Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

˝A mostani mehet a kukába és új, valós számokra épülő költségvetés kell˝

Az LMP szerint a szükséges gazdaságpolitikai fordulathoz Fellegi Tamás mellett Matolcsy Györgynek is mennie kell.
Új, valós számokra épülő költségvetés elfogadását sürgeti az LMP. Az ellenzéki párt szerint a szükséges gazdaságpolitikai fordulathoz Fellegi Tamás mellett Matolcsy Györgynek is mennie kell. Scheiring Gábor országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: mára a kormány előtt is világossá vált, amit az LMP hónapok óta mond, vagyis hogy a jövő évi költségvetés "mehet a kukába". Hozzátette: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a büdzsé már az elfogadása előtt megbukott.

A politikus hangsúlyozta, hogy az LMP szerint a jelenlegi helyzetben a pártok, illetve a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek részvételével zajló válságtanácskozásra, valamint azonnali és gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra, így például a háromkulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetésére van szükség.

Olvasóink írták

  • 18. gjozsi88 2011. december 13. 16:42
    „még annyit:
    Ha minden olyan szar volt, akkor miért dobtak ki az egy kulcsos adóval ugy 500 milliárdot, hogy ezzel szemben 0% belső fogyasztás növekedés lett?
    Miért vettek Mol plakettet, mely mára felét éri?
    Miért van szükség több tiz milliárdos stadionokra????
    Szóval az intézkedések cáfolják a feltételezést, hogy hazudott orbán, mikor nem merte kimondani, hogy szarba vagyunk-szerinted!”
  • 17. gjozsi88 2011. december 13. 16:37
    „rommel!
    Segítek!
    A Kósa-Szijjártó megnyilvánuláskor azonnal jött ide a Brüsszel és az IMF, mert azt hitték valamit eltitkoltak előlük!
    Aztán szépen megnyugodva hazamentek!
    Miközben a Varga Mihály megtalálta azokat a csontváznak nevezett kieső bevételeket a 2010-es költségvetésben, amit saját maguk csináltak!
    A Kósa árfolyama és a társasági adó csökkentése.......ekkor indult el a lejtmenet!!!

    Ugye nem gondolod komolyan, hogy a tárgyév költségvetése nem tartalmaz bevételt és kiadást?????
    Márpedig a bevételt a Fidesz növeli, kiadást csökkenti.......!
    Hova lesz a különbség?????
    Éhező gyerekek......Csendes Óceánon feleségestül nyaraló megyei közgyülési elnökök!!!!”
  • 16. rommel 2011. december 12. 20:38
    „JÓZSI
    SZERINTED MEKKORA PÁNIK LETT VOLNA , HA ORBÁN ELMONDJA A TELJES IGAZSÁGOT ARRÓL
    , HOGY MEKKORA TRÁGYA DOMBOT HAGYTATOK ITT !!!
    AZ EURÓ EGYBŐL 300 FORINT LETT VOLNA !!!
    JÓZSI NINCS MIT ELLOPNI , HACSAK A HITELEKET NEM !
    DE TUDOD MIT , AZT VIHETITEK !
    LASSAN DE BIZTOSAN TELNEK A KAPTÁRAK !!!”
  • 15. gjozsi88 2011. december 12. 10:51
    „rommel
    Kicsi bogaram!
    Ugye nem az elműlt 8 évezés fogja eltakarítani Viktort, ami márciusra lesz várható....ha kitart addig????
    A stabil költségvetés, gazdaság, közepes az adósság, világ elsők közti a hiány-indokolta Viktor az IMF szükségtelenségét tavaly nyáron, amikor 265 ft az euró és 175 bázis CDS felár volt!
    Mára bovli és ujra IMF 300 ft euro és 680 bázis feletti CDS felár!

