Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Bormarketing: 125 millió forintra lehet pályázni

Az AMC újra meghirdeti a magyar borok, borászok és borkultúra hazai népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását, a pályázóknak 125 millió forint áll rendelkezésre
A Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézménye, az Agrármarketing Centrum (AMC) újra meghirdeti a magyar borok, borászok és borkultúra hazai népszerűsítésére szolgáló projektek támogatását, a pályázóknak 125 millió forint áll rendelkezésre - tájékoztat a kormányzati portálon a szaktárca.

A vissza nem térítendő utófinanszírozású támogatás mértéke akár 70 százalék is lehet.

A közlés szerint az AMC - a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve - kibővítette a kiírás feltételeit, hogy minél több sikeres kezdeményezést támogathasson. A forrás segítségével a borászatok helyi, regionális rendezvényeken, fesztiválokon, vásárokon, valamint országos rendezvényeken vehetnek részt, de a kiírás kisebb összegekkel - minimum félmillió, maximum három millió forinttal - támogatja a profilba illeszkedő marketingtevékenységet is.

Az AMC korábban 100 millió forintot hirdetett meg ugyanerre a célra.

A mostani pályázatokat 2012. március 31-ig lehet benyújtani, a programok megvalósításának határideje 2012. június 30.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három autó ütközött: súlyos sérült

Súlyosan megsérült egy férfi, amikor három autó összeütközött csütörtök reggel a 31-es főúton Maglód… Tovább olvasom