Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Drágább lesz a vasúti helyjegy, ha nem előre váltjuk

Változnak a vasúti utazás feltételei február 1-jétől, márciustól pedig differenciált helyjegyárakat vezet be a MÁV-Start Zrt. - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel.
A kedvezményes vasúti utazás esetén február 1-től a jegyvizsgálatnál az utasnak nemcsak a menetjegyét, hanem a kedvezményre jogosító igazolványát is át kell adni a jegyvizsgálónak, az eddigi felmutatás helyett. Ha az utas nem tudja vagy nem kívánja átadni az iratot, nyolcezer forint pótdíj megfizetésére vagy az adatainak hitelt érdemlő megadására köteles - hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-Start.

Változás az is, hogy a száz kilométer vagy az ez alatti távolságra kiállított menetjegyek csak a jegyen feltüntetett naptári napon érvényesek. Az érvényességen belül megkezdett utazás másnap hajnali három óráig befejezhető. A menetjegyek, akár hatvan napos elővételben, továbbra is megvásárolhatók.

A nagyobb távolságra kiadott menetjegyek érvényessége marad a távolságtól függően két, három vagy négy nap.

Menettérti jegyet csak száz kilométer feletti távolságra ad majd ki a vasúttársaság. Ha az utas ennél rövidebb utazásánál a visszaútra is meg kívánja vásárolni a jegyét, akkor a pénztáros két, egy útra szóló jegyet ad.

Megszűnik a menetjegyek visszatérítésénél a húsz százalékos kezelési költség levonásakor alkalmazott ezer forintos felső határ. A tapasztalatok szerint azonban a levont kezelési költség általában pár száz forintos, így a módosítás alig érinti az utazásról részben vagy teljesen lemondókat - közölte a Máv-Start. Nem számítanak fel kezelési költséget, ha a menetjegy árának visszatérítése a vasút hibája miatt történik.

Hely- és pótjegyárak 2013. március 1-től

Távolság

Pótjegy

Pótjegy + helyjegy elő-vételben

Pótjegy + helyjegy az utazás napján váltva vagy csúcsidőben*

10 km-től 100 km-ig

150 Ft

330 Ft

450 Ft

120 km

175 Ft

355 Ft

475 Ft

140 km

205 Ft

385 Ft

505 Ft

160 km

235 Ft

415 Ft

535 Ft

180 km

265 Ft

445 Ft

565 Ft

200 km

295 Ft

475 Ft

595 Ft

240 km

355 Ft

535 Ft

655 Ft

260 km

380 Ft

560 Ft

680 Ft

*Csúcsidősnek a pénteki és vasárnapi, 12.00 után vonatok számítanak - forrás: mav-start.hu

Nemzetközi példákat is alapul véve, március 1-jétől a vasúti helyjegyek ára 150 forintról 180 forintra nő, az utazás napján megváltott helyjegyért azonban 300 forintot kell majd fizetni. Az eltérő árak az elővételben történő jegyvásárlásra ösztönöznek, ezzel lehetővé teszik, hogy a vasúttársaság a valós igényekhez mérten akár új kocsikat állítson be az utasok színvonalasabb kiszolgálása érdekében - fogalmaznak a közleményben.

A pénteken és vasárnap 12 órától üzemzárásig vonatozók a vásárlás időpontjától függetlenül 300 forintért válthatnak majd helyjegyet. A várakozások szerint az elhalasztható vagy előbbre hozható utazások elterelődésével kiegyenlítettebbé válik az utasforgalom, a vasúttársaság így csúcsidőben is kényelmesebb körülményeket biztosíthat az utasok számára.

A MÁV-Start közölte azt is: folyamatosan fejleszti szolgáltatásait a feláras vonatokon, már a tarifaváltozással egyidejűleg ingyenes fedélzeti internetelérést is biztosít az InterCity szerelvények egy részén, nyolc hónapon belül pedig az összes IC-kocsiban.

