Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Civilek tüntettek a kormány civilpolitikája ellen

A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikája és a Norvég Civil Támogatási Alapot koordináló civil szervezetekkel szembeni rendőri fellépés ellen tiltakoztak több százan szombaton Budapesten.
A Humán Platform által szervezet, számos civil szervezet közreműködésével megtartott demonstráción Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója azt hangsúlyozta: azért gyűltek össze, mert kiállnak a "koncepciós eljárás alá vont" civil szervezetek mellett és nemet mondanak a hatalom túlkapásaira.

Úgy vélekedett, hogy csak akkor képesek változtatni a jelenlegi helyzeten, ha kitartóan ragaszkodnak a céljaikhoz és aktívan kiállnak azokért, akik hátrányt szenvednek a mindennapokban.

A továbbiakban felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati sajtóban ma azon 15 ország közé sorolják Magyarországot, amely akadályozza a független civil szervezetek működését és a felsorolt országok között formálisan Magyarország az egyetlen nyugati típusú demokrácia.

Végül visszautasította, hogy azok a civil szervezetek, amelyek külföldi pénzt is felhasználnak, idegen érdekeket szolgálnának. Ellenkezőleg, éppen olyan programokat hajtanak végre, amelyek jobbá teszik Magyarországot, ezért tiltakoznak az őket érő támadások ellen - jelentette ki Szegfalvi Zsolt.

Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája úgy vélekedett, hogy a független civil szervezetek elleni támadás, "közvetetten támadást jelent" valamennyi magyar állampolgár ellen.

Hozzátette, elfogadhatatlan, hogy a kormány "karhatalmi erőt vezényel" civil szervezetek ellen és olyan iratokat foglal le, amit törvényes módon nem tudna megszerezni. Rá kell kényszeríteni a kormányzatot, hogy ezt fejezze be - jelentette ki.

A továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy nekik nem a kormány és nem Orbán Viktor miniszterelnök az ellenségük, hanem a közöny és az apátia. Ennek megváltoztatásához nem háborúra és forradalomra, hanem olyan azonnali társadalmi változásokra van szükség, amelynek a működését a köztársaság fogalmával lehet jellemezni.

Magyarország mindannyiunk ügye, ezért megálljt kel parancsolni az önkényuralomnak - fogalmazott Gulyás Márton.

A résztvevők a demonstráción kartonpapírból formázott nyitott tenyereket tartottak a magasba, annak szimbólumaként, hogy megálljt parancsoljanak a civil szervezetek elleni "kormányzati támadásoknak".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos motorosbaleset Kiskunlacházánál

Motorkerékpár egy személyautóval ütközött a Kiskunlacháza és Bugyi közötti úton. A motor utasa, egy fiatal nő a helyszínen meghalt. Tovább olvasom