Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

DK: A költségek növekedése is jelenjen meg a számlákon!

Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy a költségek növekedése is jelenjen meg a számlákon.
Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyben kezdeményezik, hogy a költségek növekedése is jelenjen meg a számlákon - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Varju László.

A DK pártigazgatója azt mondta, ezzel szeretnék egyértelműen megjeleníteni, hogy mi az oka a létfenntartási és egyéb költségek, valamint a banki szolgáltatások és más szolgáltatói díjak folyamatos növekedésének.

Varju László azt mondta, a számlákon megjelenik a rezsicsökkentés eredménye, de az intézkedés valós költségeit a kormány eltitkolja.

A javaslat szerint az élelmiszereket árusító üzleteknek és az áruházaknak külön és jól láthatóan fel kellene tüntetniük a közterhekre, a szállítási költségek növekedésére és a különadókra visszavezethető áremeléseket - közölte a független képviselő. Hozzátette: a szolgáltató cégeknek is hasonló számlákat kellene kibocsátaniuk, miközben a banki szolgáltatást nyújtó társaságok a szerződésekben és a számlakivonatokon jeleznék a bankadó és a pénzügyi tranzakciós adó miatt bekövetkezett emeléseket.

Olvasóink írták

  • 2. tudorka 2013. szeptember 23. 14:58
    „Ha a rezsicsökkentést nem ellensúlyozná más termékek és szolgáltatások drágulása, akkor vagy a kiskereskedelmi forgalomnak vagy a megtakarításoknak kellene nőni, mert ugye a pénz nem vész el.
    No az utóbbit még a statisztikák nem mutatják.”
  • 1. pozdorja 2013. szeptember 23. 14:19
    „Hát az én számláimon már megjelent. Telefonszámlán, folyószámlán, stb...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újpesti pedofilhálózat: tizenegy ember ellen emeltek vádat

Tizenegy ember ellen emelt vádat az ügyészség az Újpesten leleplezett pedofilhálózat ügyében. Tovább olvasom