Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Csapás az ingázó dolgozókra

Változik a munkába járáshoz szükséges busz- és vonatbérletek térítése a munkahelyeken.

A munkába járáshoz szükséges autóbusz- vagy vonatbérlet helyett a havijegy árának nyolcvan százalékát az idén még adómentesen fizethették ki a cégek dolgozóiknak, január 1-jétől azonban mindenki adózik utána. A törvény módosítása igen nehéz helyzetbe hozza a többi közt a győri Hydro Alumínium Kft.-t is.

Munkatársi gárdájának egyharmada, közel százötven dolgozó élt azzal a lehetőséggel a norvég tulajdonban levő, győri ipari parkban letelepedett Hydro Alumínium Kft.-nél, hogy nem vonat- vagy buszbérletet kért, hanem annak árának nyolcvan százalékát, hogy gépkocsival járhasson munkahelyére. Döntésük mögött nem annyira kényelem, mint inkább kényszer játszott szerepet. A folyamatos munkarendben dolgozó öntödei olvasztárok nemritkán reggel hattól este hatig dolgoznak. A Győrtől távolabb lakó munkatársaik ha tömegközlekedést vennének igénybe, hajnali négykor kellene otthonról elindulniuk és este nyolcra érnének haza. Ennél is rosszabb a tömegközlekedés szombaton és vasárnap, az öntödében ekkor sem áll le az élet.

Sokakat érint

Nincs statisztika arra, hogy a megyében hány céget és dolgozót érint kedvezőtlenül a változás, az azonban biztos, a Hydro problémája nem egyedi. Elsősorban olyan vállalkozások alkalmazottjai választották a bérlet árának nyolcvan százalékát pénzben, akik távolról járnak be és a megszokott műszakoktól eltérő rendben dolgoznak, s a tömegközlekedési eszközök menetrendje nem hozzájuk igazodik.
Hétvégén szinte lehetetlen műszakkezdésre a gyárba érni, s onnan este hazautazni. A vidékről gépkocsival ingázó dolgozók benzinre költötték azt, amin más bérletet vásárolt. Az adómentesen kézhez kapott bérlet árának nyolcvan százaléka távolságtól függően változott, dolgozónként 8 ezertől 15 ezer forintig terjedt. Az utazási hozzájárulást azonban január elsejétől az szja-törvény módosítása jövedelemre változtatta, amely után a cégnek közteherként 31,5 százalékot kell fizetni az államnak, a dolgozóknak pedig ugyanúgy kell utána adózniuk, mintha bérként vennék fel. Vagyis tízezer forintból majdnem fele az állam zsebébe kerül.

– Felháborodva vettük tudomásul a változást, mert ellehetetlenül dolgozóink munkába járása – nyilatkozta lapunknak Csizmadia Tamás, a Hydro Alumínium üzemi tanácsának elnöke, aki nem érti, hogy a költségvetési lukakat megint miért a dolgozók zsebének terhére próbálják betömködni.
– Ebben az évben másról sem hallottunk, mint hogyan lehetne visszaszerezni az ország versenyképességét, ez a törvénymódosítás azonban az ellenkezőjét szolgálja – fogalmazott dr. Havasi Ferenc, a Hydro Alumínium Kft. ügyvezető igazgatója, aki annyit fűzött még hozzá: minden EU-országban kiemelten támogatják a dolgozók munkába járását, hazánk pedig ezzel ellentétesen cselekszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hétig félgőzzel zajlik az élet

Ezen a héten szinte leáll az ország: a megyében az üzemek többsége nem dolgozik, csak az… Tovább olvasom