    Ja....és ha igaz, hogy a szocik loptak, akkor tekintettel arra, hogy most a szocik adóit emelik, kiadásait csökkentik, akkor most még jobban lopnak!!!!
    Ugye az adófizetők szempontjából tök mindegy, hogy ki lop, mert nekünk kell megfizetni!
    Ja.......az, hogy repkednek az évek, az természetesen nem igaz!
    Feljelentések vannak.....csak egy ügy nem állt meg!
    Ami pénzbe fog kerülni a hamis vád miatti kártérítések sorozata!
    Remélem azt csak a kétharmad fogja fizetni, ha már elhitték a szocik lopnak cimű mesét!!!!!”
  • 14. rommel 2011. december 11. 20:19
    „NAGY A TANAKODÁS A BALOLDALON !!!
    MÁR MÁSFÉL ÉVE NEM ESIK LE SEMMI A ZSEBEKBE !!!
    CSAK AZ ÉVEK REPKEDNEK MEG AZ IDÉZÉSEK !!!
    KELLEMETLEN , DE AKI A ZSEBEIVEL ÁLMODIK , AZ RÁCSOKRA ÉBRED !!!”
  • 13. load 2011. december 10. 21:43
    „12. fortuna54
    De nem is az egykulcsos adóval!”
  • 12. fortuna54 2011. december 10. 21:35
    „10.load Ezek az országok nem az utolsó egy évben elözték meg M.országot.”
  • 11. miracle 2011. december 10. 21:26
    „A 2, 3 kulcsos adó kapásból hozna legalább 500 mrd-ot és máris sokkal, de sokkal jobb helyzetben lennénk, De nem, a büszkeség, bocsánat a pökhendiség már megint sokkal nagyobb. Be nem vallanák semmi pénzért, inkább szakadékba vezetik az országot.”
  • 10. load 2011. december 10. 20:52
    „6. westi
    Svédországban, Ausztriában, Németországban, sőt tőlünk nyugatra mindenütt többkulcsos adó van. Mégis - valahogy - jobban állnak mint mi.
    Akkor hogyan van ez?
    Egyégként a szlovák egykulcsos rendszerben 19% a személyi jövedelemadó, a vállalati nyereségadó és az Áfa.
    A vállalati szektor hiába termel, ha a fogyasztást korlátozza az Európában egyedülállóan magas általános forgalmi adó (Áfa).”
  • 9. load 2011. december 10. 20:43
    „5. westi
    Az a 130-as szám legfeljebb Budapestre lehet igaz.
    Tavaly, csak december 7-ig 20 ilyen budapesti eset volt.
    Amikor Tarlós megszüntette a hajléktalanokat támogató összes civil szervezet állami támogatását, és a krízis szezon végén (április) 550 hajléktalan szállást számolt fel Budapesten, akkor sejetni lehetett, hogy a megfagyásos esetek száma nőni fog. Hogy mennyi lesz ezen a télen, várjuk ki!
    Ha már az Al-Jazzeera is helyszíni beszámolós hírnek gondolja a magyarországi hajléktalan kérdést, a helyzet kezd - legalább is - elgondolkodtató lenni.
    http://www.gepnarancs.hu/2011/12/az-al-jazeera-is-magyar-hajlektalanokert-kampanyol/”
  • 8. gjozsi88 2011. december 10. 20:33
    „még annyit:

    "De több kulcsos adórendszer már volt és azzal együtt csődbe vitték az országot."
    Arról a csődről annyit tudunk, hogy a Viktor stabil gazdasággal, költségvetéssel, közepes adóssággal és világ elsők közti hiánnyal indokolta az IMF szükségtelenségét 2010 juniusában!
    Amit alátámasztott, hogy 265 ft euró árfolyam és 175 bázis CDS felár, mely utóbbiba az ország akkori összes kockázata bennt volt!
    Mára a világ 8 legkockázatosabb országa lettünk, 680 bázis CDS felár, 300 ft euró!
    Mindez úgy, hogy a magyar gazdaság elszakadt a régiós gazdaságoktól!!!!!
    Ja.....a devizakitettség növekedés amiről beszéltek most, az a szocik idején is létező lakossági adósság változatlansága után nőtt! Azt a szocik 175 bázison finanszirozták!
    Amitől nött a magánpénztár, mint belső állampapir vásárló megszüntetése után a változatlan finanszirozási igény okán keletkezett!
    Azaz a belső vevőt devizából kellett helyettesíteni!
    Talán emlékszel ettől lett 2 fokozatú leminősítés is!!!!

