A győri Richter-gimnáziumból az improvizációs zene fővárosába, New York-ba repítette tehetsége

– Mikor került először kapcsolatba a zenével, az ütős hangszerrel? Örök szerelem volt első látásra?

– Igen. Gyerekkoromtól kezdve doboltam, mivel édesapám dobos volt. Ez volt az első kapcsolatom a zenével, ami aztán az egész eddigi életemet meghatározta. Édesapám zenekarában játszottam már három- éves koromban. Nemrég fényképeket is találtam róla. Különös volt nézegetni, hiszen kisgyermekként lakodalmakban, bálokon próbáltam ki magam.

– A győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanult. Hogy emlékszik vissza azokra az évekre?

– Nagyon jó emlékeim vannak róla. Be kell vallanom, az elején azért egy kicsit nehéz volt számomra. Zalacsányban nevelkedtem, és elszakadtam a családtól, távol kerültem az otthontól, a családomtól, a barátaimtól. Nehéz volt. Sőt emlékszem, vasárnap, amikor mentem vissza Győrbe, sokszor könnybe lábadtak a szemeim, mert annyira ragaszkodtam a családomhoz. Viszont nagyon nagy élmény volt számomra a város. Megismerkedtem sok zenésszel, és kiváló tanáraim voltak, például Váray László vagy éppen Papp Balázs. Tulajdonképpen ezek az évek indították el a pályafutásomat. Nagyon sokat gyakoroltam és tanultam. A közeli barátaim, akiket ezekben az években szereztem, a mai napig tartják velem a kapcsolatot. Nagyon sokan ott voltak például a negyvenedik születésnapomon is. Hihetetlenül jó időszak volt, a kezdeti nehézségek ellenére is. Az időm nagy részét úgy töltöttem, hogy reggel 7-re jártam gyakorolni a Konziba, 7–8 között volt a bemelegítés, délig iskola, majd este 8-ig töretlenül gyakoroltam. Aztán éjfél körül kerültem ágyba.

– Jazz tanszakon végzett Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Miért pont ez a műfaj?

– A jazz tanszakon végeztem, de nagyon szeretem a klasszikus zenét is, amit mai napig szívesen hallgatok. Viszont ebben az időszakban rájöttem arra, hogy kicsit több szabadságra van igényem, és ez a klasszikus zenében nincs meg úgy, mint a jazzben. Már 15–16 éves koromban elkezdtem hallgatni fúziós zenét, jazz irányzatú zenét, és nagyon vonzottak. A középiskolai tanulmányaim utolsó évében, Budapesten is tanultam Kőszegi Imrénél, magándiákként. Már akkor tudtam, hogy a jazz lesz az életem.

– Ezek után egy ösztöndíj segítségével jutott el Bostonba, majd utána Los Angelesbe. Most pedig New Yorkban él.

– Budapestre kerültem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakára. Majd Boston következett, mert kaptam egy ösztöndíjat, és két évig ott tanultam. A győri Konzi nagyon jó klasszikus zenei alapokat adott, és a fülemet is kinyitotta, ezért amikor Bostonba kerültem, például szolfézsórára már be sem kellett járnom. A bostoni Berklee-t két év alatt végeztem el, majd elköltöztem Los Angelesbe. 2001-ben ott egy héttagú zenekarnak voltam a tagja, és bejártuk az egész világot. Turnéztunk a legjobb zenészekkel. Miután befejeztem Los Angeles-i tanulmányaimat, 2003-ban átköltöztem New Yorkba, a jazz fővárosába, és ma is ott élek.

– Az évek alatt a jazz legnagyobb alakjai hívták együtteseikbe dobolni. Kikről van szó, kikkel dolgozott már együtt?

– Már a tanulmányaim alatt megismerkedtem nagyon jó zenészekkel, és együtt játszhattam például Herbie Hancockkal, Wayne Shorterrel. Velük lemezt is csináltunk. De a nagy nevek között van még Terence Blanchard, Dave Holland, Mark Turner és John Patitucci is.

– Önálló albumot is sikerült kiadnia?

– Több albumom is van. Az elsőt 2005-ben adtam ki „Night Songs” címmel, amiben John Patituccival játszom együtt. De számos lemezen dolgoztunk közösen a már említett nagy nevekkel. 2012-ben je- lent meg a „Triumph” nevű albumom, ahol többek között Joshua Redmannel, Kenny Wernerrel és Lionel Loueke-jel játszom együtt. 2019-ben pedig megjelent a „Freedom” című albumom, amivel elnyertük az Independent Music Awardot jazz kategóriában.

– Milyen az élet New Yorkban?

– Nagyon szeretem, nyitott a város. Az emberek akikkel együtt dolgozom, a barátaim is. Segítőkészek, támogatnak. Szeretem a városban, hogy sok a produkció, a színház, az opera, a jazzkoncertek, a múzeumok. Egyszóval fantasztikus a kulturális élet. Az emberek a világ minden részéről érkeznek, és mindenki egyenlő. Függetlenül a bőrszínétől, a vallásától, a hagyományaitól vagy a kultúrájától.

