Kisalföld logö

2017. 12. 19. kedd - Viola -6°C | 1°C Még több cikk.

A muzsika mágikus színpada

Bécsbe, a zene fővárosába minden zenésznek és zenerajongónak öröm megérkezni.

Ami ennél is kellemesebb érzés, született bécsiként élvezni az ide zenei ajándékot hozó külföldi zenekarok és szólisták produkcióit, amelyek egyben őrzik és frissítik az itteni gazdag zenei hagyományokat.

A pórba emlékezetes estét ígért
A Győri Filharmonikus Zenekar évszázados története alatt hűen őrizte azt a zenei hagyományt, melyet az alapító Richter János indított el a folyók városában. Számos sikerük közül kiemelkedik, hogy olyan világnagyságok műveit játszhatták elsőként Magyarországon, mint Andrew Lloyd Webber Requiemjét, vagy az a tény, hogy az idei év tavaszán a világ első számú filmzeneszerzőjével, Ennio Morriconéval adhattak nagy sikerű koncertet. A tegnapi siker azonban ma már nem siker! Tudja ezt minden művész. Mindig új célokat kell kitűzni, hogy művészetükkel újabb zenei élményeket adjanak és sikereket érjenek el. Mi is lehetne ennek jobb helyszíne, mint Bécs, ahol szívesen adnak egymásnak randevút a világ zenei ínyencei. Vannak a világban mágikus helyek, melyek említése is izgalommal tölti el a zenészek és zenerajongók szívét. Ezek közé tartozik Bayreuth, a Covent Garden, a Carnegie Hall, a salzburgi Festspielhaus és a bécsi Musikvereinsaal, ahol a győriek a Musik der Meister koncertsorozatban léptek fel.

Minden egy kicsit a zenéről szól

A csípős novemberi szél csendes esőt hozott Bécsbe. Ami a patinás bécsi belvárosban egészen bizarrul festett, az a szélben hajladozó pálmafák látványa volt a Musikvereinsaal előtti téren. Hiába, a bécsiek szeretik fokozni az amúgy is lenyűgöző látványt. Az impozáns épület klasszicista stílusban épült a XIX. század elején. Bécsben minden egy kicsit a zenéről is szól. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Musikvereinsaal melletti utca a Bösendorfer nevet viseli a  világhírű zongoraépítő-mester és alkotásai után.

Az ide érkező győri zenészek nem álmodhattak a Bécsre oly jellemző Zacher tortáról, habos kapucínerről vagy forró melanzsról. Azonnal a koncertterembe siettek és elkezdődött a próba, amelyen a karnagy, Karl Sollak a legapróbb részletekig átvette a Győri Filharmonikus Zenekarral Richard Wagner A nürnbergi mesterdalnokok nyitányát, Brahms IV. e-moll szimfóniáját és Hacsaturján d-moll hegedűversenyét, amelynek szólistája az elbűvölő szépségű és rendkívül tehetséges, iráni származású Martha Khadem-Missagh volt. A zenészek pontosan, precízen hajtották végre a dirigens utasításait. Már a próba is emlékezetes estét
ígért a Musikvereinsaalban, amelynek nagytermét méltán nevezik Aranyteremnek, hiszen a karzatot tartó több tucat kariatidát, a terem karzatát és faburkolatát is pazar aranyozás ékesíti. A teremnek más büszkesége is akad: az akusztikája, amely olyan csodálatos, hogy a próba szünetében az egyik ajtófélfa között magában gyakorló bőgős ámulva mondta, hogy még itt is milyen hibátlan a terem akusztikája.

