Kisalföld logö

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 13°C | 25°C Még több cikk.

Az EP alelnökének választották Schmitt Pált

Az Európai Parlament egyik alelnökének választották Schmitt Pált a testület keddi első plenáris ülésén. A néppárti politikus 257 szavazatot kapott a harmadik fordulóban.

Ezzel Schmitt Pál lett az Európai Parlament legmagasabb rangú magyar tagja. A jobboldali magyar politikus az első két fordulóban nem kapta meg a megválasztásához szükséges szavazatot, és a harmadik, egyben utolsó fordulóban nyerte el a tisztséget.

Az első két fordulóban a leadott szavazatok több mint felét megszerzett jelöltek kapták meg a 14 alelnöki tisztség egyikét, míg a harmadik fordulóban már a relatív többség is elég volt a győzelemhez. Schmitt Pál 2004-2009 között az EU-Horvátország parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttség elnökeként, valamint a kulturális és oktatási bizottság első alelnökeként dolgozott az Európai Parlamentben Korábban az ülésen az EP elnökének választották Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőt.

Az Európai Néppárt jelöltje az első házelnök, aki a volt szocialista tagállamok egyikéből származik. "Ez egy szimbolikus nap", amely azt jelzi, a kelet-európai országoknak, hogy megszűnt Európa kettéosztottsága - közölte Buzek a megválasztása után mondott beszédében. "Csak egy Európa van, amelyen mindannyian osztozunk" - jelentette ki a néppárti politikus.

Olvasóink írták

  • 5. Reális 2009. július 16. 09:01
    „Ott csak 3 magyar képviselő van!A 3 Jobbikos!”
  • 4. fortuna54 2009. július 15. 16:46
    „3-as.Azt a magyar álamal rendezzétek. Az unió nem mikulás.”
  • 3. bugriskin 2009. július 15. 13:25
    „Szerintem teljesen mindegy, hogy az EU parlamentben ki veri a nyálát! Tény, hogy a magyar munkavállalók és a nyugdíjasok érdekeit egyikem fogja behatóan képviselni.”
  • 2. kolombela 2009. július 15. 11:17
    „Nagyszerű! A szcientológia legalaább teret kap Brüsszelben is.”
  • 1. Primax 2009. július 15. 08:01
    „Uomo universale.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerződéses katona volt az egyik bombagyáros

Szerződéses katona volt az egyike annak a három kedden őrizetbe vett embernek, akiket az… Tovább olvasom