    Szólj a Petikének, hogy nem csak az adósság tartalmazza a deviza kitettséget, amivel indokolja az adósság újra 82% fölé emelkedését, hanem a forintban kifejezett GDP is, az export tartalom miatt, ami a GDP 80%-t teszi ki!
    Persze nektek még mondhat ilyet!!!!!
    Hozzáértőknek nem!
    Ezért van BOVLI és IMF-EU tárgyalási kényszer!!!!
    Jó ébredezést!”
  • 7. gjozsi88 2011. december 10. 20:15
    „westi
    Ugye azt a demagóg mesét nem hiszed el, hogy az eddigi válságot a progressziv adó hozta???
    Kicsi bogaram!
    Az egy kulcsos adó lemondott a költségvetés oldalán 500 milliárdról.....azaz a zembereknél maradó rész maga a GDP közel 2%-a!
    Ezzel szemben,.... mert ennek jelentős része a jómóduak bankszámláin megtakarításként kimutatható, azaz a gazdaság számára semmi hasznot nem hoz, mert pangó pénz.....0%-os belső fogyasztás növekedést értünk el!
    Azaz ami eszköz volt a magyar kormány kezében, hogy a gazdaság növekedését ne tegye ki e mértékig az export kitettségnek, azzal sem élt!!!!!!
    Ugye nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy nem a progressziv adó okozta a problémát?????
    Főként akkor ha tudjuk, hogy azt a pénzt, ami kiesett a költségvetésből és 0% belső fogyasztás növekedéssel járt, azt bizony olyan megszorítással kellett pótolni, hogy az további belső fogyasztás csökkentéssel járt!
    Az egy kulcsos adó nem hozta a várt sikert!
    Ugyanis a beruházás szempontjából az adóterheknél lényegesen fontosabb a kiszámitjatóság, jogbiztonságot imádott kormányod tönkrevágta az össze-vissza adó emelésekkel, visszamenőleges törvényekkel!
    A befektetők az egy kulcsos adó ellenére szlovákiába mentek!
    Náluk 6-8%-os beruházás növekedés volt, nálunk kb ennyi csökkenés!!!!!
    Az adó mértéke a svédeknél a legnagyobb, mégis egyik legdinamikusabb gazdaság az övék, mert az állam nagyobb szolgáltatást is biztosít ezért cserébe!
    DEMAGÓGIA off-shore országot létrehozni, miközben tönkrevágjuk a befektető bizalmat és közben bőszen támadni az OFF-SHORE tevékenységet!
    Elöbb itt az ideje a fidesz ideológiai csapongásának a befejezésére!”
  • 6. westi 2011. december 10. 19:22
    „De több kulcsos adórendszer már volt és azzal együtt csődbe vitték az országot. A kis vállalkozók Szlovákiába menekültek, a nagyok és a politikus bűnözők meg Ciprusig futottak előle.
    Akkor ez hogy is van?”
  • 5. westi 2011. december 10. 19:14
    „2006-10 között 130 hajléktalan fagyott meg!
    Igaz szabadok voltak, közterületeken aludhattak odapiszkítottak ahova akartak.
    Most büntetve vannak!
    Mert melegben emberi körülmények közt aludhatnak, tisztálkodhatnak és étkezhetnek. Ezzel meg az a probléma, hogy csak demagóg, ócska szöveggel lehet ellene fellépni.”
  • 4. miracle 2011. december 10. 18:58
    „Primax
    Tisztában vagyok vele, de nem ezért írtam. Hanem ha következetesek lennének, nem tökölnének a gazdagokat gazdagító 1 kulcsos adó eltörlésével. Pláne ilyen helyzetben. De nem azok.”
  • 3. Primax 2011. december 10. 18:41
    „1. miracle !
    " Ha a bankszektort, meg a telekom cégeket meg tudták vágni..."
    Ezt már megpróbálták...nézzed meg a kezelési költségeket, hitelkamatokat, számlavezetési díjakat, "egyéb" - járulékos - költségeket, nézzed meg a mobiltarifákat január 1-től... !
    A "megvágás" nagyobb részét simán áttolják az ügyfelekre. Mondhat bármit a kormány, a "végén csattan az ostor"...tehát rajtunk, fogyasztókon. A buli legnagyobb részét a végfogyasztó viszi el...
    Mindig.
    És ez mindig is így lesz.
    Sajnos.”
  • 2. Dwatson 2011. december 10. 18:37
    „A költségvetéssel együtt az új alkotmány és a munka törvénykönyve is oda való,több rendelkezésükkel együtt,olyanokkal mint a rokkantnyugdíjak megszüntetése vagy a hajléktalanság büntetése...”
  • 1. miracle 2011. december 10. 17:28
    „Így van, több kulcsos adó kellene, már jövőre.
    Ha a bankszektort, meg a telekom cégeket meg tudták vágni mondván, hogy hülyére keresik magukat, úgymond pofátlanul, nos ez igaz azokra is, akik havonta fél-1 milliókat tesznek zsebre. Ennyi pénzt csak tisztességtelenül vagy túlfizetett munkakörben lehet keresni. Lehet szépen perkálni adó formájában.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzszállítórablás: előzetes letartóztatásban a két gyanúsított

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1,2… Tovább olvasom