A vasúttársaság a helyjegyárakból várható többletbevételt az elmúlt évben megkezdett járműfelújítási program folytatására is kívánja fordítani, ennek keretében a legkevésbé komfortos elővárosi és távolsági kocsik megújítását tűzte ki célul.

A helyjegyekre nyújtott üzletpolitikai kedvezmények a továbbiakban is megmaradnak. Az alaptarifák a legutóbbi átfogó áremelés, a 2010 februári 10-15 százalékos növekedés óta lényegében változatlanok a vasúti személyszállításban - emelte ki a vasúttársaság.

Az intézkedéssel folytatódik a helyközi közösségi közlekedési tarifarendszer megkezdett átalakítása. A tavaly őszi első ütemben egyebek mellett az emelt szintű szolgáltatások pótjegy-árainak utazási távolsággal arányos megállapítása, és a minőségi autóbuszos felár növekedése hozott a vasút versenyképességét javító előrelépést - olvasható a közleményben.

A személyszállítási közszolgáltatási szerződés új helyjegyárakat rögzítő, véglegesítés alatt álló módosítása 2013. március elsejével léphet életbe.

Olvasóink írták

  • 15. mercury-queen 2013. február 01. 00:20
    „Most akkor ezt úgy kell érteni, hogy a diákok akik péntek délután jönnek haza és vasárnap este mennek vissza a kollégiumban kénytelenek lesznek a dupláját fizetni a pótjegyért, mint eddig? Ezt jól kitalálták, gratulálok! Így biztos a bevétel, a sok potyautas jegyét megint a becsületesek fizetik meg. A sok potyázó helyett már így is keményen fizetjük a szolgáltatók által kitalált rendelkezési állási díjat, ez alatt a név alatt fizettetik meg velünk a csalók által használt gáz, villany, víz árát, most már a vonatozásukat is mi fizessük meg? Így pontosan duplája lesz a gyermekem utazásához váltott pótjegy ára. Így is havonta kb. két ezer forintot fizettünk a bérleten felül a pótjegyekért, most meg már majdnem annyiba fog kerülni mint a bérlet. Felháborító, ha ez így lesz.”
  • 14. Tündenéne 2013. január 31. 11:20
    „Na, még jó, hogy két nappal előtte szólnak! :)”
  • 13. dödike 2013. január 31. 09:09
    „Érdemes megnézni a szabadhegyi átjárónál milyen üres vonatok mászkálnak Győr-Veszprém -Celldömölk felé és vissza.”
  • 12. ZéZé 2013. január 31. 08:31
    „A csúcsidős jegy teljesen érthető.
    az előre megváltva olcsóbb jegy is jó ötlet.
    alapvetően jól gondolkodtak ezekkel a változásokkal a MÁV-nál.
    én a peronokhoz csak már jeggyel rendelkezőket engednék ki. ennyi.”
  • 11. RickCartman 2013. január 31. 02:04
    „1. nága 2013.01.30. 16:41
    például kedves, jól öltözött, sőt, csinos, magyarul beszélő, szőke fiatalokkal utaztam a minap, akik "megdumálták" a kalauzt, hogy ezért, meg azért nincs jegyük - a következő állomás úgyis Győr volt, oda utaztak - ugye, erre a "népcsoportra" gondoltál te is?”
  • 10. gldn 2013. január 30. 23:13
    „6. borsmenta
    csak a pótjegy, helyjegy lesz drágább...
    ha nem feláras vonattal mész, nem érint a változás. Pl. ha a Bakonyba vonatozol, nem lesz felár, mivel ott nincs IC!”
  • 9. Cloeon_dipterum 2013. január 30. 22:36
    „5. admen 2013.01.30. 18:34
    Viselkedj normálisan és ne koszold össze a várótermeket és a vonatokat. A kártevőket állísd le!

