Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Baja megyei jogú város lehet

Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa, a 38 ezer lakosú Baja gazdasági helyzete, földrajzi fekvése, a területi közigazgatásban betöltött szerepe alapján megérett arra, hogy megyei jogú város legyen a közeljövőben - mondta Kerényi János kormánymegbízott szerdán Baján.

A Duna-parti város szerepe növekedni fog, mert a vízi szállítás előtérbe kerülésével felértékelődik a kikötő; a közigazgatás átszervezésének következő lépése után, 2013. január 1-jétől pedig Bajára, mint járási kormányhivatalt befogadó településre is számít a kormányzat - mondta a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője, aki Zsigó Róberttel, Baja polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatót.
Kerényi János hangsúlyozta: a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal dolgozóinak több mint 10 százaléka, 140 ember dolgozik Baján a közigazgatási hivatalokban.
A fogyasztóvédelem és a törzshivatal kivételével minden területi közigazgatási szerv jelen van Baján, tehát a város területi funkciót lát el - fűzte hozzá.
Kerényi János szerint ha a bajai képviselő-testület kezdeményezi a megyei jogú várossá válást, akkor a megyei kormányhivatal támogatja a kérelmet.
Megfogalmazása szerint ez nem lenne különleges kérés, mert például a Bács-Kiskun megyénél harmadával kisebb Csongrád megyében két megyei jogú város van. Szeged és Hódmezővásárhely 20 kilométerre fekszik egymástól, míg Baja Kecskeméttől 110 kilométerre található.
Kerényi János utalt arra, hogy a járási kormányhivatalok kialakítása után a jelenleg csak Kecskeméten működő ügyfélszolgálati irodát több városban, így Baján is felállítják.
Zsigó Róbert elmondta: Baja jelenleg is szinte minden olyan feladatot ellát, amelyet a megyei jogú városoknak el kell látniuk. Emlékeztetett arra, hogy korábban már volt kezdeményezés a megyei jogú város címének elnyeréséért.
"Óvatosan haladunk előre, s most abban az időszakban vagyunk, amikor szeretnénk minél több támogatót az ügy mellé állítani" - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. Csetneky 2011. június 23. 14:10
    „Ha már lassan minden faluból város lesz, akkor lehet minden városból megyei jogú város is. Lehet például, hogy jövőre mondjuk Jánossomorja is megyei jogú város lesz. Ki tudhatja a mai világban?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két év börtönt kaphatnak a sporthuligánok szeptembertől

A cél egyszerű: ha rend van egy stadionban, és megtörténik annak a korszerűsítése, akkor ötven százalékkal emelkedik a nézőszám. Tovább olvasom