Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

A romagyilkosságok áldozataira emlékeztek antifasiszták

Antifasiszta megmozdulást tartottak és kegyeleti őrséget álltak a Magyar Hősök Emlékművénél civil szervezetek szombaton a fővárosi Hősök terén, ahol a szervezők szerint a nap folyamán mintegy ötezer ember fordult meg és fejezte ki részvételével tiltakozását a fasizmus és az erőszak ellen.
A kisebbségi közösségek kirekesztése elleni tiltakozó megmozduláson egyszerre mintegy félszáz ember vett részt hosszabb-rövidebb ideig, és tíz perces kegyeleti őrséget álltak a romák elleni támadássorozat halálos áldozatainak tiszteletére. A 2008-ban kezdődött, és másfél évig tartó romák elleni támadássorozat hat áldozatának nevét és életkorát egy fehér táblára írták fel, és a transzparenst az emlékművet körbevevő kerítésre függesztették.

Az emlékmű elé két oszlopot is felállítottak, amelyre azokat a fotókat ragasztották fel, amelyeket a Roma Polgárjogi Alapítvány által meghirdetett pályázatán díjaztak. A sajtófotók a tatárszetgyörgyi, a kislétai és a tiszalöki áldozatok temetésén, illetve virrasztásán készültek, és a gyászt, a fájdalmat tükrözték.

A romák elleni, a Nemzeti Nyomozó Iroda által vizsgált kilenc fegyveres és Molotov-koktélos támadásban hat ember vesztette életét, öten súlyosan megsérültek. A sorozat-bűncselekmény - amelyet holokausztballadák és siratóénekek között a hangszórón keresztül többször is idéztek - 2008. július 21-én Galgagyörkön kezdődött, amelyet augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon történt támadás követett. 2008. november 3-ára virradóra Nagycsécsen Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két házra, a támadásban egy 43 éves férfi és testvére, egy 40 éves nő meghalt.

December 15-én Alsózsolcán egy férfit lőfegyverrel életveszélyesen megsebesítettek. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd a tűz elől menekülő 27 éves apát és ötéves kisfiát agyonlőtték, 6 éves kislányát súlyosan megsebesítették. Április 22-én Tiszalökön agyonlőttek egy férfit, majd augusztus 3-ára virradóra Kislétán egy anyát öltek meg sörétes fegyverrel, 13 éves lányát életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény-sorozattal gyanúsított négy férfit 2009. augusztus 21-én Debrecenben fogták el, azóta előzetes letartóztatásban vannak.

A két oszlop mellett folyamatosan őrt álltak a résztvevők. Egy szál virággal a kezében megjelent és őrt állt többek között Helmut Scholz európai parlamenti képviselő, az Európai Baloldali Párt külügyi vezetője, a német Die Linke elnökségi tagja, Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő, romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője, és Iványi Gábor lelkész, polgárjogi aktivista. Az antifasiszta megmozduláson ott voltak a Tatárszetgyörgyön meggyilkolt 27 éves Csorba Róbert szülei és rokonai is.

Az áldozatok megsegítésére egy kis dobozban adományokat is gyűjtöttek, amelyet egy külön, erre célra nyitott számlaszámra utalnak, és eljutatják a családnak. A Hősök terén az egész nap tartó emlékezésen többször megjelentek kopaszra nyírt, fekete ruhás, bakancsos fiatalok, akiket a rendőrök azonnal igazoltattak, majd megkérték őket, hagyják el a teret. Kisebb szóváltás alakult ki egy magukat Kossuth téri tüntetőknek nevező csoport tagjai és a megmozduláson résztvevő, magát zsidónak mondó férfi között, aminek a rendőrségi igazoltatás vetett véget.

A férfit bántalmazással fenyegették a csoport tagjai. A Hősök terén, a rendezvény kezdetekor tucatnyi fekete ruhás, bakancsos fiatal is megjelent, akiket a biztosításra kivezényelt kéttucatnyi rendőr később az 56-osok terén igazoltatott. A szervezők az antifasiszta megmozdulást azért hirdették meg, mert korábban a Nemzeti Forradalmi Párt "kampányrendezvényként bejelentett" neonáci megmozdulást akart tartani ugyanezen a napon a Hősök terén, amit a rendőrség ugyan megtiltott, de a bíróság engedélyezett.

A február 15-ről elhalasztott "becsület napi" megemlékezést végül a szervezők lemondták.

Olvasóink írták

  • 5. Reális 2010. március 08. 13:34
    „Magyarországon nincs rasszizmus,fasizmus,kirekesztés!A magyar békés,toleráns és türelmes nép!Nyugodtan tűrjük a rajtunk élősködőket is,egy hangos szavunk sincs!”
  • 4. Feri1 2010. március 07. 11:43
    „Én is antirasszista vagyok, mert elegem van abból, hogy a romák és gyermekeik írtják és félelemben tartják a magyar lakosokat Magyarországon.
    Az is érdekes, hogy a Kisalföldben és a többi bal-lib. médiában nem láttam cikket a Hétesen meggyilkolt utolsó magyarról és a temetéséről. 92 éves nő volt, akit 11 és 14,5 éves romák öltek meg. ????????????”
  • 3. GD 2010. március 06. 21:00
    „A cigóbűnözés ellen is szervezhetnének megmozdulást,tuti,hogy nem csak 5000 ember lenne ott.....”
  • 2. dr73 2010. március 06. 20:37
    „A sok ezer magyarra ki emlékezik?Akiket a cikkben említett hátrányosak végeztek ki....
    no comment”
  • 1. Reális 2010. március 06. 19:57
    „5.000 ember?Benne voltak a fényképezős japán turisták is!A híradó képei szerint a kutya sem volt kiváncsi!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holokauszttagadó felirat Gyöngyösön

Holokauszttagadó, gyalázkodó feliratot festettek ismeretlenek Gyöngyösön a zsinagógához tartozó… Tovább olvasom