Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Bunyó a békemenet után Székesfehérváron

Bántalmazták a szombati budapesti békemenetről hazatérők egy csoportját Székesfehérváron - közölte kedden a Fidesz székesfehérvári szervezete az MTI-vel.
A közlemény szerint Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik - magát megnevezni nem kívánó - résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő, néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket.

A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket.

"A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket" - olvasható a közleményben

A leírtak szerint "a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen(...) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta".

Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.

Szavai szerint "elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt".

"Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás" - fogalmazott.

Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.

Olvasóink írták

  • 4. Losba 2012. január 25. 11:58
    „..edd meg amit főztél fityisz.”
  • 3. öszödiböszme 2012. január 25. 10:20
    „Ezt én is elítélem! Ezt főzte a fityesz.”
  • 2. Goldmund 2012. január 25. 08:35
    „22 éve szítja a feszültséget a Fidesz, aztán most csodálkoznak, hogy feszültség van.”
  • 1. Eva- 2012. január 24. 21:37
    „mondjuk a sípot dobot ordibát a "jóérzésűek "alkalmazták először.
    Nehéz lesz letiltani azt.

    Pedig kéne!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tescós lövöldöző 12 évet kapott

Emberölés kísérlete és lőfegyverrel való visszaélés miatt első fokon 12 évet kapott a fiatalember, aki 2010 augusztusában három lövést adott le egy budapesti áruházban. Tovább olvasom