– Baross Gábor, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium igazgatója úgy emlékszik önre, hogy napi szinten 8–10 órákat dobolt a kezdetekben? Mi a siker kulcsa ön szerint?

– Mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy mennyi az az idő, amennyit gyakorolnia kell. Nekem sokat kellett játszanom a kezdetekben, például Győrben is 8–10 órákat doboltam egy nap, de volt olyan időszak is az életemben, amikor 12 órákat. Tudtam, hogy mi az, amit el akarok érni, tudtam, mi az, amit nem tudok, és hogy mindig többet kell belefektetnem. Amit megtanulunk, annak be kell érnie. Én egyébként megpróbálok mindent memorizálni, mert utána sokkal könnyebb játszani, és nem kell a kottát nézni. Manapság két három órát gyakorlok, lemezeket ve- szek fel, tanítok, koncertezek, a hangszer mellett töltöm el az életem. A siker kulcsa a szorgalom és az okos tanulás. Meg kell tanulni, hogyan lehet gyorsan tanulni, és olyan embereket kell keresni, akik bejárták azt az utat, amit én magam is be akarok. Mindent nem lehet kipróbálni, megtapasztalni. Mások tapasztalataiból is kell tanulnunk. Okosan kell tanulnunk, és meg kell tanulnunk az emberekkel bánni. Egy olyan üzletágban vagyunk, hogy nap mint nap emberekkel kell foglalkoznunk. Bármennyire vagy tehetséges, ki fogsz esni a körökből, ha nem foglalkozol megfelelően az emberekkel.

– Honlapján olvasható, hogy folyamatosan járja a világot. Néhány nagyváros a repertoárból: New York, Chicago, Párizs, Siena. Mennyire sűrű a program? Hogy éli meg a munkás mindennapokat?

– A Covid miatt annyira nem sűrű most. De tavaly májustól sok koncertem volt, havi szinten 8–10 esemény. A Covid előtt átlagban 220 napot turnéztam évente. Most a napjaim azzal telnek, hogy leülök gyakorolni, tanítok, fejlesztem magam, időt töltök a feleségemmel, lemezeket veszek fel, és van néhány koncert is. A dobolás mellett zongorázom, edzek, futok, sétálok. Délelőtt tíz óra körül kelek, és hajnali 4 körül fekszem le. Ez a ritmus, és ez működik.

– Mit tudhatunk meg még önről? Van-e kedvenc hobbija? Mit csinál szívesen szabadidejében?

– Motorozni nagyon szeretek. De igazából a zene egy akkora élmény számomra, ami kitölti az időmet és az érdeklődésemet. Szabadidőmben szeretek kimenni a hegyekbe sétálni. Kedvelem a vízi sportokat, a jet skit, a motorcsónakozást, az ejtőernyőzést. Ezeket a dolgokat kipróbálni a legjobb. De nagyon nyitott vagyok, imádok gokartozni, síelni és snowboardozni is.

– Milyen jövőben bízik sikeres zenészként New Yorkban? Milyen tervei, céljai vannak a közeljövőben?

– Nagyon bízom benne, hogy a Covid olyan lesz, mint az influenza. Bízom benne, hogy a saját jövőnket teremtjük meg. Mindennap tudatosan készülök egy jobb jövőre. Gondolatokat rögzítek magamban, olvasok, fejlesztem magam. Ezáltal pozitívabb lesz a gondolkodásom. Reggelente például mindig olyat olvasok, ami inspirál. Szeretnék koncertezni. Igaz, már nem annyit, mint korábban, de évente 100 még belefér. Az új lemezem most jelenik meg májusban. Szerintem ez az eddigi legjobb lemezem. Emellett tanítok is. Egy kilencvennapos program keretében öt fiatallal dolgozom együtt, és segítem őket a céljaik elérésében.

Névjegy

Név: Németh Ferenc

Született: 1976. 05. 20.

Tanulmányok: Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola (Zalaegerszeg), Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium (Győr), Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – jazz tanszak (Budapest), Berklee College of Music (Boston), New England Conservatory (Boston), Thelonious Monk Institute (Los Angeles).

A legnagyobb turnéhelyszínek: több mint 35 országban, több mint 300 városban és több mint 100 fesztiválon. Több ezer ember előtt játszott már, többek között a Los Angeles-i Playboy Jazz Fesztiválon, a JVC Fesztiválon New Yorkban, a Carnegie-i Hallban Herbie Hancockkal, a Montreal Jazz Fesztiválon, a Montreux-i Jazz Fesztiválon Svájcban, a Tokyo Jazz Fesztiválon, a Marciac Jazz Fesztiválon, a Queen Elizabeth Hallban Londonban.

Önálló albumok: Night Songs (2005), Triumph (2012), Freedom (2019).