Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Vidnyánszky Attila sajnálja, hogy nem tette helyre Kerényi Imre szavait

Sajnálkozását fejezte ki csütörtökön Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője, amiért nem igazította helyre Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a teátrum korábbi műsorára tett "igaztalan és bántó szavait".
A Polgári Szalonban egy áprilisban tartott beszélgetésen, amelyen Vidnyánszky Attila is jelen volt, Kerényi Imre, a Madách Színház egykori igazgatója, jelenleg miniszterelnöki megbízott azt mondta: Vidnyánszky "meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről" - írta a szinhaz.hu.

"Sajnálom, hogy a jelenlétemben igaztalan és bántó szavak hangoztak el a Nemzeti Színház eddigi műsoráról. Hibáztam, amikor nem igazítottam helyre ezeket a szavakat akkor, amikor kimondattak. Most megteszem - olvasható Vidnyánszkynak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. - A Nemzeti vezetőjeként azon fogok dolgozni, hogy közös, valós kérdéseinkre egymást megbecsülve keressünk válaszokat" - írta Vidnyánszky.

Vidnyánszky Attila az RTL Klubnak az ügy kapcsán korábban már elmondta, hogy Kerényi mondatával így nem értett egyet, és felháborodásának a rendezvény után hangot is adott, de hozzátette, a homoszexualitás témája olyan súllyal van jelen a Nemzeti Színházban, ami nem felel meg annak, amilyen súllyal ez a kérdés a társadalomban jelen van.

Kulka János színművész szintén korábban nyílt levélben utasította vissza Kerényi Imre szavait: "Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében".

Kulka János kijelentette, hogy ezek után nem lép színpadra a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban.

Olvasóink írták

  • 8. load 2013. május 26. 07:37
    „7. denisz88
    Kifejtenéd, hogy Alföldi mivel osztja meg az országot!
    Érdekelne.”
  • 7. denisz88 2013. május 25. 18:24
    „Load!

    Alföldi mégjobban megosztja az egész országot! Persze a magyar kultúrát, amely eddig baloldali felségterület volt annyira nem. Örülök, hogy kitakarítanak ilyen egyéneket.”
  • 6. load 2013. május 25. 09:44
    „4. oxana
    "...a nézök meg asszisztálnak hozzá."
    Polgári Szalon.
    Ők azok, akik békemenetre járnak, meg Fradi meccsre.
    Mit vársz tőlük?”
  • 5. Valaki 2013. május 25. 08:29
    „Jó vagy Kerényi! Üsd a komonistát! :)))”
  • 4. oxana 2013. május 24. 19:04
    „Szégyen, gyalázat. Primitív magatartás, a nézök meg asszisztálnak hozzá. Hihetetlen.”
  • 3. dödike 2013. május 24. 10:01
    „Vidnyánszki csak azért nem tapsolt mert érezte hogy azt ott nem illik,de belülről legyezgette a hiúságát,ez látszott rajta.Kerényit elvakította a hatalom érzete és teljesen kontrollálatlanok a beszédei,olyan mint a birodalom propaganda minisztere volt.”
  • 2. load 2013. május 24. 09:56
    „Itt van Kulka János nyílt levele:

    Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti.
    Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak.
    Helyetted szégyellem magam, Imre.
    Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.
    Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.
    Budapest, 2013. május 22.

    Kulka János

    Vidnyánszkynak ez nagyon rossz belépő volt, mert megosztja a szinésztársadalmat, és ezt a Nemzeti Színház igazgatója nem teheti meg.
    Kerényi meg csak hozta a bunkó altest nyaló aparátcsik tempóját.”
  • 1. embertelen 2013. május 24. 08:50
    „Egyrészt Vidnyánszkynak nincs sok köze ahhoz, hogy mit mondott Kerényi, a főnöke! Másrészt jobb lenne, ha Vidnyánszky inkább az Ukrán Nemzeti Színházat igazgatná, a Kievben megszerzett tudásával, ez nagyobb békével töltené el a magyar nemzetet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a 4-es főúton, Debrecennél - hat sérült

Hat sérültje van annak a közúti balesetnek, amely csütörtök délután történt a 4-es számú főút Debrecent elkerülő szakaszán. Tovább olvasom