Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

A válságadók fokozatos kivonására szólítja fel a kormányt az MSZP

Az MSZP a válságadók fokozatos kivonását javasolja, és az egykulcsos adórendszer eltörlésére, egy kiszámítható energiastratégia kidolgozására, valamint az alapvető élelmiszerekre vonatkozó kedvezményes áfa-kulcs bevezetésére szólítja fel a kormányt.
Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzintézetek többsége júliustól ismét növelte a lakossági számlákhoz kapcsolódó díjait, és tovább drágultak a lakossági hitelek is. Mint írja, a kormány által egy éve átgondolatlanul és előkészületlenül bevezetett bankadó ugyanis az ügyfelekre hárul, így szép apránként, de a lakosság fizeti be a pénzintézetekre kivetett évi 200 milliárd forintot.

Emlékeztet arra, hogy további három, tavaly óta különadóval sújtott szektor is a fogyasztókra hárította a minden előzetes egyeztetés nélküli többletterhet. Az élelmiszerárak elszabadulóban vannak, az energiaszektorban sem jobb a helyzet, a mobilszolgáltatók pedig épp a minap emeltek a tarifáikon - fogalmaz.

Tukacs István szerint különösen felháborító e közvetett megszorítás annak tükrében, hogy egy velejéig szegényellenes, igazságtalan személyi jövedelemadó-rendszer miatt vált szükségessé, ráadásul az Orbán-kormány "a haveri cégeket, kereskedelmi láncokat, bankokat módszeresen kivonta a különadó-kötelezettség alól".

Az MSZP, amely Magyarországon 2005-ben elsőként vezetett be az "ügyfélbarát" garanciákat tartalmazó bankadót, a jelenlegi formájában igazságtalan és nemzetgazdasági szempontból is káros különadókat nem támogatja, ezért a válságadók fokozatos kivonását javasolja - áll a közleményben.

A szocialista párt felszólítja a kormányt, hogy törölje el az igazságtalan, egykulcsos adórendszert, és fogadjon el egy olyat, amely méltányosabb közteherviselést, ennek folytán magasabb fogyasztást tesz lehetővé, végső soron fenntartható költségvetési pályára állíthatja Magyarországot. Az MSZP által a parlamentnek benyújtott "kétkulcsos" javaslat mindhárom kritériumnak megfelel.

Azt is kérik a kormánytól, hogy álljon elő egy hosszú távon fenntartható és kiszámítható energiastratégiával, valamint fontolja meg az alapvető élelmiszerekre vonatkozó kedvezményes áfa-kulcs bevezetését - közölte Tukacs István.

Olvasóink írták

  • 1. rommel 2011. július 03. 23:24
    „A MULTIKAT VÉDJÜK , KÖZBEN A KISEMBEREKET KÉPVISELJÜK ?!
    EZ ÁM A DEMAGÓG DUMA MSZP !
    INKÁBB KÉRDEZEK : MENNYI A LOBBY PÉNZ ?
    HA NEM VAGYOK INDISZKRÉT !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor nyáron értékeli a kormány mukáját

- Orbán Viktor nyáron értékeli a kormány teljesítményét - mondta a Magyar Nemzetnek Navracsics Tibor… Tovább olvasom