    3. Demalgon 2013.01.30. 17:11
    Internet nem kell a kocsikba. Utazni megyünk nem szórakozni. Miért fizessek mindenféle szükségtelen szolgáltatásért pénzt, amikor csak A-ból B-be szeretnék eljutni. Ráadásul a sok szórakozó csak idegesíti az utazókat.”
  • 8. moon_light 2013. január 30. 20:50
    „Naponta utazok a Győr-Bp szakaszon. GySEV kocsiba kell kérni a helyjegyet az IC-n, ott van internet - széles sávú, kék mobilszolgáltatós. A Mávos kocsikban nincsen.... (ugyan az a vonat). A railjet-eken internet csak a külföldi szakaszon van, Magyaro-n nincs. A railjetre is ki kell fizetni a 355Ft-os jegyet - tehát feláras vonat -, milyen extra szolgáltatás lesz majd? Az eddigi tapasztalatokból nem lehet felmérni, hogy hány kocsira van szükség? "A várakozások szerint az elhalasztható vagy előbbre hozható utazások elterelődésével kiegyenlítettebbé válik az utasforgalom" Elhalasztható utazások?!!”
  • 7. kalm 2013. január 30. 20:02
    „a GySEV-nél is változtatnak?”
  • 6. borsmenta 2013. január 30. 19:32
    „Jól értem, hogy ha vasárnap elmegyünk kirándulni, és délután jövünk vissza, akkor minden esetben csúcsidei pótjegyet kell venni?”
  • 5. admen 2013. január 30. 18:34
    „Ösztönözzék az elővételes vásárlásra a nénikéjüket! Nem elég, hogy rákényszerítettek a vonattal való közlekedésre a Győr-Budapest vonalon, akkor még azt is megszabják, hogy mikor vásároljam a helyjegyem! Legközelebb azt is megszabják, hogy hova utazzak????? Csak rossz tapasztalataim vannak a vonaton utazással kapcsolatba: késik ha esik, ha fúj, ha hó van, s ha nincsen. Az állomások rettenetesek, a vonatok lepusztultak, a jegyek drágák.”
  • 4. Demalgon 2013. január 30. 17:15
    „A magasabb díjért azt is vállalják, hogy nem késnek mondvacsinált okokkal, és ha késnek is, nem akkor mondják be, amikor a vonatnak már az állomáson kéne lenni, hogy ja még 5 perc?”
  • 3. Demalgon 2013. január 30. 17:11
    „Internet? Ne röhögtessenek, 95%-ban nincs is net az IC-ken Sopron - Bp szakaszon”
  • 2. prdr 2013. január 30. 17:01
    „Ha ilyen ütemben folytatja a MÁV,akkor hamarost sikerül túlszárnyalniuk a közüzemi díjszabás "közérthetetlenségét"! Más : Mit tehet a drága helyjegy-birtokos utas,ha a MÁV az InterCity-kocsikban kizárólag a -5 és +40 Celsius fok közötti tartományon kívüli hőmérsékleteket tud ´felmutatni´ - szigorúan nyithatatlan ablakok mellett!?”
  • 1. nága 2013. január 30. 16:41
    „Szankcionálják végre nagyon szigorúan és következetesen a jegy nélkül utazókat! Akinek nincs jegye, szállítsák le a következő állomáson! Mivel viszonylag sokat utazom, tapasztalom, hogy egyes népcsoport tagjai már sportot űznek az ingyen utazásból. Pl. felszállnak egy csecsemővel, persze jegy nélkül és semennyi csomaggal, össze-vissza hazudoznak, mert tudják, hogy humánus okokból nem merik leszállítani őket. A kirótt bírságot meg nem fizetik be, ill. behajthatatlan rajtuk. A bliccelők milliárdos károkat okoznak mindannyiunknak. Dolgozzon ki a vasúttársaság biztonságos rendszert arra, hogy csak az szállhasson fel a vonatra, akinek van érvényes menetjegye!!! Ez megtehető a mai technika mellett.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann: helyi szinten kísérik figyelemmel az iskolák átvételét

Az oktatási intézmények állami fenntartásba vételének elsősorban helyi szinten lesz monitoringja. Tovább olvasom