. A különböző háztartástípusokra vonatkozó, egy főre számított értékek a 44 ezer forint és a 72 ezer forint közötti sávban szóródtak.

A KSH évente úgynevezett élelmiszerkosárral is számol, a létminimum-kalkuláció a közepes fizikai igénybevételnél szükséges élelmiszer-fogyasztásból indul ki. A kosár pénzben kifejezett értéke az aktív korú felnőtteknél 2008-ban havi 19.356 forint volt, a 14 év alatti gyerekek esetében 15.059 forint, az időskorúak élelmiszer-normatívája pedig 17.072 forint. Számítások szerint egy átlagosnak mondható család (két felnőtt és két gyermek), háztartás élelmiszer-normatívája havonta 68.830 forint. Ez – csak hogy a számítást kilókra vagy darabra fordítsuk – a felnőttekre számítva 3–4 kilogramm húst vagy halat, 13 tojást, 7,7 liter tejet és 4 kilogramm burgonyát jelent havonta.


˝Nem érjük el...˝

– Szép, szép a statisztika, de a rokkantnyugdíjam, a kislányok családi pótléka és az én kiegészítő keresetemmel együtt is csupán 105 ezer forint folyik be a családi kasszába – mondta el egy, a neve elhallgatását kérő győri nagymama, aki egyedül neveli két kis unokáját. Az én tapasztalatom, hogy rengeteg hozzám hasonló ember él, akiknek a létminimum nagy segítség lenne, ha ezt az összeget megkapnák. Sajnos azonban sok hozzám hasonló család él és kínlódik hónapról hónapra, nagy beosztással, hogy a legszükségesebbekre fussa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az OEP nem ad valós tájékoztatást

Valótlan tájékoztatást kap a betegek jelentős része a kórházakban és a szakrendelőkben arról, hogy… Tovább olvasom