Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Durva elbocsátáshullám volt az év végén

A munkáltatók 2008-ban országosan mintegy ötezerrel kisebb létszámú csoportos elbocsátást jelentettek be, mint egy évvel korábban. Az adat azonban korántsem olyan jó, mint amilyennek látszik: a második két negyedévben drasztikusan romlottak a mutatók.

A 17 százalékos csökkenés messze nem egyenletesen oszlott meg az év folyamán - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) számára készített összefoglalóból. Míg 2008 első és második negyedévében 2007-hez képest összesen mintegy 10 ezerrel kevesebb munkavállaló tervezett elbocsátását jelezték a cégek, addig a harmadik negyedévben már közel ezer fős (+20 százalék), a negyedikben pedig 4500 fős (+86 százalék) növekedést regisztráltak.

A tájékoztató szerint a közép- és a nyugat-dunántúli régióban jelentek meg legélesebben a pénzügyi folyamatok kedvezőtlen foglalkoztatási hatásai, hiszen itt koncentrálódnak legnagyobb számban a külföldi érdekeltségű multinacionális vállalkozások.

A 2008 utolsó negyedévében tett csoportos létszám-leépítési bejelentések kétharmada a feldolgozóipari munkahelyek megszűnését érintette, míg az elbocsátások mintegy 10 százalékára az építőiparban, további 7 százalékára pedig a mezőgazdaságban kerül sor - olvasható a honlapon.
Az SZMM adatai szerint négy nemzetgazdasági ágban koncentrálódtak a leépítések: a feldolgozóiparban 4700-al, a mezőgazdaságban 600-al, a bányászatban 360-al, a pénzügyi szektorban, valamint a gazdasági szolgáltatások ágban együtt pedig 260-al több munkahely megszűnését jelentették a cégek 2008 utolsó három hónapjában, mint egy évvel korábban.

Míg 2007-ben a cégek közel azonos arányban három okot jelöltek meg az elbocsátások indokaként (belföldi kereslet csökkenése, szervezeti átalakulás, finanszírozási problémák), addig 2008 utolsó három hónapjában a tervezett elbocsátások közel felét a külföldi kereslet visszaesésével indokolták a gazdasági szervezetek. Ez az arány a Közép-Dunántúlon, ahol az elbocsátások jelentős része koncentrálódott, meghaladja a 70 százalékot.

Az SZMM jelentése kitér a foglalkoztatási szerkezet iskolai végzettséggel kapcsolatos változásaira is. Kiemelik, hogy miközben 32 ezerrel nőtt a főiskolát, és 30 ezerrel az egyetemet végzett foglalkoztatottak száma, addig a többi iskolai végzettségi csoportban mérséklődött a foglalkoztatás. Ez egyértelműen a képzés jelentőségére hívja fel a figyelmet.

Olvasóink írták

  • 5. gjozsi88 2009. február 05. 19:04
    „matriné!A közszférából senkit nem bocsátottak el...sajnos! A versenyszférát az emberek jövedelemcsökkenése,mely köszönhető a fidesz lakáshiteleinek,a merjetek nagyot álmodni retorikájának az emiatt megvásárolt luxus 3-5milliós autóhiteleknek,LCD tv-knek...,termelés szükítésre kényszeríti!Ha nem tudod megvenni,nem kell gyártani,nem kell jönnöd dolgozni,nem lesz jövedelmed,nem tudod fizetni a még évtizedekig fennálló hiteledet! Milyen szemét ez a Gyurcsány nem tud segíteni! A Fidesz már egyszer segített,az emberek eladósodásába,ha lehet többet ne segítsen!Kérjük ne hülyitse önöket tovább!Talán feltünt,hogy mind az unió,mind a nemzetközi bankok biznak a Gyurcsányba(az Orbánnal nem állnak szóba,),pedig ők a pénzüket kockáztatják!Persze a Hír Tv azt nem mondta be,hogy pl.az IMF igazgatója elégedett a kormány intézkedéseivel,erre utalt Kövér élvtárs is,aki le elvtársazta az igazgatót!”
  • 4. matriné 2009. február 01. 15:58
    „No, a Gyurcsány már a parlamentben is kezdi a szűkítést! El is ájult a szóvivője!”
  • 3. G.D 2009. február 01. 14:32
    „Igazad van iparos. A dohányzás lehetöségét biztositani kell annak, aki dohányzik. Már vendéglátóipari egységek mennek tönkre (Németországban is), mert nem szabad ott dohányozni. Aki dohányzik, (most mellékesen attól, hogy mindenki tisztában van a károsságával), nem hajlandó evés után kimenni az utcára, mert bizony ilyenkor aztán nagyon jól esik a cigi kényelmesen, asztalnál ülve. - Inkább nem megy oda! -
    Már vannak olyan egységek is, akik inkább kiírják, hogy "Dohányzó". Így több a vendég. A nem dohányzó pedig bemegy ha akar, vagy nem, ha nem akar.
    Nagyon sok adó van a cigarettán, nem szabadna figyelmen kívül hagyni. Nagy rajta a bevétel az államoknak is.”
  • 2. Korrekt5 2009. február 01. 14:21
    „Ne mondjál már ilyen zöldségeket, a dohányzáshoz ennek semmi köze.

    Az EU legtöbb nyugati országában már több éve bevezették a tilalamat és akkor semmi sem ment tönkre, még a nagy pubozó angoloknál sem.
    Az autó nélkül megállna a világ, hacsak nem akarsz a középkorba visszamenni, ami mindenféleképen lehetettlen. Van 100%-os szennyezés mentes gépjármü, csak az országok sz...nak rá. Nekem van gázot fogyasztó német gyártmányu kocsim, ólcsóbb a fogyasztása és 100%-osan tiszta mégsem veszi a nép, AKKOR NE PANASZKODJATOK

    A válságot teljesmértékben USA okozta. Nem milliárdokat hanem súlyos billiárdokat forgattak bele blöff üzletekbe és ezt az európa gazdaság is elszenvedi, mert a jóhiszemü (ütödött) európai vagy eladta vagy túlrészes részvényessé tette az amerikait.
    Most f?zethetjük a tanulópénzt.”
  • 1. iparos 2009. február 01. 13:40
    „A nagy Amerika! Dohányzás ellenes kampány miatt vajon hány 100 ezren kerültek az utcára? Ezt a hülyeséget átvettük Mi is! Lassan tilos lesz mindenhol a dohányzás! Az adobevételeket nem tudjuk hol növeljük, de a legjobban fizetö adot meg tiltjuk. A fene sem érti ezt! Lehet azt mondani, hogy az egészség drága! Manapság vállalkozások mennek tönkre, mert a vendéglátás ilyen. Támogatjuk az autogyártást, pedig az autok miatt sokkal több ember kerül korházba, vagy hal meg, mint a dohányzás miatt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mától büntethető a masírozás és a tojásdobálás

Büntethető a február 1-jétől hatályba lépő új törvény szerint, aki a nyilvánosan vezényszavakat… Tovább olvasom