Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

A bizonytalanság bölcs guruja

Prof. dr. Popper Péter pszichológus, egyetemi tanár, mogorva ember. A diákjai csak a Bizonytalanság Gurujának hívják, de ő ezt bóknak veszi. Miközben népszerű, misztikus, ám mégis közérthető könyveket és cikkeket ír a boldogságról, az európaiságról, az emberi gőgről és a keleti vallások pszichológiájáról, ő maga nem szívesen magyarázza állításait.
Legújabb könyve, amin most dolgozik, a XXI. századi sátánról fog szólni, vagyis a gonoszság mai formáiról. Semmi gyűjtőmunka, csak gondolkodás. Úgy tűnik azonban, hogy ez jobban megy egyedül, mert kísérletemet némi filozofálgatásra a pszichológiáról és munkásságáról egy az egyben elutasítja.
Persze van egy másik Popper Péter is – bár ő ezt tagadja. Szóval fél óra múlva előbukkan az, akinek az emlékei, az élete a fontos, no meg Lurkó kutya, akit üzenetrögzítőjén így mutat be a hívó félnek: Isten kis tacsija. De először még róla sem akar nyilatkozni. Pedig kedves Popper úr: hosszan tartó betegsége, és az éjféli séták a Kossuth téren a szálkás szőrű tacsival ugyanúgy hozzátartoznak személyiségéhez, mint az, hogy megbukott az érettségin, vagy hogy a Horn-kormány tanácsadója volt.

Fekete ing,

vékony cigaretta


Amikor megérkezünk, Lurkó kutya hangos ugatása fogad. Bizalmatlan, ahogy gazdája sem nyílik meg elsőre. Hangosan ugat, ám ő előbb felenged.

Kitárulkozás ? Emlékek

Győzelem. Bár kérdés, ki győzött le kit, és egyáltalán csata volt-e ez. Popper, aki diákkorában egészen másodosztályú minősítésig jutott sakkozásban, úgy tűnik, nemcsak Istennel sakkozik, hanem velem is. Félórás kérdés-felelet után úgy tűnik, jöhet a mesélés...
– Ön is hasonló tanár ?

Átmeneti tudomány

népszerű képviselője


Popper Péter azt mondja, a pszichológia átmeneti tudomány, aminek nincsen jövője. El fog tűnni. Mire én megjegyzem, akkor a legjobb korban élt. Bár hogy is mondhatnék ilyet, hiszen nem lehetett a király barátja... De akkor milyen volt pszichológusnak ?
– Először is volt egy kinyírásom ’ 92-ben, amikor kinyírták a tanszékemet, a két tévéműsoromat, és senki nem merte kinyitni a pofáját, csak mindenki csendben súgta, hogy velem van. És egyszer, pillanatnyi elmezavaromban elmondtam róluk a véleményemet is. Az Akadémia kávéházában ott ültek az egykori évfolyamtársaim, akikkel együtt hajtottuk a nőket, most meg professzorok vagyunk. Kérdeztem, mi lenne, ha most eltörölnék a magyar pszichológia összes eredményét, észrevenné-e ezt valaki a Sorbonne-on ? Hát nem tudnának tovább dolgozni ? Szerettem volna, ha észreveszik, hogy tudományos működésük nem más, mint egyéni karrierépítés, ez soha nem fog bekerülni a nemzetközi tudományba. Szerintem legalább azt tudni illene, hogy mennyit ér az ember.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyarapodik a Madách-gyűjtemény

Páratlan a gyűjtemény, amely Győrött, a Xántus-múzeumban található. A megkülönböztető, a… Tovább olvasom