Megköszönte, hogy 21 éve megmentették Fertőszéplakon

Huszonegy év telt el, s most Széplaki Kristóf Árpád felhívta telefonon a megmentőjét. Lukácsné Dovánszki Éva egész életében reménykedett abban, hogy eljön ez a pillanat.

"A mai nap csodája! Felhívott az a fiú, akit 21 évvel ezelőtt találtam a fertőszéplaki templomban. Emlékszem, nagyon hideg volt, az újszülött pedig úgy fél órája jött világra. Nagyon megviselt a dolog, de bíztam benne, hogy egyszer találkozni fogunk. Ma, amikor felhívott, kijöttek a könnyeim. Mi ez, ha nem egy adventi csoda? Széplaki Kristóf Árpád, akkor így neveztük el, köszönöm ezt a meglepetést! Annyira jólesett, hogy megköszönte az életét nekem" – állt Lukácsné Dovánszki Éva közösségi oldalának bejegyzésében. 

– Pár perces beszélgetésünk után egy igen  visszafogott és szerény, csendes embert ismertem meg – mesélte el a Kisalföldnek a nem mindennapi történetet az asszony.

– Az nagyon meghatott, hogy a fiatalember megköszönte nekem az életét. De utána szinte úgy kellett kihúzni belőle minden szót. Elmondta, pici korában örökbe fogadták, jó családhoz került, dolgozik. A személyes találkozásra alighanem még nem készült fel lelkileg, mert búcsúzóul abban maradtunk, majd hívni fog – foglalta össze Éva a várva várt pillanatokat. 

Az előzményekről elmesélte, akkoriban hittant tanított az iskolában. – Emlékszem, 1996. december 10-én a nagyszünetben az udvaron álltunk, amikor besietett két külföldi férfi. Németül mondták, bébi van a templomban.

Kovács Teodóra iskolaigazgatóval azonnal átsiettünk, s a lourdes-i barlang mellett vesszőkosárban ott bömbölt egy kisbaba. Megragadtam a kosarat, s átsiettem vele az iskolába. Vékony frottírtörülközőbe volt csavarva, magamhoz öleltem, s éreztem, amint megnyugszik. Hívtam a mentőt, s akkor egy kisebb csodának lehettünk tanúi: épp Fertőszéplakon haladt át győri főorvossal egy mentő, s így pár percen belül megérkezett a segítség.

Mondtam, nevezzük el a kisbabát Széplaki Kristóf Árpádnak: Fertőszéplakon találtuk,

Kristóf az utazók védő szentje, s a legközelebbi névnap Árpád volt. Először Kapuvárra, majd Győrbe vitték a súlyosan kihűlt kisbabát.

Másnap Győrbe utaztam, meglátogattam a bébit. Kivehettem az inkubátorból, s tisztába tettem. Férjemmel egyetértésben szerettük volna örökbe fogadni Kristófot, de mivel nekünk volt már saját gyermekünk, az akkor kétéves Brigitta, az adoptálásról le kellett mondanunk. Sajnáltam, mert tudom, mit jelent szülők nélkül felnőni: édesapám kisgyerekkoromban halt meg; apám temetésének estéjén született meg öcsém, József. Édesanyánk pedig két évvel később hunyt el. Bennünket az anyai nagyszülők neveltek fel... A Kristófot templomban hagyó anyát sokáig kereste a rendőrség, de a nyomozás nem járt sikerrel.

A kisbabát végül más család fogadta örökbe, hogy hová került, nem tudom. Sokat gondoltam rá, vajon mi lehet vele. Az utóbbi években a közösségi oldalon közzétett adventi gondolataimban mindig írtam: várom a csodát, hátha egyszer találkozhatok vele. Köszönöm a sorsnak, hogy ez megtörtént, ha egyelőre csak telefonon keresztül is... – mosolygott Éva.

Az újszülött megtalálása és az anya keresése heteken át izgalomban tartotta (nem csak) Fertőszéplakot. A Kisalföld is nyomon követte megerősödésének útját, egészen addig, amíg örökbe nem fogadták. Attól a pillanattól kezdve csak az örökbe fogadó szülei ismerhették a múltját. A baba egyébként nagy veszélyben volt azon a 21 évvel ezelőtti télen: testhőmérséklete 30 fokra csökkent, a vércukorszintje nulla volt. Ha hőmérséklete 28 fok alá esett volna, már nem tudják megmenteni...