A nürnbergi mesterdalnokok nyitányát, Brahms IV. e-moll szimfóniáját és Hacsaturján d-moll hegedűversenyét, amelynek szólistája az elbűvölő szépségű és rendkívül tehetséges, iráni származású Martha Kh
„A Győri Filharmonikus Zenekar ötödik alkalommal szerepel a bécsi Musikvereinsaalban – büszkélkedik Baross Gábor igazgató. – Ez a hatalmas épület az ezernyolcszázas években a Bécsi Ének- és Zeneegyletnek volt az otthona. Mostanra világhírűvé nőtte ki magát az épület. Napjainkban a bécsi filharmonikusok, a bécsi szimfonikusok és a Nieder-Österreichische Tonkünstler Orchestra otthona. Ha a Musikvereinsaalt és a bécsi szimfonikusokat együtt emlegetik, akkor az egész világban a legtöbb embernek  a hagyományos újévi koncert jut az eszébe. Ennek a hagyománynak a létrehozása Klemens Klaus nevéhez fűződik, melyet Willy Boskowski folytatott, méghozzá oly módon, hogy a hegedűvonójával hol játszott, hol pedig vezényelt ezeken a felejthetetlen koncerteken. Zubin Mehta, Lorin Mazel, Herbert von Karajan, Ricardo Muti, Claudio Abbado is ennek a neves tradíciónak a követői közé sorolhatók. Fellépett itt Placido Domingo, José Carreras, Luciano Pavarotti, Montserrat Caballé. Így nekünk is óriási megtiszteltetés ezen falak között játszani, amit komoly zenediplomáciai sikernek tekinthetünk. Kell hozzá még a szerencse és a csillagok kedvező állása is. Legalábbis először... Mi ötödször játszunk itt. Ehhez a szerencsén kívül más is kell. Velünk elégedettek voltak és újra meg újra visszahívtak bennünket. Erre igazán büszke vagyok."

Mesteri  dallamok

Ha hinni lehet a mendemondáknak, annak idején Enrico Caruso valósággal rettegett a művelt budapesti közönségtől, mert a rendkívül igényes publikum még meg is dobálta, ha nem jól énekelt. Bécs azonban teljesen más. Az itteni közönség toleráns, nagyon képzett és „vájt fülű". Sok időt fordítanak zenehallgatásra és az átlag bécsi polgárt is érdekli a zene. A Musikvereinsaalban koncertet hallgatni, bérletet váltani a hangversenysorozatokra igazi sikk! Bécsben fellépni azonban „életveszélyes" dolog, mert a bécsi közönség minden hangját ismeri a műsoron szereplő műveknek és nagyon kritikus. Elkényeztetettek, mert itt a világ legjobb zenekarai, karmesterei és szólistái adják egymásnak a kilincset. A bécsiek egyszerűen tudják, mi a jó! A Győri Filharmonikus Zenekar is ebben részesítette a nagyérdeműt. A koncertre zsúfolásig megtelt az Aranyterem.

Ami igazán érdekes volt, hogy meglehetősen nemzetközi közönség tisztelte meg a hangversenyt. Nagyon sok japán hallgatta a felcsendülő műveket, amerikaiak, afrikai-
ak és irániak is szép számmal voltak jelen Ez utóbbiak tisztelgése a fiatal perzsa származású szólistának szólt elsősorban. Elcsépelt közhely, hogy a zene nemzetközi közös nyelv és mindenki megérti, de itt, a zene fővárosában ez szinte tapintható volt.

A bemutatott művek a zeneirodalom igazán népszerű darabjai. A Wagner-darabnak győri vonatkozása is van, hiszen Richter János kortársa és jó barátja volt Wagnernek. Brahms négy romantikus szimfóniája közül a legnépszerűbbet játszották a győri filharmonikusok. Ebből még filmfőcímzene is született a Szereti ön Brahmsot? című filmhez, amelyben Ingrid Bergman és Anthony Perkins játszott óriási sikerrel. A győri zenekaré sem maradt el ettől! A Wagner- és a Brahms-mű is sikert aratott, ami azonban igazán érdekes, hogy a német nyelvterületen az orosz zeneszerzők nagyon közkedveltek. Hacsaturján örmény népzenei elemekre épülő, érzékiséggel teli, egzotikus d-moll hegedűversenye hatalmas siker volt. Ehhez hozzájárult a szólista légiesen finom megjelenése, szépsége is. Ez azonban még kevés lenne az üdvösséghez a Musikvereinsaalban a művelt bécsi közönség előtt. Martha Khadem-Missagh meggyőző játéka, magával ragadó temperamentuma, dinamizmusa lenyűgözte a hallgatóságot. Hol valósággal sírt, hol bömbölt, hol rekedten suttogott kezében a Vian mesterhangszer. A hangos bravókkal kísért tapsot alaposan megszolgálta.

Karl Sollak igazi világpolgárként tért vissza Bécsbe, hiszen sikeresen vezényelt Minneapolisban, Szöulban, Rio de Janeiróban, Dublinban és ő volt Placido Domingo húsz állomást érintő turnéjának dirigense is. A győriekkel is itt, a Musikvereinsaalban találkozott évekkel ezelőtt először és azóta is sikeres az együttműködés köztük.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ünnep illatai

A fenyő és a fahéj illata nemcsak hozzátartozik a karácsonyhoz, de áldásos hatásai is vannak. Tovább olvasom