Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

A hódmezővásárhelyi Fidesz elítéli az Orbán és Lázár elleni tüntetésen történteket

A hódmezővásárhelyi Fidesz elítéli a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Jobbik pénteki demonstrációján történteket - áll a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Szolidaritás mozgalom és a Jobbik tüntetői fogadták Orbán Viktor miniszterelnököt pénteken Hódmezővásárhelyen; a kormányfő Lázár János fideszes polgármester meghívására érkezett a helyi közgyűlés rendkívüli ülésére. A két szervezet demonstrációja számára a Kossuth tér egy a városházától távolabbi részét jelölték ki, de mintegy harminc tüntető a kormányfőt váró újságírók mögé állt, és onnan bekiabálásokkal, füttyökkel igyekezett megzavarni a miniszterelnök érkezését, valamint az őt fogadó polgármestert.

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete a leghatározottabban visszautasítja azt a városhoz, és annak minden jóérzésű polgárához méltatlan magatartást, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hódmezővásárhelyi látogatása kapcsán a városháza épülete előtt megjelent mintegy harminc tüntető tanúsított - olvasható a közleményben.

A "Magyar Szolidaritás Mozgalom Budapestről buszokkal Hódmezővásárhelyre hozott bértüntetőinek és jobbikos cimboráiknak artikulálatlan, trágár és a legrosszabb vásárhelyi kocsmába sem illő szitkozódása, és jól láthatóan a sajtó képviselőinek szánt eszetlen, ocsmány előadása minden hódmezővásárhelyi polgárt megdöbbentett, és mélységesen felháborított" - fogalmaznak.

Hódmezővásárhelyen véleménynyilvánítási szabadság van, a nézeteltéréseket megbeszélik, a vitákat lefolytatják az emberi méltóság, tisztelet és tisztesség határain belül. Józan, kulturált magyar emberek között ez így szokás. "A Magyar Szolidaritás Mozgalom és jobbikos cimboráik nem mást, mint saját magukat minősítették" - áll a közleményben.

Olvasóink írták

  • 15. machers 2012. május 28. 20:15
    „14.machers 2012.05.28. 20:06
    Helyesen:
    NEM LESZ NEHÉZ VÁLASZOLNOD,...”
  • 14. machers 2012. május 28. 20:06
    „13.rommel2 2012.05.28. 18:59
    Erwinem!
    Kösz, de az állapotod miatt nem akarlak megfosztani tőle. Ha szükségem lesz rá, akkor inkább megkérdezem az orvosomat, gyógyszerészemet.
    INKÁBB TÉRJÜNK VISSZE AZ EREDETI KÉRDÉSHEZ! nEM LESZ NEHÁZ VÁLASZOLNOD, HISZEN LINKET IS ADTAM HOZZÁ SEGÍTSÉGÜL.”
  • 13. rommel2 2012. május 28. 18:59
    „MACHERS
    ELFOGYOTT A GYÓGYSZER ???
    IRD MEG A NEVÉT ÉS ÉN KÜLDÖK NEKED EGY LEVÉLLEL !!!
    TUDOD , SZIVESEN SEGITEK 50%-OS ISMERŐSÖKÖN !!!”
  • 12. machers 2012. május 27. 22:47
    „11.rommel2 2012.05.27. 21:45
    Erwinem!
    Nem MSZP, hanem MSZM!
    Ezeknek annyi közük van a szocikhoz, mint neked a józan észhez:
    http://www.szolidaritas.org/”
  • 11. rommel2 2012. május 27. 21:45
    „A BALOLDALI CSŰRHE HŐBÖRGÖTT !!!
    GYURCSÁNYT ÉS A LOPÁSOKAT SIRJÁK VISSZA !!!”
  • 10. LAZA 2012. május 27. 16:33
    „A rémhírtelevizió gyalogkakkukjai még a békés nőnapi rendezvényeken is megjelentek sz.rt keverni.
    ha nem volt balhé ők kreáltak.Gyomorforgató!
    Most meg néhány tucat ember ordibálása miatt sírnak.
    Mi lesz ha százezrek mennek tüntetni,és nem lefízetett "békemenetesek"lesznek.
    Pedig ha így folytatódik akkor előbb útobb ez a békés beletörödő magyar nép is megvadul.
    Aztán vége lesz a nagy mesemondásoknak.”
  • 9. BJ.MÓVÁR 2012. május 27. 11:58
    „Záptojásokat érdemeltek volna,a bekiabálás,fütty az dicséret!!”
  • 8. BJ.MÓVÁR 2012. május 27. 11:58
    „Záptojásokat érdemeltek volna,a bekiabálás,fütty az dicséret!!”
  • 7. kotorék 2012. május 26. 19:44
    „Az a dolguk , Amikor Gyurcsányék ellen tüntettek akkor meg az volt a dolguk!”
  • 6. gjozsi88 2012. május 26. 18:19
    „fortuna54!
    Persze.......és tekintettel arra, hogy a szocik 175 bázis országkockázatot fizettek adó fizető pénzen, mig a fidesz 500-710 bázis közt!!!
    Ha van még hülye, akinek ez a hatalmas kamatteher megéri.....?
    Hajrá fülke forradalom!!!!”
  • 5. fortuna54 2012. május 26. 17:28
    „1-es,azért még mindíg több szavazójul lesz,mind a szocialistáknak.”
  • 4. gyugyu1 2012. május 26. 15:03
    „röhej "harminc embert" buszokkal szállitottak a helyszínre BRUHAHA !!!!!”
  • 3. Primax 2012. május 26. 10:31
    „"A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete a leghatározottabban visszautasítja azt a városhoz, és annak minden jóérzésű polgárához méltatlan magatartást, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hódmezővásárhelyi látogatása kapcsán a városháza épülete előtt megjelent mintegy harminc tüntető tanúsított - olvasható a közleményben.
    A "Magyar Szolidaritás Mozgalom Budapestről buszokkal Hódmezővásárhelyre hozott bértüntetőinek és jobbikos cimboráiknak artikulálatlan, trágár és a legrosszabb vásárhelyi kocsmába sem illő szitkozódása, és jól láthatóan a sajtó képviselőinek szánt eszetlen, ocsmány előadása minden hódmezővásárhelyi polgárt megdöbbentett, és mélységesen felháborított" - fogalmaznak.
    Hűha, milyen érzékennyé váltak ezek a narancssárgák...XD
    Amire az 1. kommentemben is utaltam - és "miracle" is írta : bezzeg amikor az ő híveik viselkedtek így, az - teljesen - rendben volt...
    Most meg itt hisztiznek...
    Kétszínű és hazug egy társaság.”
  • 2. miracle 2012. május 25. 22:08
    „Amikor pl Demszkyt v Gyurcsányt szidták és dobálták akkor persze nem volt probléma, mi?”
  • 1. Primax 2012. május 25. 21:56
    „" A hódmezővásárhelyi Fidesz elítéli..."
    Amikor Gyurcsány ellen tüntettek, kereplőztek, hazaárulóztak a híveik, akkor azt miért nem ítélték el ?
    A narancssárgák - inkább - szép lassan szokjanak hozzá, hogy a ZEMBEREK többségének tele van a hócipője...
    Kergessék el végre a lila ködöt a szemük elől : nem sikeresek, nem népszerűek már többé.
    És a java még csak most következik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új klub nyílik az egykori Coke Club helyén

A Beach Clubot a Rise FM-et működtető konzorcium üzemelteti, és éjfélig szolgáltat zenét - teszi mindezt halkan. Tovább olvasom