Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A legtöbb baleset augusztusban történik

A július, augusztus, szeptember hónapok az év legbalesetveszélyesebb időszakai – derül ki a KSH éves jelentéséből.

A statisztikák szerint az év hetedik, nyolcadik és kilencedik hónapjában fordul elő a legtöbb baleset.

Pedig ilyenkor sokkal több zavaró körülménnyel kell a sofőröknek számolni, mint máskor. Sokan kelnek ugyanis útra, és a nagy forróság, valamint a hirtelen jött esőzések is nehezítik az autósok dolgát.

Augusztus vezet

Az elmúlt években rendszerszerű volt, hogy a nyári hónapokban megugrott a balesetek száma. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján 2008 júliusában 1789, augusztusban 1911, szeptemberben pedig 1707 olyan karambolt regisztráltak, amelyben személyi sérülés történt.

Ez a szám még mindig nem nevezhető megnyugtatónak, annak ellenére, hogy az előző években sokkal több balesetről érkezett bejelentés.


Naponta 3 halálos áldozat

A forróságban sokan nem számolnak azzal, hogy a figyelem csökken, nehezebb koncentrálni, ami súlyos, sőt, halálos kimenetelű balesetet is okozhat.

A sebesség nem megfelelő megválasztása, illetve az elsőbbség meg nem adása szintén növeli a statisztikák mutatóit.

A tavalyi évben a legtöbb halálos kimenetelű baleset júliusban volt, összesen 96-an vesztették életüket. Ez azt jelenti, hogy naponta 3-an haltak meg az utakon.

Ezüstérmes régió

Megyénkben kifejezetten sok baleset tapasztalható, a Közép-dunántúli Régió - melybe Győr-Moson-Sopron megye is tartozik -, második helyet foglalja el a statisztika területi bontásában, vagyis Magyarországon ez a régió a második legbalesetveszélyesebb körzet.

Ezért fontos az odafigyelés, a körültekintő vezetés, és az útviszonyoknak megfelelő közlekedés.

 Képünk illusztráció


Olvasóink írták

  • 5. miracle 2009. július 29. 22:09
    „"A statisztikák szerint az év hetedik, nyolcadik és kilencedik hónapjában fordul elő a legtöbb baleset.
    Pedig ilyenkor sokkal több zavaró körülménnyel kell a sofőröknek számolni, mint máskor."
    MIt keres itt a "pedig" ?”
  • 4. oPTiKa 2009. július 29. 19:30
    „vagy ősszel, amikor csúsznak a nedves levelek az úton ;)
    vagy...”
  • 3. lolita 2009. július 29. 09:48
    „A kep pont beleillik bar lehetett volna a nelkül is.Temahoz szolva ez mindig igy szokott lenni nyaron,vagy telen van a legtöbb baleset az utakon.”
  • 2. zotya975 2009. július 29. 04:56
    „Most miért? Elrettentésnek pont jó. Bár szerintem már megszokták. Ha nem lenne kegyeletsértő, én a vétkeseket összeraknám pár napra a szétroncsolt áldozattal, had nézegessékmit csináltak. Jó-jó persze nem tenném meg a hozzátartozók miatt sem, de azért megmutatnám neki annyi időre amíg kihányja a belét.”
  • 1. lolita 2009. július 29. 02:09
    „moderálva”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb gyermekhalál a strandon: négyéves kisfiú az áldozat

Siófokon élménymedencébe esett tisztázatlan körülmények között egy 4 éves taksonyi kisfiú még július 19-én. A gyerek öt nappal később meghalt a kórházban. Tovább olvasom