Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Szijjártó: az európai járműipar egyik zászlóshajója Magyarország

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot.
Az európai  járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó  Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, és megjegyezte,  hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén,  meghaladja a 8000 milliárd forintot.    

A Hungaroringen tartott eseményen Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a  Révész Group és a DAF bejelentette, hogy a szolgáltató 370 új DAF  kamiont szerez be. A Révész Group tulajdonosa, Révész Bálint pedig  átvette a 370 kamiont jelképező kulcsot.
    
A miniszter  szerint a bejelentés is mutatja a magyar gazdaság fejlődési  potenciálját, hiszen a gazdaság egyik legfontosabb kérdése, hogy a  termékek hogyan jutnak el "A" pontból "B" pontba, amihez  logisztikai vállalatokra és infrastruktúrára van szükség.  Hozzátette: ha egy ország logisztikai képességei nőnek, az egyben  jelzi a komoly gazdasági bővülési kilátások meglétét is.

A  diplomáciai vitára utalva Szijjártó Péter kitért arra is, nem tart  attól, hogy a külpolitikai viták veszélyeztik egy fontos európai  országgal a gazdasági együttműködést, erre jó példa a mostani  bejelentés is. Kérdésre pedig megismételte: pénteken felhívta a  holland külügyminiszter, aki elhatárolódott leköszönő nagykövetük  Magyarországot negatívan érintő kijelentéseitől, és hangsúlyozta,  hogy azok nem tükrözik a holland kormány álláspontját. Szijjártó  Péter hozzátette: az elhatárolódást elfogadta, és hétfőn konzultál  a Hágából visszarendelt nagykövettel, hogy gyorsabban meghozzák a  szükséges döntéseket. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MAN teherautógyár: a dízeljárművek belvárosi kitiltása valóságos káoszt okozna

MAN teherautógyár: a dízeljárművek belvárosi kitiltása valóságos káoszt okozna
A gyár üzemi tanácsának elnöke rámutatott: az Euro-6 normás határértékek 2013-as bevezetésével a… Tovább olvasom