Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Azonnal fizetni kell a megbírságolt médiumoknak

Mégis azonnal fizetniük kellene a médiahatóság által jogsértés miatt megbírságolt médiumoknak, ha az Országgyűlés elfogadja az alkotmányügyi bizottságnak a médiatörvényhez hétfőn benyújtott zárószavazás előtti módosító indítványát.

A módosító javaslat alapján a bíróság egyes esetekben nem függesztheti fel a keresettel megtámadott médiahatósági határozat végrehajtását. Ezen határozatok közé tartoznának a médiahatóság által jogsértés miatt kiszabott bírságokról szólók.

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiumokra kétszázmillió forintig, más médiaszolgáltatókra ötvenmillió forintig, országos napilapokra és internetes sajtótermékekre huszonötmillió forintig, hetilapokra és folyóiratokra tízmillió forintig terjedő bírságokat szabjon ki a médiahatóság, ha azok megsértették a médiatörvényt vagy a médiaalkotmányt.

A bizottsági javaslat indoklása azt mondja: a szinte automatikus bírósági felülvizsgálati kérelem miatt a szankciók visszatartó ereje - a csak évek múlva beálló fizetési kötelezettség miatt - jelentősen csökken. Így csak azon szankciók esetében indokolt fenntartani a végrehajtás felfüggesztésének lehetőségét, amelyek helyre nem állítható károkat, sérelmet okoznának a médiumoknak egy későbbi pernyertesség esetén. Ezek közé tartozna a médiaszolgáltatási jogosultság felfüggesztése és a médiaszolgáltatás törlése.

Ha a parlament elfogadja az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti módosító javaslatát, azzal két kormánypárti képviselő múlt héten elfogadott indítványát változatja meg, és lényegében az eredeti előterjesztéshez tér vissza. A fideszes L. Simon László és a kereszténydemokrata Pálffy István javaslatának elfogadása lehetővé tette volna, hogy a médiumoknak a bírságot ne kelljen rögtön befizetniük, hanem kérhessék a bíróságtól a határozat végrehajtásának felfüggesztését. A hétfőn benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat ezt a lehetőséget számolná fel.

L. Simon László a javaslatát ismertetve sajtótájékoztatón korábban azt mondta: indítványukkal jogilag is megszüntetnék annak lehetőségét, hogy egy jelentős bírság előzetes befizetésével a kiadó munkája ellehetetlenüljön.

Olvasóink írták

  • 12. load 2010. december 21. 21:14
    „11. miracle
    Próbálod te most mindezt elmagyarázni egy pártkatonának.
    Ugyan már!
    Mi értelme van?”
  • 11. miracle 2010. december 21. 20:13
    „pancser
    Te szemmel láthatóan tökéletesen nem érted miről van szó.
    Pártkatonák (NMHH) fogják megmondani, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Tedd föl a szemüveged, ha neked még ezek után sem látható, hogy ez mit jelent.
    Gyengébbek kedvéért: én döntöm el, hogy szerintem te írhatod-e azt itt, amit írsz, vagy nem. Jó lesz így neked?”
  • 10. gjozsi88 2010. december 21. 17:15
    „nagyfülesbagoly!
    Az a vak, aki nem látja mi folyik körülötte....amire hívatkozom az a Martonyi szájából hangzott el!
    A Hír Tv-ben a Martonyi nyilatkozatot leadták....igaz kissé megvágták, de ezt ő mondta a BBC riporterének!
    Vitád vele van, nem velem....!
    Hogy a külföldi sajtó negatív hireket ír magyarokról, azt szintén ti terjesztitek és tudjátok a baloldali suggallatoknak.....! Csak azt nem értem, ha a baloldal kinnt is hiteltelen, hogy tudja befolyásolni a kinti médiát?”
  • 9. load 2010. december 21. 00:39
    „8. pancser
    "Ez a törvény nagy lépés a sajtószabadság irányában."
    A demokráciában az alapelv ez: A hír szent, a vélemény szabad.
    Ugyan milyen sajtószabadság az, amelyben a véleményt pénzbüntetéssel regulázzák?
    Ne válaszolj, nem azért tettem fel a kérdést!”
  • 8. pancser 2010. december 20. 23:50
    „Ez a törvény nagy lépés a sajtószabadság irányában.Leginkább azért mert nagyobb felelősséget ró az ujságírókra, ami egyáltalában nem árt. Sokszor vélem úgy mintha szánt szándékkal egyesek a békétlenséget szítanák a sajtószabadság leple alatt. A mai média nem az igazságról szól, az újságírók ki merem jelenteni általánosítva is nem az igazság szolgálatában állnak, hanem a profit szolgálatába szegődtek, mert ugye meg kell élni, sokan vannak. Extremitás, az erkölcsökkel való szembehelyezkedők hatalmas jelentőséget kaptak ebben a világban. már most érezzük ennek kedvezőtlen hatásait, valamit tenni kellett. Tettek, mert bátrak voltak.”
  • 7. Boli 2010. december 20. 21:51
    „Hofit tessék hallgatni, aktuális lesz megint! A komcsik visszajöttek! Vadul nyomulnak, fosztogatnak és igyekeznek a nyomokat eltüntetni. Oszt még a cocikról hittük, hogy pofátlanok! Fideszkomcsiéknál arcátlanabb népség nincs!”
  • 6. háté 2010. december 20. 21:40
    „Narancstörvény, ehhez képest Kínában, jogállam van.
    Közeledünk a Palesztin állapotokhoz, először nem beszélhetsz-írhatsz, majd agyonvernek, lelőnek leágyúznak.”
  • 5. nagyfulesbagoly 2010. december 20. 20:19
    „1 es vedd le a piros szemüveged!
    Bár neked mindegy!
    Egy vaknak mindegy milyen a szemüvege..
    :))))))))))))))))))”
  • 4. pancser 2010. december 20. 20:11
    „Jó ez így, legalább gondolkodnak mielőtt írnak. Ismerjük jól a múltbéli helyreigzításokat, nagybetűvel a jogsértés, eldugva a helyreigazítás. A törvény nem azt jelenti, hogy nem lehet bírálni.”
  • 3. miracle 2010. december 20. 19:07
    „Cenzúra.
    Asszem itt a Kisalföldön sem sok kormányt bíráló cikk lesz.”
  • 2. erdeklödö 2010. december 20. 18:22
    „ALKOTMANY (Konstrukcio)! Egy adott allam alaptörvenye!!

    MEDIAALKOTMANY! ??????????????????????????????????????????????????????? ?”
  • 1. gjozsi88 2010. december 20. 17:17
    „Miközben a Martonyi a BBC-ben azt nyilatkozta ez ügyben, hogy a bírósági jogorvoslatnak halasztó hatálya van.....!?
    Hát megint majd a ballib média íratja az elmarasztaló cikket a nyugati sajtóban, ha nem fogják komolyan venni azokat, akik soha nem hazudtak.....!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemes emberszeretet és vudu gazdaságpolitika

Harrach Péter békét, örömöt, áldott ünnepet kívánt napirend előtt. Tovább olvasom