Heringjárat Pérre avagy `Olyan jó embernek lenni!`

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kisalföld Volánnak, amiért számomra ilyen felüdítő módon módosította a menetrendet. Arra gondolok, hogy hétköznap 17:10-kor már csak egy busz közlekedik Pér irányába az eddigi kettő helyett. Tiszta szívből köszönöm - írja tudósítónk, "Ödön, a dög".

tudósító

Mély hálám oka, hogy eme változás nélkül soha nem tanulhattam volna meg igazán értékelni, hogy ember vagyok. Olyan jó érzés ez, hiszen most megtapasztalhattam, hogy milyen sorsa van egy heringnek a dobozban.

Hiszen amikor a busz már a végállomáson úgy megtelik, hogy többeknek állni kell, és ez a túltelítettség megállóról-megállóra növekszik, egész addig, amíg az utolsó városon belüli megállóban már kb. 3 percet kellett állnia a busznak, hogy valahogy felférjenek az emberek, akkor olyan jó érzés a tömeg közepén, zsúfoltságban állni. Igen, nagyon jó érzés, hiszen ilyenkor olyan emberekhez kerülhetek közel, akiket még soha sem láttam, és nem vágnak képen, ha véletlenül „behatolok" az intim zónájukba.

Még inkább fokozza örömömet, mikor a sofőr a „heringjáraton" le is kapcsolja a villanyt, mikor kiérünk a városból. Ezzel tényleg valóságossá válik az élmény, hiszen ki látott már olyan konzervdobozt, melyben a halak felkapcsolt villany fényénél „napoztatják" munkában elfáradt, de még most is állásra kényszerített végtagjaikat. Persze akkor teljesül be ez a kéjhez közeli élmény, amikor végiggondolom, hogy még majdnem fél órán át ilyen jó minőségű, 21-dik századi szolgáltatást vehetek igénybe.

Félreértés ne essék, én szívből megértem, hogy a busztársaságnak ilyen - nehéz, válságtól sem mentes - időszakban a gazdaságosság mindenek előtti szempont. Én is spórolnék a helyükben, és hasonlóan figyelmen kívül hagynám azok igényeit, akik szolgáltatásomat igénybe veszik. Hiszen manapság ez a divat.

Persze, én nem értek hozzá, de azt gondolom, hogy ha már egy buszon kell szoroskodni két busznyi embernek, akkor az legalább csuklós busz legyen, amin többen elférnek.

Jaj, bocsánat! Hogy mondhatok ilyet? Hiszen akkor soha nem élhettem volna át ezt a felüdítő, felejthetetlen élményt, és még mindig nem tudnék annak örülni, hogy hering helyett ember vagyok…

Remélem, még sok hasonlóan remek ötletük lesz.

Hálás köszönettel:

Ödön a Dög

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában