Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Csökkenteni kell a nemek közti bérszakadékot az EP szerint

Elsöprő többséggel jóváhagyta az Európai Parlament plenáris ülése csütörtökön Bauer Edit (Magyar Koalíció Pártja) felvidéki képviselő jelentését a nemek közötti bérszakadékról.
A Strasbourgban elfogadott jelentés arra kéri az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezzen olyan változtatásokat a vonatkozó európai uniós jogszabályon, amelyek a nők elleni diszkrimináció e formájának megszüntetését célozzák.

A jelentésből kiderül, hogy a bérszakadék csak nagyon lassan szűkül: 2007-ben 17,6 százalék volt a férfiak és nők közti átlagos különbség, 2010-re ez 16,4 százalékra módosult. Vagyis tavalyelőtt a nők átlagosan 16,4 százalékkal kapnak kevesebb bért ugyanazon vagy ugyanolyan értékű munkáért, mint a férfiak.

A tagállamokon belül is nagyok a különbségek - 4,4 százaléktól 25,5 százalékig terjednek -, ráadásul a különbség egyes országokban növekedő tendenciát mutat.

Bauer Edit a bérszakadék okai közül kiemelte "a munkaerőpiacon meglévő szakmai, horizontális és vertikális szegregációt, a nők munkájának alulértékelését, a munka és a magánélet közötti egyensúly terén tapasztalható egyenlőtlenséget", továbbá a sztereotípiákat már a tanulmányi irányok megválasztásában és a pályaválasztási tanácsadásban is. A szlovákiai magyar képviselő jelentése szerint a statisztikák azt mutatják, hogy "a nemek közötti bérszakadék akkor kezd igazán láthatóvá válni, miután a nők első szülési szabadságukról visszatérnek a munkaerőpiacra, tovább fokozódik a pályafutás külső tényezők - mint a munkavégzés gyermekvállalás miatti szüneteltetése és hozzátartozó családtag ápolása - miatti többszöri megszakításával, és növekszik a korral és az iskolai végzettséggel".

"Csak egy minden okra kiterjedő és komplex megoldás javíthatna a helyzeten és szűkíthetné a bérszakadékot, amely az időskorú női szegénység egyik okozója" - hangsúlyozta Bauer Edit.

Felszólalt a jelentés plenáris vitájában mások mellett Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz), aki egyebek között arra mutatott rá, hogy a nyilvánosság segítségével és az átláthatóság növelésével a bérszakadék jelentősen csökkenthető. Úgy vélte, hogy a gazdálkodó szervezeteknél az éves beszámoló részévé kellene tenni a különbség statisztikai kimutatását, és ezáltal a nyilvánosság segítségét kérni a szakadék megszüntetésében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

20 év börtön a jászberényi rablógyilkosnak

Az elsőrendű vádlott 2010 nyarán a testvérével és az unokaöccsével kirabolt, majd meggyilkolt egy idős embert Jászberényben. Tovább olvasom